Ezen a héten a fő momentum a január 30. lesz. Ez a csillagászati tavasz első napja idén, mert ezen a napon tér vissza a keringés a növényekbe! Indiában ezen a napon ünneplik meg a Tudás Istennőjének napját is! Asztrológiailag a január 26., 27. és 31. is igen kellemesek lesznek.

Testileg a Hold vándorlása miatt csípőtől lefelé a lábujjaink végéig kell majd vigyázni magunkra. Az ízületeinktől az érhálózatunkig. A nyirokkeringéstől a bőrünkig. Tehát mindenre a lábainkban. Az utolsó nap vége felé azért már oda kell majd figyeljünk a fejünkre is, hiszen újra indul a ciklus! 


Horoszkóp Kos

Kos

(március 21 – április 20)

Ezen a héten az élet mély és spirituális területei fognak minket foglalkoztatni. De nem kell attól félnünk, hogy elszakadunk a világtól, nem csak elvont és egzisztencialista kérdések fognak bennünket gondolkodóra. A munkánk is előtérbe kerül, abból a szemszögből, hogy ez mennyire találkozik az életfeladatunkkal. Valamint az ambícióink is, főként nagy dolgok tekintetében, mint pl. az említett életfeladat.



Bika

(április 21 – május 21)

A befejezés és a lezárás kerül előtérbe ebben az időszakban, ami nem lesz kellemetlen vagy szomorú, és semmi esetre sem sértettségből fakad. Lehet, hogy magát a folyamatot elindító élmény eleinte egy kicsit fájdalmas, de nem ez a negatív érzelem dominál. Ez érvényes lehet emberi kapcsolatokra, de akár munkával kapcsolatos helyzetekre is.


Ikrek

(május 22 – június 21)

Az együttműködéseink hatékonyságáról szól majd ez az időszak. Egyrészről materiálisan, tehát hogy menyire produktívak a partneri viszonyaink eredményességükben, de az is látótérbe fog kerülni, hogy mennyire vagyunk képesek olyan dolgokkal foglalkozni, ami nemcsak munka, hanem az a terület, amit szeretünk csinálni, ami boldoggá tesz minket, és ami a lényegi része a produktivitásunknak.


Rák

(június 22 – július 22)

Tevékeny hétnek nézünk elébe, és szinte minden a munkánk és az aktivitás területéről fog szólni. Most a partnerkapcsolataink is azzal a célzattal jelennek meg az életünkben, hogy együtt csináljuk a feladatainkat. A partnerkapcsolati nézeteltéréseink is a tevékenységeink eredményeségének irányából törnek fel. Szerencsére mindez erős belső indíttatásból fakad, nem kényszerből.


 Oroszlán

(július 23 – augusztus 23)

Ebben az időszakban leginkább a pszichés oldalunk fogja érzékelni a világunkat, és ez a finom oldalunk lesz aktívabb. Az intellektusunk és az elménk viszi a prímet, ami kiegyensúlyozott érzékelést eredményez. Hiszen mindent meg tudunk vizsgálni az érzelmek és a racionalitás oldaláról is. De azt ne feledjük, hogy próbáljuk tartani az egyensúlyt, hogy ne billenjünk el egyik véglet irányába sem.



Szűz

(augusztus 24 – szeptember 23)

A lelki egyensúlyunk és a lelki békénk kerül előtérbe ebben a szakaszban. Hogy melyek azok a tevékenységek, amelyek egyensúlyban tartanak minket, és melyek azok, amelyek kibillentenek. Mind a zene, az irodalom, az emberi kapcsolatok szintjén, mind pedig az olyan egyszerű területeket figyelembe véve, mint például ételek, életviteli ritmus, mozgás és egyéb olyan dolgok, amelyek részei a mindennapi életünknek.


Mérleg

(szeptember 24 – október 23)

A tanulás és az aktivitás kerül fókuszba ebben az időszakban. Mindez a partneri viszonyaink tekintetében. Kiváló időszak tanulni a partnerünktől, és tenni érte, mindeközben ügyelve az egyensúlyra – a tenni akarás belülről kell jöjjön, nem kényszerből, hiszen semmi értelme, ha közben eltávolodunk az illetőtől.



Skorpió

(október 24 – november 22)

A kommunikáció kerül előtérbe ezen a héten. Az, hogy amit mondunk, a belső tartalom és a külcsíny szempontjából is lényeges. A Védák azt mondják, hogy az igaz beszéd, szép beszéd is. Mert milyen kár, ha valami jót azért nem tudnak elfogadni és/vagy megszívlelni, mert olyan módon kommunikálják, ami elsöpri a tartalmi részt, a fontosságát, a mondanivalóját.


Nyilas

(november 23 – december 21)

Az énünk és a közvetlen környezetünk lesz a fókuszban. Mindez azzal a felhanggal, hogy most képesek leszünk új életviteli rendszereket felépíteni. Nemcsak a magunk, de az egész családunk vonatkozásában is, sőt leginkább úgy, hogy amin változtatunk azt együtt tegyük meg. Az élet bármelyik és akár minden területén. Az edzéstől a kertészkedésig, az otthonunk tisztántartásától az együtt lazulásig.


Bak

(december 22 – január 20)

Mi magunk, a családunk és a közvetlen közelünkben élők fognak fókuszba kerülni, azzal az extra feltétellel, hogy most próbáljunk minél több minőségi időt eltölteni egymás társaságában, lehetőleg a külvilág háttérbe szorításával, amennyire csak lehet, egészséges módon. Így ez kiváló időszak lesz arra, hogy töltődjünk és regenerálódjunk, és arra is, hogy összekovácsolódjunk a hétköznapi nagy rohanásban.


Vízöntő

(január 21 – február 19)

Ez a szakasz kiváló lesz arra, hogy a féltve őrzött terveinken és legbelsőbb vágyainkon dolgozzunk, amelyekkel egy ideje már nem volt időnk vagy energiánk foglalkozni. Ehhez szükség lesz időre, egy kis elvonulásra, de a barátaink és a szeretteink támogatására is. Így ügyeljünk arra, hogy csak azzal foglalkozzunk behatóan, ami megérdemel ennyi erőfeszítést magunktól és a szeretteinktől egyaránt.


Halak 

(február 20 – március 20)

A munkánk és a pénzkeresetünk kerül előtérbe ezen a héten. Főként abból a szempontból, hogy ezek a területek milyen hatással vannak ránk és családunkra. Hogy milyen áldozatokat kell meghoznunk, hogy mindez egyensúlyban van-e azokkal a javakkal, amelyeket a munkánk hoz be az életünkbe. Hiszen mindkét irányban lehet állítani a helyzeten. Visszafogni a munkát, mert ha nincs időnk élvezni a gyümölcsét, akkor felesleges annyit tenni érte. Vagy úgy, hogy szétnézünk egy gyümölcsözőbb munka irányába!

www.bhaktikutir.hu