Ebben a szakaszban a február 16-ra eső nap lesz a nagy és fontos esemény, ugyanis az indiai kultúrában csillagászatilag ez a nap számít a tavasz első napjának. Ezen a napon tér vissza a keringés a növényekbe. És ezen a napon ünneplik Szaraszvati, a tudás istennője megjelenésének napját is.
Fizikailag a bokánkra és a lábainkra kell odafigyelnünk 16-án délutánig, majd utána a Hold egy újabb körbe kezd, és így a szakasz további részeiben a fejünkre és az arcunkra kell odafigyelnünk. Szóval a hét első szakaszában egy ártalmatlan pedikűr is izgalmasabbá válhat, míg a második szakaszban a fogorvos lehet kicsit kellemetlenebb.

KOS
(március 21 – április 20)
Az énünk és a szeretteink kerülnek fókuszba ebben az időszakban. Mind az adott szeretteink, tehát a családunk, mind pedig a magunk által választott szeretteink, tehát a barátaink. Próbáljunk minőségi időt együtt tölteni velük, és beszélgessünk sokat! Nem feltétlenül kell lelkizni, az is elégedettséget fog hozni, ha a terveinket, elképzeléseinket, ambícióinkat tárgyaljuk át velük.

BIKA
(április 21 – május 21)
Mi magunk és a külvilági feladatköreink fognak előtérbe kerülni ebben a szakaszban. Így a munkánk és a pénzkeresetünk is több figyelmet kíván tölünk. Az lesz leginkább a fő csapás, hogy hogyan érezzük magunkat ezekben a a feladatkörökben, a belső indíttatásunk pedig a körül fog forogni, hogy olyan változtatásokat iktassunk be a mindennapjainkba, amelyek még jobbá teszik azokat.

IKREK
(május 22 – június 21)
A lezárások és befejezések dominálnak ezen a héten, de arra figyeljünk, hogy most egy kicsit érzékenyebbek leszünk a veszteség érzetére. Vagy legalábbis arra az érzetre, amit mi magunk veszteségnek titulálunk. Szóval csak olyan dolgokat zárjunk le és csak olyan emberekkel probáljunk dülőre jutni, amik vagy akik hiánya nem kelti bennünk azt az érzést, hogy valamit elveszítettünk.

RÁK
(június 22-július 22)
A munkánk és a megélhetésünk fognak fontos szerepet betölteni a mindennapjainkban. A megszokott munkamennyiségünkön túl más lehetőségek is adódnak ez alatt az időszak alatt. Így az lenne az ideális, ha együtt tudnánk működni másokkal, hozzánk közel állókkal, hogy bírjuk a munkamennyiséget, és azért is, hogy ne szalasszuk el a most kínálkozó lehetőségeket sem.
RÁK
(június 22 – július 22)

OROSZLÁN
(július 23 – augusztus 23)
Ezen a héten akkor leszünk képesek a lehető legjobbat kihozni az adott lehetőségekből, ha mi magunk állunk a dolgok élére. És itt nem feltétlen arra kell gondolni, hogy hatalmi harcokba kellene bocsátkoznunk, inkább arra, hogy mi álljunk az élre, mi vezényeljünk le dolgokat. Akár olyan témakörökben, amelyeknek nincs gazdája, vagy olyanokban, ahol nem működik a levezénylés!

SZŰZ
(augusztus 24 – szeptember 23)
Ebben az időszakban egy kicsit jobban meg fogunk nyílni mások nehézségeire, így a belső indíttatásunk is az lesz, hogy segítsünk és oltalmazzunk! Sőt, bátran vigyük bele ebbe a szűz személyiségjegyeinket is, tehát segítsük a környezetünket abban, hogy képesek legyenek rendszerekben működni, amit csinálnak azt csinálják átgondoltan, figyelmesen és precízen.

MÉRLEG
(szeptember 24 – október 23)
Ebben a szakaszban a szellemi énünk lesz lényegesen aktívabb, mint máskor. Mindezt harmóniában, mert az intellktusunk minden része be fog tudni kapcsolódni a működésünkbe. Erős lesz a racionális oldalunk is, tehát képesek leszünk dolgokat jól megtervezni és átgondoltan véghez vinni, de erős lesz az intuítiv intelligenciánk működése is, így a jó döntések meghozatala is könnyebb lesz!

SKORPIÓ
(október 24 – november 22)
A lelki nyugalmunk, a mindennapi életterünk és a partnerkapcsolatunk kerül előtérbe ezen a héten. Ahhoz, hogy ezeket az életterületeket össze tudjuk hozni és képesek legyünk jól is megélni őket, szükségszerű az is, hogy sokat és jól kommunikáljunk! Szóval próbáljunk minél több időt arra szánni, hogy mi magunk is beszéljünk, és arra is, hogy beszéltessük a partnerünket!

NYILAS
(november 23 – december 21)
Tevékeny időszaknak nézünk elébe, mert egyrészről meglesz az a belső erőnk, hogy képesek legyünk csinálni, csinálni, csinálni. Másrészről pedig meglesz az a belső ihletésünk is, hogy eredeti ötletekkel álljunk elő, hogy képesek legyünk megoldani az adódó problémákat stb. De ettől függetlenül most is szükség lesz arra, hogy sokat és hatékonyan kommunikáljunk, hogy képesek legyünk mindazt megvalósítani, amit tervezünk.

BAK
(december 22 – január 20)
Mi magunk és a személyiségünk fog előtérbe kerülni ezen a héten. Így minden, amit mondunk és teszünk, magában kell hordozza a mi sajátosságainkat. Ettől fog működni az egész. Tehát nem választhatjuk a csendestárs szerepét, vagy a háttérből működés lehetőségét, hanem mindent hangosan, aktívan, a saját szánk íze szerinte kell csinálni és kimondani.

VÍZÖNTŐ
(január 21 – február 19)
Ebben az időszakban elképzelhető, hogy egy kicsit érzekenyebbek leszünk lelkileg, így tegyünk lépéseket abba az irányba, hogy jól tudjuk érezni magunkat. Nyugodtan egyeztessünk le előre egy szabad délutánt azokkal, akikkel ha beszélünk, minden letisztul, vagy ha attól szoktunk töltődni, gyógyulni, hogy olvasunk, fürdőzünk stb., akkor hagyjunk erre időt a hét folyamán.

HALAK
(február 20 – március 20)
A beszéd és a kommunikáció fogja vinni ezt a hetet, de arra elképesztően oda kell figyelnünk, hogy mit, hogyan fogalmazunk meg! Mert hiába jó a szándékunk, ha nem figyelünk oda arra is, hogy szépen is mondjuk. Szóval ügyeljünk a politikai korrektségre, és arra is, hogy csak olyat mondjunk, amit a másik fél képes befogadni, amit képes megérteni.
Forrás: www.bhaktikutir.hu