Ezen a héten a legfontosabb momentum az egész hét lesz, sőt még az ezt követő szombat és vasárnap is. Hiszen most október 16-tól kezdődik a Navarátri, a kilenc estén át tartó istennőimádat Indiában, ami arról is szól, hogy sokat legyünk a szeretteinkkel, mindezt jóságban, boldogságban.
Fizikailag pedig a lengő bordáinktól lefelé a térdünkig kell hogy jobban odafigyeljünk magunkra. Így az emésztésünkre és az ürítésünkre is, de az alhasi szerveinkre is, lásd felfázás a hidegben, és egyebek. És természetesen a teljes mértékben fizikai dolgokra is, mint pl. az ízületek vagy éppen a bőrünk az adott területen.

KOS

(március 21 – április 20)

A munka és az erőfeszítés területei kerülnek most előtérbe, azzal a igénnyel, hogy lelkileg is jól érezzük magunkat és az együttműködéseink is feszültségmentesek legyenek. Szóval ebben az időszakban összpontosítsunk arra, hogy minél harmonikusabbá tegyük a munkakörülményeinket, a kapcsolatainkat a munkatársainkkal, ami így magával hozza majd a lelkünk nyugalmát is.

BIKA

(április 21 – május 21)

Ezen a héten az lesz a belső indíttatásunk, hogy mindent alaposan, több oldalról is átvizsgáljunk, mind az intellektusunk, mind pedig a belső értékrendi útmutatónkkal! Viszont ahhoz, hogy teljes nyugalommal tudjunk jó döntéseket hozni, az is kelleni fog, hogy mindezekről kommunikáljuk másokkal és mindent vizsgáljunk meg egy kicsit spirituálisabb szemszögből is!

IKREK

(május 22 – június 21)

A belső nyugalmunk és a spirituális énünk kerül fókuszba, és e területek érdekében egy igen széles spektrumú tevékenységlistából választhatunk ebben a szakaszban. A tanulásra kiváló hetünk lesz, de a tanításra és tanítva tanulásra is! A minőségi időtöltés a partnerünkkel elképesztően jó hatással lesz ránk, és a lelki gyakorlatok végzése is különleges eredményeket hoz, legyen az meditáció, böjt, mantrázás stb.

RÁK

(június 22-július 22)

Aktív hétnek nézünk elébe, és minden lehetséges verzióban. Mert most meglesz az a belső tűz is, amitől képesek lehetünk arra, hogy nyomjuk erőből, hegynek felfelé. De meglesz az a képességrendszerünk is, hogy pontos tervezés után, előre kiszámított üzemmódban kivitelezzük az elképzeléseinket. Szóval bátran vállaljunk be intenzívebb, nehezebb feladatokat!

RÁK

(június 22 – július 22)

OROSZLÁN

(július 23 – augusztus 23)

A beszéd minden formája és a kommunikáció egyéb fajtái kerülnek fókuszba ebben az időszakban. Így a kötetlen beszélgetés, a tanácsadás vagy a nyilvános beszéd bármilyen permutációja is működőképes lesz, és persze az írás is. És hogy ez most miért fontos? Mert mindazzal, amit kimondunk vagy leírunk, magunkban is képesek leszünk kedvező folyamatokat elindítani.

SZŰZ

(augusztus 24 – szeptember 23)

Mi magunk és a közvetlen környezetünk fog terítékre kerülni, abban a fényben, hogy új életviteli rendszereket alakítsunk ki a mindennapjainkban. Szóval mind az egyén szintjén, legyen az új edzésterv vagy új terület elsajátítása, megtanulása, mind az otthonunk rendszerében a szokásos feladatok újrafelosztása, bátran változtassunk, bátran kezdjünk új rendszerekbe!

MÉRLEG

(szeptember 24 – október 23)

Mi magunk, a közvetlen környezetünk és a leki nyugalmunk kerül fókuszba ebben a szakaszban. Ehhez kelleni fog egy kis elzárkózás, vagy némi lemondás, elválás is! Szóval fizikai szinten ez a szakasz arra is jó lehet, hogy kiszortírozzunk dolgokat, megszabaduljunk felesleges dolgoktól, míg lelkileg meg arról is szó lehet, hogy egy kicsit elvonulunk, meditálunk, csendben vagyunk.

SKORPIÓ

(október 24 – november 22)

Az énünk kifelé projektálása lesz a fő mozgatóerő ezen a héten. Így az ambícióink nagy szerepet kapnak, ahogyan a beszédünk és az aktívitásaink is. A lényeg az, hogy most minden akkor fog működni, és akkor leszünk képesek dolgokat megvalósítani, ha a személyes varázsunkat, a személyes energiáinkat is bevetjük. Szóval kapcsoljuk be magunkat, és tekerjük is fel a hangerőt!

NYILAS

(november 23 – december 21)

A munkánk és a pénzkeresetünk területei kerülnek fókuszba ebben az időszakban. Fontos lesz, hogy sokat kommunikáljunk, és az is, hogy verbalizáljuk a terveinket, az elképzeléseinket és az ambicíóinkat. De mindent, amit mondunk, meg kell támasztanunk tudással, bölcsességgel! Szóval legyünk pontosak, alaposak, és végezzük el a házi feladatunkat!

BAK

(december 22 – január 20)

Az énünk kerül most terítékre, mély spirituális értelemben. Így minden úgy kerül a figyelmünk előterébe, hogy mi annak a területnek a legmagasabb potenciálja. Például ebben a szakaszban a munkánkkal kapcsolatosan az lesz fókuszban, hogy mennyire egyezik az életfeladatunkkal. Hogy mennyire érezzük magunkat kiteljesedve a munkánkban lelkileg.

VÍZÖNTŐ

(január 21 – február 19)

Lezárások és befejezések dominálnak életünknek ebben az időszakában. Ami megtörténhet a fizikai síkon, lásd megszabadulunk felesleges dolgoktól, vagy például lezárunk régen húzodó befejezetlen ügyeket. De ez mehet egy mélyebb, belső vonalon is, amikor megszabadulunk hatásokatól, ami visszafog vagy hátráltat minket. Legyen az egy személy vagy egy más jelenség az életünkben.

HALAK

(február 20 – március 20)

Az együttműködéseink fognak terírékre kerülni ezen a héten, több irányból is! Egyrészről a munkánkban és a pénzkeresetünkben. Másrészről pedig lelkileg az emberi kapcsolataink szempontjából. De a lényeg az lesz, hogy próbáljuk olyan módon terelgetni az együttműködéseinket, ahol az érvényesül, hogy a kapcsolataink harmonikusan és békésen működnek.

Forrás: www.bhaktikutir.hu