Ebben a szakaszban a legfontosabb momentum az augusztus 2-re eső Varalaksmi nap lesz, az áldást adó Laksmi napja. A védikus időkben a királyok ezen a napon tettek különleges felajánlásokat Laksminak annak érdekében, hogy országuk összes polgára jómódban éljen az év folyamán.
Ebben az időszakban a combjaink tövétől egészen a lábujjaink végéig kell majd jobban odafigyelnünk magunkra. Ezt azt jelenti, hogy ha elmegyünk futni, akkor most több figyelmet szenteljünk a lábaink bemelegítésére, de azt is, hogy ezen a héten mondjuk ne menjünk el a pedikűrösünkhöz, mert ilyenkor huncutul alakulhatnak a hétköznapi helyzetek is.

KOS
(március 21 – április 20)
A befejezések és lezárások időszakát éljük meg ebben az időszakban, de fájdalommentesen. Egyrészt ott lesz a belső nyugalom, hogy nem egy negatív érzelem által vezérelve engedjük el a dolgokat, hanem megértésből, mert már nem szükséges az életünkben, így az elhatározásunk is szilárd lesz. Másrészt képesek leszünk az elengedés módját is kellemessé tenni.

BIKA
(április 21 – május 21)
A belső és a külső világunk fog terítékre kerülni ezen a héten, és a kettő közötti egyensúly. Egyrészről a belsőnk fog több figyelmet igényelni, és az értékrendünk követel nagyobb hangsúlyt. Másrészről pedig a fizikai világunk is vizsgálatra kerül abból a szempontból, hogy mennyire támogatják a mindennapi törekvéseink azt az életvitelt, ami összeegyeztethető az értékrendünkkel.

IKREK
(május 22 – június 21)
A partnerkapcsolataink és a munkánk kerül fókuszba ebben a szakaszban – a belsőnk szempontjából. Sőt, nemcsak a mostani, jelenkori kapcsolódásaink és hivatásunk, hanem a régebbi kötődéseink, legföbbképpen azok, amelyek hosszú ideig tartottak, vagy amelyek fontos szerepet töltöttek be az életünkben. Szóval most lesz megfelelő az idő arra is, hogy utólag elrendezzünk ezt-azt, mármint ha kell.

RÁK
(június 22-július 22)
Tevékeny hétnek nézünk elébe, és most maga az aktivitás lesz az, ami a lelki nyugalmat is képes hozni magával. A partnerünk személye nagyon is fontos lesz, lehetóleg próbáljunk meg közösen aktivizálódni. Próbáljunk meg olyan tevékenységekbe kezdeni, amelyek lelki nyugalmmal járnak. Ami lehet séta, vagy éppen valaminek a befejezése a kertben, ami már idegesít bennünket. Bármi, csak együtt és pozitívan.

RÁK
(június 22 – július 22)

OROSZLÁN
(július 23 – augusztus 23)
Eljött az ideje, hogy egy kicsit kiszolgáljuk a partnerünket. Hogy igenis figyeljünk arra, ami neki fontos. Amit éppen tanul, vagy amit éppen érdekesnek tart. De nemcsak szellemileg kellene jobban megnyílnunk felé, hanem fizikailag is. Segítsünk neki abban, amit éppen csinál – akár a munkájában, akár a hobbijában. És kényeztessük is. Nekünk is jó lesz!

SZŰZ
(augusztus 24 – szeptember 23)
A belsőnk fog egy kicsit több figyelmet és energiát igényelni tőlünk ebben az időszakban. Így összpontosítsunk olyan dolgokra, amelyek jól hatnak ránk pszichikailag. Tanuljunk, építsünk fel új életviteli mintákat, gyakoroljunk olyan dolgokat amelyeket szeretünk csinálni, legyen az zene, művészet, vagy akár egy jó kirakós befejezése. És lehetőleg csináljuk valakivel együtt ezeket a dolgokat.

MÉRLEG
(szeptember 24 – október 23)
Tevékeny szakasz vár ránk, sok-sok tervezéssel. Mert ez a szakasz nem arról fog szólni, hogy nyomjuk keményen és orrvérzésig. Inkább arról, hogy jó tervezéssel, okosan kialakított ütemezéssel, felépített rendszerrel elképesztő mennyiségű dolgot fogunk tudni véghez vinni! Így most bátran vegyük elő még a mumus feladatokat is, amire már nem szokott energiánk maradni, meg amit nem is igazán szeretünk megcsinálni.

SKORPIÓ
(október 24 – november 22)
A családi és a lakókörnyezetünk, és a lelkünk elégedettségérzete kerül terítékre ezen a héten. Szóval próbáljunk meg együtt csinálni dolgokat, amelyek akár irányulhatnak arra is, hogy az otthonunkat, az életterünket alakítsuk, szépítgessük. Az a lényeg, hogy jól érezzük magunkat egymás társaságában, és maga a hatékonység is csak azért jó, mert hozzáad a jó érzéshez.

NYILAS
(november 23 – december 21)
Mi magunk, a kommunikációs képességeink és ingerenciáink, valamint a belső békénk és nyugalmunk kerül fókuszba ebben az időszakban. Szóval kommunikáljunk bátran, akár olyan témakörökben is, ami picit kellemetlenebb, de aminek az áttárgyalásával jóleső érzéseket kelthetünk magunkban és a környezetünkben is. De ez az időszak most inkább a családra érvényes, és nem a barátokra.

BAK
(december 22 – január 20)
Ahhoz, hogy töltődni tudjunk, és ahhoz, hogy igazán jól tudjuk magunkat érezni, egy kicsit el kellene vonulni a külvilág zajától! Szóval ezen a héten nyugodtan gubózzunk be egy kicsit! Lehetünk aktívak, nem muszáj otthon kuksolnunk, csak kerüljük a nagyon zajos, nagyon sokaságos szituációkat. Amennyiben szükséges, nyugtassuk meg a környezetünket, hogy minden oké, csak kell egy kis én-idő!

VÍZÖNTŐ
(január 21 – február 19)
Mi magunk, a családi környezet, valamint a külvilági teendők fognak előtérbe kerülni ebben a szakaszban. Szóval futtassuk át a szeretteinken a terveinket, az ambícióinkat, és hallgassuk meg a mondanivalójukat. Valószínű, ők abban fognak tudni a lehető legjobban segíteni, hogy milyen hátráltató tényezőket kell majd kiiktatni ahhoz, hogy a dolgok ténylegesen a terveink szerint tudjanak haladni.

HALAK
(február 20 – március 20)
A munkánk, az életfeladatunk, a pénzkeresetünk, tehát a külvilági életünk fog terítékre kerülni, mind a személyünk és az értékrendünk alapján! Így ebben az időszakban az lesz majd a legfontosabb, hogy meg tudjuk vizsgálni azt, hogy a munkánk mennyire passzol az általunk preferált életfeladatunkkal. Valamint azt, hogy mivel tudjuk még jobban közelíteni egymáshoz ezt a két területet!
Forrás: www.bhaktikutir.hu