Ebben az időszakban a fő momentum spirituálisan a január 24-re eső újhold lesz. Ezen a napon indul a kínai újév is (Kínában ez a nap január 25-re esik!), és Indiában milliók ünneplik meg ezt a napot, amikor is a Védák szerint a Gangesz folyó először egybeolvadt az óceánnal. Materiálisan így az újhold közeledtével általában keményebb napokat szoktunk megélni, de a január 17-e egy kellemes nap lesz, sőt Gyógyító Buddha nap is.

A szervezetünk szempontjából a béltraktusunktól a térdünkig kell odafigyelnünk magunkra! Tehát vigyázzunk az emésztésünkre, de akár az olyan egyszerű kozmetikai dolgokra is, mint pl. a gyantázás; most az is jobban fog fájni!


Horoszkóp Kos

Kos

(március 21 – április 20)

A munka és az aktivitás területei fognak előtérbe kerülni ebben az időszakban. Mindez úgy, hogy lelkileg elég komoly erőszakot kell tennünk magunkon, hogy azzal az elánnal álljunk neki feladatainknak, ami szükséges ahhoz, hogy előre is jussunk. Szóval ha már úgyis szenvednünk kell, nagyon jó lehetőségünk lesz arra, hogy az olyan tevékenységeinket is elvégezzük, amelyek egy kicsit nyűgösek vagy kellemetlenek.



Bika

(április 21 – május 21)

Ezen a héten a vezérfonal az lesz, hogy mindent vizsgáljunk meg, gondoljunk át alaposan, és a végtelenségig elemezgessük a helyzeteket. Oda kell figyelnünk azonban arra, hogy ne vigyük túlzásba az agyalást és ne alakuljon át az egész szorongásos aggódásba. Erre az lesz a legmegfelelőbb eljárás, ha olyan dolgokra összpontosítunk, amelyek lelkileg fontosak nekünk, a lényegi dolgokra, és akkor nem aprózódik el a figyelmünk.


Ikrek

(május 22 – június 21)

Ebben a szakaszban a lelki egyensúlyunk és a környezetünkben élő emberek fognak fókuszba kerülni. Próbáljunk minél segítőkészebben és kedvesebben viszonyulni hozzájuk, mert ezzel a hozzáállással, ha még ki is alakulnak feszültebb helyzetek vagy viták, a belső békénk töretlen lesz. Egy kedves indiai mondás szerint bármiben is vagyunk, mindenbe tegyünk egy picivel többet, mint amennyit kiveszünk.


Rák

(június 22 – július 22)

Az együttműködéseink fognak terítékre kerülni ebben a szakaszban, főként abból a szempontból, hogy mennyire vagyunk képesek hatékonyan előrehaladni. Mert a tervezéstől a kivitelezésig minden könnyebben megy, ha együtt csináljuk valakivel. Hiszen a másik fél elképzelései olyan területeket és témaköröket is lefednek, amelyek nekünk eszünkbe se jutnak, hiszen mi teljesen más belsővel rendelkezünk, mint partnerünk.


 Oroszlán

(július 23 – augusztus 23)

A beszéd és a kommunikáció fogja a legfontosabb szerepet kapni a hét folyamán, de nem úgy, mint kellemes időtöltés, vagy mint egy lágy interakció. Inkább úgy, ami megágyaz egy csomó tevékenységnek, ami elindít folyamatokat és ami technikailag az első lépéseknek számíthatnak abban, hogy fizikailag megvalósítsunk dolgokat, precízen, pontosan és elképesztő hatékonysággal a jó cél érdekében.



Szűz

(augusztus 24 – szeptember 23)

A tervezés, a felkészülés, az egyeztető kommunikációk – és mindaz, hogy nekünk személyesen ez mit jelent – fogja kitölteni ezt a hetünket. Szóval elő kell vegyük a „liebling” projektünket, és itt az idő, hogy belevágjunk. Nem muszáj sietni, sőt az alapos előkészítésre ez a szakasz még sokkal jobb is, mint az elsietett belekezdésbe. Gondoljuk át, tervezzük meg, lehetőleg legyen b tervünk is, és majd adódni fog olyan idő is, amikor fizikailag is belekezdhetünk.


Mérleg

(szeptember 24 – október 23)

Ebben az időszakban kötelező lesz foglalkozni a lelkünkkel, a saját világunkkal. És ne ijedjünk meg, ha most a belső hangunk még azt is kilátásba helyezi, hogy milyen jó lenne egy kicsit elvonulni a világtól. Tegyük meg. Mert most csak azokkal lesz könnyű a kommunikáció, akik nagyon közel állnak hozzánk. Szóval ne is erőltessük azt, ami nem megy. Vonuljunk egy picit el, és azokkal tartsuk a kapcsolatot, akik nem értenek félre minket.



Skorpió

(október 24 – november 22)

Egy csomó olyan elképzelésünk, tervünk, ambíciónk fog előtérbe kerülni, amelyekkel egy ideje már nem foglalkoztunk. A legegyszerűbb folyamat arra, hogy mely projektek kerüljenek előtérbe, az lenne, ha kommunikálnánk a környezetünkkel, akik lehet, hogy jobban látnak minket kívülről, mint az gondolnánk. Ők sokat segíthetnek, hogy ne a legelrugaszkodottabb dolgokkal kezdjünk!


Nyilas

(november 23 – december 21)

A családi atmoszféránk fogja kitölteni ezt a szakaszt az életünkben. Most mindent ehhez kell majd egy kicsit igazítani. A munkánkat, az ambícióinkat és terveinket, de legfőbbképp saját magunkat, és azt, hogy mi mit találunk érdemesnek arra, hogy időt fordítsunk rá. Arra is figyeljünk oda különösképpen, hogy a családtagjaink milyen állapotban vannak, és milyen módon tudunk úgy foglalkozni velük, hogy az minél építőbb legyen.


Bak

(december 22 – január 20)

Fontos lélektani területen lesznek változások bennünk, ami a személyes fejlődésünket fogja támogatni. Most könnyebb lesz elengedni egy csomó olyan tényezőt, amelyek egyébként hátráltatóan hatnak ránk, de a ragaszkodásaink miatt eddig nem tudtuk megtenni a szükséges lépéseket az irányba, hogy felül tudjunk rajtuk emelkedni. Ezek lehetnek személyes dolgok vagy fizikai tényezők, most el fogjuk tudni engedni őket.


Vízöntő

(január 21 – február 19)

Ebben az időszakban arra kell majd figyelnünk, hogy ne zárkózzunk el túlságosan a külvilágtól. Mert tudni egyedül lenni, és azt olykor szeretni is, elképesztően egészséges lélektanilag, de teljesen kizárni a külvilágot egyrészről lehetetlen, de nem is egészséges. Szóval most meglesz az az érzet, hogy picit vissza kell vonulnunk, de legalább a külvilágunkból, a munkánk területéből engedjünk be valamelyest embereket, néha.


Halak 

(február 20 – március 20)

A partnereink, a munkatársaink és a barátaink fogják kitölteni ezt az időszakot. Szóval próbáljuk egy kicsit feleleveníteni a szociális életünket. Mert ebben a szakaszban kívülről fog jönni az az inspiráció, vagy az az apró mondat, kis löket, ami el tud indítani bennünk egy olyan folyamatot, ami nagyon jó eredményekkel járhat. Ami már bennünk volt egy ideje, de kellett hozzá az a kis külső energia, ami elindítja az egészet.

www.bhaktikutir.hu