Ezen a héten a fő momentum a január 3-ra eső Gyógyító Buddha nap lesz, amikor is mindenképpen tegyünk az egészségünkért. De a január 4., 5. és 10. is kellemesnek ígérkezik. De január 8-án és 9-én kifejezetten vigyázzunk magunkra és szeretteinkre.

Testileg a fejünk búbjától le a nyakunkig vigyázzunk magunkra, valamint a karjainkra le egészen az ujjaink hegyéig. A hét elején vigyázzunk a lábainkra is, bokától lefelé!

 


Horoszkóp Kos

Kos

 

(március 21 – április 20)

A beszéd és a kommunikáció kerül előtérbe ezen a héten. Mind az építő és pozitív hangzatú, mind a negatívumokat feldolgozó jellegű. Szóval kommunikálnunk kell, hogy ki tudjuk fejezni magunkat és hogy előreléphessünk dolgokban, de emellett azt is meg kell fogalmaznunk, hogy melyek azok a területek, ahol fel kell számolnunk bizonyos dolgokat ahhoz, hogy az előrelépések meg tudjanak történni.



Bika

(április 21 – május 21)

Röviden a szeretteink, bővebben kifejtve a családunk és a barátaink fogják kitölteni ezt az időszakot az életünkben. Beszélgessünk sokat, és bátran osszuk meg velük a terveinket és az elképzeléseinket. Már az is sokat segíthet, hogy szimplán átfuttatunk néhány információt másokon, hogy mások véleményét és álláspontját megismerhessük, és akkor még ott van az a lehetőség is, hogy olyan értékes tanácsokat is kaphatunk, ami nekünk még fel sem merült.


Ikrek

 

(május 22 – június 21)

A munkánk, az életfeladatunk és az ambícióink kerülnek terítékre ebben a szakaszban. Ahhoz, hogy jó döntéseket tudjunk hozni, arra is szükségünk lesz, hogy a partnereink véleményét meghallgassuk. Mind a privát, mind pedig a professzionális életünkben. A privát életben egyértelmű, hogy kikről van szó, de a munka területén olyanokkal konzultáljunk, akiket mi választottunk partnernek, és nem mások.


Rák

(június 22 – július 22)

Lezárásoknak és befejezéseknek nézhetünk elébe ezen a héten. De ezekért most meg kell dolgoznunk. Nem szabad hagyni azt a hozzáállást, hogy a nehézségek, kellemetlenségek majd úgy is szép lassan kivéreznek és megszűnnek. Elébe kell mennünk, és bizonyos helyzetekben fel is kell vállalnunk némi konfliktushelyzetet, hogy még időben be tudjunk fejezni dolgokat, amivel időt és energiát is spórolhatunk.


 Oroszlán

 

(július 23 – augusztus 23)

A vágyaink, a terveink és az elképzeléseink kerülnek fókuszba. És nemcsak egy romantikus elképzelés a jövőnkről módon, hanem azzal az elánnal, hogy most majd teszünk is a megvalósításuk érdekében. Ez a hét kiváló lesz arra is, hogy tervezzünk, kialakítsunk új életviteli rendszereket és szabályokat ahhoz, hogy képesek legyünk haladni a terveinkkel, és ténylegesen meg is valósítsuk őket.



Szűz

(augusztus 24 – szeptember 23)

A belsőnk, az életvitelünk és a partnereink fogják kitölteni ezt az időszakot az életünkben. És fel kell vállalnunk azt a részt is, hogy elmondjuk, hogy nekünk mi lenne a fontos, és mi az, amiben a partnerünknek kellene engedni. Meg fogunk lepődni, hogy sok esetben az, ami eddig úgy volt megoldva, hogy nem volt kifejezetten előnyös számunkra, csak úgy átalakul nekünk kedvezővé, mert a partnerünk egész egyszerűen nem tudta, hogy az nekünk fontos.


Mérleg

 

(szeptember 24 – október 23)

A lelkünk és a közelmúlt sérelmei most nagyobb szerepet fognak kapni ebben az időszakban. Így elengedhetetlen lesz, hogy kommunikáljunk. Hogy sokat kommunikáljunk. Mert sokszor már az elveszi az élét bizonyos kínos és nehéz történéseknek, ha tudjuk, hogy mi vezérelte a másik felet. Sőt, sokszor nem is ismerik fel, hogy megbántottak bennünket.



Skorpió

(október 24 – november 22)

A családunk körül lesznek teendőink ezen a héten. Kell majd némi tűzoltást is végezzünk, és némi átalakítást abban, hogy bizonyos dolgokat ki csinálhat kivel. Mert most mi leszünk az a villámhárító, az a józan hang, aki segíti a többieket abban, hogy fel tudják dolgozni azokat a nehézségeket, amelyek már terhelik az együttműködéseiket, és ami feszültséget okoz a mindennapi teendőkben is.


Nyilas

 

(november 23 – december 21)

A családunk, az otthonunk és a partnereink fognak előtérbe kerülni, mind a mi személyünkhöz kapcsolódóan. És most meglesz az a lehetőség, és bennünk az a képesség, hogy átalakítsunk bizonyos dolgokat. Akár nagyon régóta futó beidegződéseket is. Olyan egyszerű dolgokban is, mint például hogy ki milyen feladatokat lát el, olyan mélyen futó szálakig, mint hogy ki reagálja le a feszültségeket és ki oldja fel őket.


Bak

(december 22 – január 20)

Nagyon aktív hetünk lesz, de arra nagyon oda kell figyelnünk, hogy ne essünk át a ló túloldalára és ne terheljük túl magunkat, főként ne mások feladataival. Mert a segítőkészség érzete most tetőfokára fog hágni bennünk, de azt sohasem szabad elfeledni, hogy hosszú távon azoknak sem teszünk jót, akik helyett megoldunk mindent. Hiszen ők maguk elszoknak attól, hogy bizonyos dolgokat nekik kell megoldaniuk.


Vízöntő

 

(január 21 – február 19)

Beszédes időszaknak nézünk elébe, de figyelnünk kell a stílusra, amiben a kommunikációt véghezvisszük. Mert a mondanivalónk egyértelműen segítő lesz és szinte nélkülözhetetlen, de arra vigyáznunk kell, hogy ne legyünk túl direktek, túl egyenesek. Mert sokszor hiába mondjuk meg a jót, ha azt olyan stílusban tesszük, ami nem befogadható, akkor az emberek egy jó nagy része képtelen megfogadni a jó tanácsot.


Halak 

(február 20 – március 20)

Mi magunk és a közvetlen környezetünk kerül fókuszba ebben az időszakban. Az is, hogy hol élünk, de az is, hogy kivel. És most kiváló hetünk lesz arra, hogy bizonyos dolgokon változtassunk, fejlesszünk. Az otthonunk harmonikusságán, de azon is, hogy mi és szeretteink hogyan éljük meg a történéseket a saját ki fészkünkben. Persze ehhez sok-sok kommunikáció kell, de ne aggódjunk, lesz rá időnk és energiánk is!

www.bhaktikutir.hu