Ebben az időszakban a fő spirituális momentum az augusztus 13-ra eső nap lesz. Nem feltétlenül a péntek 13 végett, hanem azért is, mert azon a napon ünneplik Délkelet-Ázsában Garuda megjelenésének napját. Garuda az a sasistenség, aki Visnu hordózó madara. És szinte az összes dél-ázsiai kultúrában ő az életterünk dél-nyugati szegmensének védelmezője. Szóval ő az, aki védelmezi az otthonunkat a negatív történésekkel szemben!
A fizikai síkon pedig a csípőnktől le a térdeinkig kell jobban odafigyelnünk magunkra. Szóval az adott területen az ízületeinkre, de akár az alhasunkra is! Tehát strandoláskor a felfázásra is, és természetesen az ürítésünkre úgy nagy általánosságban.

KOS
(március 21 – április 20)
A munka területe kerül fókuszba ebben az időszakban. A feladatainkkal kapcsolatos kreativitásunk most sokkal élénkebb lesz, és az is könnyebb lesz, hogy a teendőinket a megfelelő együttműködésekkel támogassuk meg. Sőt, a munkabírásunk és a tettrekészségünk is átlagon felül fog működni, szóval ragadjuk meg a lehetőségeket, és csináljuk!

BIKA
(április 21 – május 21)
Ezen a héten életünk szellemi része lesz a domináns. Így sokkal aktívabb lesz az intellektuális oldalunk és az intuitív oldalunk is. Sokkal jobban fogjuk látni a velünk történő események pró és kontra oldalait. Sokkal jobban fogjuk megítélni azt is, hogy bizonyos dolgok hosszú távon milyen hatással járnak, valamint az a belső hang is jobban aktívabb lesz bennünk, ami rávezet minket a jobb döntésekre.

IKREK
(május 22 – június 21)
A tanulás és gyakorlás most sokkal könnyebb lesz a mindennapokban. Egyrészt mi magunk lelkesebbek leszünk, és nyitottabbak az új dolgok irányában. Másrészt most ösztönösen képesek leszünk megítélni, hogy milyen irányban induljunk el a tanulmányainkkal, mihez érzünk affinitiást, és így még hatékonyabbak leszünk, hiszen amit szívvel csinálunk, abban nem lehetnek akadályok!

RÁK
(június 22-július 22)
Tevékeny hétnek nézünk elébe, és képesek leszünk sokkal szervezettebben működni, mint általában, de arra vigyáznunk kell, hogy ne vállaljuk túl magunkat. Ennek ebben az időszakban az lehet a legjobb ellenszere, ha olyan emberekkel működünk együtt, akik emberileg közel állnak hozzánk és akitől el tudjuk fogadni, hogy mikor kellene visszább venni, vagy egy időre leállni!
RÁK
(június 22 – július 22)

OROSZLÁN
(július 23 – augusztus 23)
A kommunikációs oldalunk lesz sokkal aktívabb, és az, hogy így mennyire leszünk képesek másokon segíteni. Mert most érzékenyebbek leszünk arra is, hogy másoknak miért és hogyan nehezebb, és mint kívülállók, sokkal jobban képesek lehetünk arra is, hogy mit kellene csinálni annak érdekében, hogy megoldják a nehézségeiket. Szóval segítsünk, bátorítsunk, adjunk sok jó tanácsot.

SZŰZ
(augusztus 24 – szeptember 23)
Mi magunk, a közvetlen környezetünk és az életviteli rendszereink kerülnek majd terítékre. Szóval most bátran álljunk bele abba, hogy átalakítsuk a mindennapjaink megszokott menetét! Iktassunk be új dolgokat, amelyek jók és hasznosak a mi életünkben, a családtagjaink életében stb. Természetesen azért egyeztessünk velük is arról, hogy mi lenne az új hozzáállás!

MÉRLEG
(szeptember 24 – október 23)
Mi magunk és a közvetlen környezetünk kerül fókuszba ebben az időszakban. Azzal a kiegészítéssel, hogy minden mást most valamelyest akár hanyagolhatunk is! Szóval próbáljunk minőségi időt eltölteni a szeretteinkkel, és ha nagyon aktívnak érezzük magunka,t azt az energiát is fordítsuk az otthoni környezetünkre, legyen az kertszépítés vagy lakás átrendezés, festés, lomtalanítás!

SKORPIÓ
(október 24 – november 22)
Aktív hétnek nézünk elébe, de úgy leszünk igazán hatékonyak, ha most nem magunkért teszünk! Szóval nézzünk szét a rokonaink és/vagy barátaink portáján, kérdezzük ki őket, hogy miben lehetünk hasznosak, és ugorjunk neki! Így lesz mindenkinek jó! Nekik egyértelmű, hogy miért, de nekünk is! Mert ez most többet fog tenni értünk lelkileg, mintha a saját dolgainkkal lennénk elfoglalva!

NYILAS
(november 23 – december 21)
A munkánk és a pénzkeresetünk területei kerülnek előtérbe ebben a szakaszban. És most az lesz az az energia, ami egyensúlyt hoz ezen a téren, ha sokat kommunikálunk. Szóval ha van egy kis feszültség bizonyos téren, vagy bizonyos részterületeken, vagy éppen valakivel kapcsolatosan, akkor most eljött az idő, hogy ezt felhozzuk, átbeszéljük, megoldjuk és tovább lépjünk!

BAK
(december 22 – január 20)
Ezen a héten mi magunk leszünk olyan lemondott, olyan remeteszerű hangulatban, hogy képesek leszünk túllépni, felülemelkedni régóta lezárandó dolgokon. Ezek lehetnek bennünk zajló rossz minták, rossz szokások, vagy akár olyan külső események, amelyek szintén lezárandók lennének. Vagy akár terhelő emberi kapcsolatok is! Most úgy fogunk tudni kilépni, hogy az nem terhel bennünket!

VÍZÖNTŐ
(január 21 – február 19)
Mély egzisztenciális kérdések fognak foglalkoztatni bennünket ebben az időszakban. Egzisztenciális, mint mély filozófiai kérdések, miért élünk, miért létezünk, mi lenne az életünk értelme stb. Próbáljunk minél többet tájékozódni olyan forrásokból, amelyek hitelesek. Olavassunk ősi kultúrák tanításaiból, kontaktáljunk olyan emberekkel, akik példaértékűek stb.

HALAK
(február 20 – március 20)
Az együttműködéseink kerülnek terítékre ebben a szakaszban, azok közül is a választottak. Szóval a partnereink és a barátaink kerülnek előtérbe, azok, akik azért vannak ott az életünkben, mert mi azt így alakítottuk és alakítjuk folyamatosan. Próbáljunk minőségi időt eltölteni velük, mert most ez oda-vissza jó lesz mindenkinek. Mi is töltődni fogunk az ő társaságukban és ők is töltődni fognak a mi társaságunkban.
Forrás: www.bhaktikutir.hu