Ebben az időszakban a július 2-a és 3-a lesz a könnyebb nap, míg a július 7-e és 8-a a nehezebb. Az újhold felé haladunk, így vigyázzunk arra, hogy ne legyünk nagyon érzelemmentesek!
Testileg a szakasz első napján még a lábainkra kell odafigyelnünk, de utána már a fejünkre, az arcunkra, a nyakunkra, a vállainkra és a karjainkra is. Így most a fogorvos is kerülendő, persze ha muszáj, akkor muszáj, de még egy ártatlan válltetkó is érzékenyebb lehet.

KOS

(március 21 – április 20)

Nagyon aktív hétnek nézünk elébe, de vigyáznunk kell arra, hogy ne feszítsük túl a húrt. Egyrészről saját magunkat is megterheljük vele, másrészről a környezetünket is veszélyeztetjük. A szavainkra és a kommunikációs stílusunkra kell vigyáznunk. Nem a szándékkal lehet a probléma, hanem azzal, hogy túlságosan akarjuk mások segítését, bizonyos dolgok megvalósítását stb.  

BIKA

(április 21 – május 21)

Az énünk és a személyiségünk kerül fókuszba, de szükségünk lesz a családunk és a barátaink közegére, hogy ki tudjunk teljesedni. Kelleni fog a biztonságérzet, hogy meg tudjunk nyílni és el tudjuk mondani mindazt, ami foglalkoztat minket. És figyeljünk oda arra, amit mondanak. Mert egy elejtett mondatból, egy kis szösszenetből is nagyon komoly felismeréseink lehetnek, amelyek hosszú távon is sokat alakíthatnak az életünkön.

IKREK

(május 22 – június 21)

A munkánk és a pénzkeresetünk területei fogják kitölteni a hetünket. A személyes varázsunk, a hozzáállásunk most nagyon jól fogja befolyásolni ezeket az életterületeket. Szóval bátran engedjük szabadjára az energiáinkat. Hozni kell majd némi személyes áldozatot is, több időt vagy aktívabb hozzáállást, de mindez egyenes arányban lesz az eredményekkel.

RÁK

(június 22-július 22)

Ezen a héten könnyebb lesz elengedni dolgokat, mert lelkileg stabilabbak leszünk, és így meglesz az erőnk, hogy véget vessünk azoknak a történéseknek és helyzeteknek, amelyek valójában csak hátráltatnak minket, csak eddig nem tudtuk felszámolni őket. Valamint mi magunk sokkal kreatívabbak leszünk abban is, hogy hogyan pótoljuk azokat az energiákat, amelyeket lezárunk magunkban.

RÁK

(június 22 – július 22)

OROSZLÁN

(július 23 – augusztus 23)

Lehetőségünk adódik, hogy másként lássunk bizonyos dolgokat. Hogy egy kicsit spirituálisabban, a nagyobb képet látva vizsgáljuk meg azt, hogy hogy vagyunk lelkileg. Azt, hogy a külsőségekben, mint például a munkánk, hogyan teljesítünk, mi a jövőképünk stb. Mindezt abban a megközelítésben, hogy teret kapjon a személyes fejlődésünk és az is, hogy a fejlődés mellett a belső elégedettség is meglegyen.  

SZŰZ

(augusztus 24 – szeptember 23)

A munkánk nagyon fontos szerepet fog játszani ebben az időszakban, de nagyon fontosak lesznek a partneri szerepeink is! Lehetőségek adódnak a másokkal való harmonikus együttműködésre, de emellett a munkánk terén bizonyos területek szinte lehetetlenné válhatnak, ha nem leszünk képesek másokkal együttműködni. Az együttműködési lehetőségek a privát életünkben is jobban fognak megnyilvánulni.

MÉRLEG

(szeptember 24 – október 23)

Ebben a szakaszban olyan történések is beáramolhatnak a mindennapjainkba, amikor nekünk kell fenntartani az egyensúlyt. Ez lehet egy a családunkból adódó helyzet miatt is, de akár a baráti körünk tagjaitól eredő dolog is. A lényeg az, hogy a villámhárítást végző személy minden irányból kapja az ívet, így arra ügyelnünk kell, hogy ne roppanjunk bele mások konfliktusaiba.

MÉRLEG

(szeptember 24 – október 23)

Ebben a szakaszban sokkal érzékenyebbek leszünk mások megsegítésére, és mindenre, ami feszültséget vagy lelki kibillenést okozhat. Arra vigyáznunk kell, hogy mi magunk ne terhelődjünk túl mások problémáival, tehát csak addig legyünk aktívan részesei mások megsegítésének, ameddig az nem hat ránk negatívan. Mert ha kiégünk, akkor lényegesen tovább tart a visszatérés a segítségnyújtáshoz!

SKORPIÓ

(október 24 – november 22)

Ezen a héten kötelező lesz jobban elmélyülni a spiritualitásban! Így valamelyest azok a világi frusztrációk is lényegüket vesztik, amelyek esetleg most előtérbe kerülhetnek. Ha képesek vagyunk a fontos dolgokra összpontosítani, a lélek dolgaira, akkor a felszínen történő kisebb kellemetlenségek nem fogják annyira felborzolni a kedélyeinket!

NYILAS

(november 23 – december 21)

A tanulás, az életviteli rendszereink optimalizáslása, az eddig megtanultak alkalmazása, ezek fogják kitölteni a hetünket. A tanultak alkalmazásával képesek leszünk elmélyíteni a tudásunkat, és be tudjuk azt építeni az értékrendünkbe. Így az életviteli rendszereinket sokkal hatékonyabbá és zökkenőmentesebbé tehetjük!

BAK

(december 22 – január 20)

Aktív hetünk lesz, fizikailag és fejben is. A belső érzeteink azt fogják diktálni, hogy erőből, lendületből csinájunk dolgokat, és száguldjunk végig a hetünkön. De ettől föggetlenül, ha ténylegesen komolyabb előrelépéseket szeretnénk elérni, akkor kénytelenek leszünk tervezni, és a tervek mentén haladni. Sőt, a haladás mellett elképesztően sok energiát is meg tudunk majd spórolni.

VÍZÖNTŐ

(január 21 – február 19)

Beszédes, kommunikatív hétnek nézünk elébe. Amiben szerepet kapnak a jóleső dumcsizások és a mélyen szántó, velős beszélgetések is, amelyek kifejezetten építő párbeszédek lehetnek! Mindez úgy, hogy ez egy adok-kapok stílusú történet lesz, tehát mi is megtaláljuk azokat, akik inspirálnak majd minket, és mi magunk is képesek leszünk másokat inspirálni.

HALAK

(február 20 – március 20)

Magunkkal, a szeretteinkkel és az otthonunk légkörével, hangulatával lesz érdemes foglalkozni ezen a héten. A lehetőségek adják magukat, de természetesen némi erőfeszítésre is szükség lesz a dolgok működtetéséhez. Próbáljunk minőségi időt eltölteni egymás társaságában, és minél több gesztust is megtenni szeretteink felé, kényeztessük őket egy kicsit, megérdemlik!

Forrás: www.bhaktikutir.hu