Ezen a héten a fő momentum a 17-ére eső Sziddha jóga nap lesz. Ezek a napok arról híresek, hogy bármit is kezdünk el ezeken a napokon, nagyon nagy százalékben sikerrel fog járni.
A szakasz első felében, egészen 15-e éjszakájáig a bokáinkra és a lábainkra kell majd vigyáznunk, de 16-án hajnaltól a Hold új körbe kezd, így a szakasz végéig, 19-éig a fejünkre és az arcunkra kell majd vigyáznunk.

KOS
(március 21 – április 20)
Ebben a szakaszban egy kicsit érzékenyebbek lehetünk, főként a kommunikáció terén. Ügyeljünk arra, hogy mielőtt szívünkre vennénk bármit is a hallottakból, próbáljuk racionálisan is végiggondolni mindazt, amit hallottunk. A legtöbbször nincs szándékosság a mondottak mögött, csak szerencsétlen megfogalmazás.

BIKA
(április 21 – május 21)
A családi atmoszféra és a beszéd fog fókuszba kerülni ebben az időszakban. Arra azért vigyáznunk kell majd, hogy finoman kommunikáljunk, és ne legyünk túl nyersek és direktek. Ha szépen és kellemesen vágunk bele a mondandónkba, akkor olyan dolgokat is képesek lehetünk feloldani, ami már jó ideje feszültséget szül.

IKREK
(május 22 – június 21)
A munka világa és a pénzkereset is előtérbe fog kerülni, viszont oda kell figyelnünk, hogy ne essünk túlzásokba. Adódni fognak lehetőségek, meglesznek a megfelelő segítők is, de akkor se vállaljuk túl magunkat. Próbáljunk tervszerűen haladni, nem kapkodni, nem addig nyomni, ameddig csak lehet, ez most sokkal jobban be fog válni.

RÁK
(június 22-július 22)
Az életünk materiális vonulatai és spirituális oldalai is terítékre kerülnek ebben az időszakban. És fontos szerepet kapnak azok a nagyon közeli barátaink, akik bepillantással bírnak a belsőnkbe. Akik segíteni tudnak abban, hogy ezt a két területet hogyan kellene összefésülni, hogy egészséges egyensúlyba kerüljenek.

RÁK
(június 22 – július 22)

OROSZLÁN
(július 23 – augusztus 23)
Vigyáznunk kell a munka területén, mert kilátásban lehetnek feszültségek, és most mi magunk sem leszünk képesek ezeket jól kezelni. Az együttműködéseink fontos szerepet kapnak abban, hogy minden a lehető lesimábban történjen. Így bátran támaszkodjunk azokra, akiknek élvezzük a bizalmát!

SZŰZ
(augusztus 24 – szeptember 23)
A spirituális és segítői részeink kerülnek előtérbe ezen a héten. Osszuk meg a gondolatainkat a hozzánk közelállókkal, akikben szintén ott van az ilyenfajta érdeklődés, és természetesen bátran álljunk bele olyan teendőkbe, amelyekkel képesek vagyunk másokat segíteni. Sőt, keressük azokat a lehetőségeket, hogy segíthessünk.

MÉRLEG
(szeptember 24 – október 23)
A szellemi oldalunk lesz sokkal aktívabb ebben az időszakban, és bennünk lesz az az indíttatás, hogy mindent megvizsgáljunk, átgondoljunk – talán egy kicsit többször is, mint kellene. Viszont a feloldás is adja magát azáltal, hogy jobban odafigyelünk a megérzéseinkre és az intuítiv oldalunkra.

SKORPIÓ
(október 24 – november 22)
Az együttműködéseink és a partnerkapcsolataink is fókuszba fognak kerülni ebben az időszakban. Legyünk kreatívak és csinájunk dolgokat együtt, olyan dolgokat, amelyek feltöltenek, összehoznak bennünket. Ezzel össze tudunk hangolódni, ami az elkövetkező időszakokat is megkönnyíti.

NYILAS
(november 23 – december 21)
Ebben a szakaszban sokkal érzékenyebbek leszünk mások nehézségei iránt, így egyrészről belevethetjük magunkat olyan teendőkbe, ahol másokat segítünk és támogatunk, másrészről pedig arra is oda kell figyelnünk, hogy most terhelhetőbbek is vagyunk mások sorsa által, így jobb, ha háttérmunkákat láttunk el ebben a témakörben.

BAK
(december 22 – január 20)
A tanulás és a rendszerek fognak jobban előtérbe kerülni, főként ha nem valami újba kezdünk, hanem megpróbálunk valami régi dolgot feleleveníteni. Tehát ez az időszak kiváló az elmélyülésre, vagy arra, hogy valamit művészi szintre emeljünk. És ha mindezt rendszerbe foglaljuk és úgy tesszük az életünk részévé, akkor csak még hatékonyabb lesz az egész!

VÍZÖNTŐ
(január 21 – február 19)
Mi magunk és a közvetlen környezetünk fogja kitölteni az életünket ezen a héten. Ideértendő a hozzánk közelálló személyek, a szeretteink és a barátaink, valamint az otthonunk is, a lakókörnyezetünk. Próbáljunk minél több energiát belefektetni az említett közegekbe, ez oda-vissza minden résztvevőnek jót fog tenni, nekünk is, nekik is.

HALAK
(február 20 – március 20)
A beszéd és a kommunikáció fog előtérbe kerülni, és az, hogy képesek vagyunk az érem mindkét oldalát látni. Most a racionális és az érzelmi oldalunk is nagyonk aktív lesz, így képesek leszünk nagyon jól átlátott, nagyon jól átgondolt és rendkivül hasznos tanácsokkal ellátni a szeretteinket!
Forrás: www.bhaktikutir.hu