Ezen a héten a fő spirituális nap a június 18-ra eső Gyógyító Buddha nap lesz. Ezen a napon mindenképpen tegyünk az egészségünkért, mind fizikailag, mind lelkileg!
Ebben az időszakban nyaktól lefelé egészen a veséink területéig kell vigyáznunk magunkra. A szerveinkre a mellkasban és a hasüregben, valamint a légzésre, a keringésre, az emésztésre és a kiválasztásra is. Szóval ügyeljünk arra, hogy mindent nyugodtabban, figyelmesebben tegyünk!

KOS
(március 21 – április 20)
Az aktivitás, valamint az otthonunk és a lelki nyugalom területei kerülnek terítékre ezen a héten. Így mi magunk is érezni fogunk egy komolyabb lendületet ezekben az irányokban, ezenfelül pedig adódni fognak olyan lehetőségek is, amelyek az említett területek kombinációit is megjeleníti. Meglesz az a lelki nyugalmunk is, hogy konfliktushelyzeteket is el tudjunk hárítani a családi atmoszféránk védelmében.

BIKA
(április 21 – május 21)
Komoly belső indíttatásunk lesz ebben az időszakban arra, hogy új életviteli rendszereket alakítsunk ki a mindennapjainkban. És ez érvényes lesz életünk több területére is. Az aktív rekreációra, az otthoni teendőkre és a családi életünkre, a kommunikációs oldalunkra, sőt még a lakókörnyezetünkre is. Szóval akár újraoszthatjuk az otthoni feladatköröket, vagy éppen változtathatunk azon, hogy milyen sűrűn kommunikálunk a távolabb élő szeretteinkkel.

IKREK
(május 22 – június 21)
Ebben a szakaszban leginkább azt támogatja a sors, ha a személyes érzeteink és világunk irányában leszünk aktívabbak. Szóval előtérbe kerül az énünk, a beszédstílusunk, az aktivitásunk intenzitása, a lelkünk stabilitása stb. De még az is, hogy miként szoktunk reagálni bizonyos történésekre. Tehát mindenen előtérbe kerül, ami kifelé történik.

RÁK
(június 22-július 22)
Ezen a héten szükségünk lehet egy kis egyedüllétre. Idő kell a feltöltődésre, a bennünk zajló háborgások lecsitítására, a sebeink és a személyes sérelmeink nyalogatására stb. De vigyázzunk, mert az egyedüllét lehet egy kicsit addiktív is, és a cél nem az, hogy hosszú távra elvonuljunk. Csak egy kis idő kell arra, hogy fel tudjunk készülni a jövőbeli feladatokra.
RÁK
(június 22 – július 22)

OROSZLÁN
(július 23 – augusztus 23)
Szinte teljesen magától úgy fog alakulni ez az időszak, hogy egy kicsit többet kell foglalkoznunk az anyagiakkal. Fókuszáljunk a bevétel-kiadás egyenlegünkre, főként abból a szempontból, hogy milyen vágyainkra/igényeinkre költünk a legtöbbet, és ebből mi az, ami ténylegesen kell a lelkünknek ahhoz, hogy úgy érezzük, minőségibb életet élünk, és melyek azok a területek, amelyekre csak kiszórjuk az ablakon a pénzt.

SZŰZ
(augusztus 24 – szeptember 23)
A munkánk és a bevételeink kerülnek górcső alá ebben a szakaszban. Az is fontos lesz, hogy milyen a munkahelyi közeg, mi az, ami emberileg hat ránk, és mindez hogyan befolyásol bennünket pszichésen. Mennyiben befolyásol minket a pénzkeresetünk és az igényeink szempontjából, amit láttunk emberileg magunk körül a mindennapokban. Ezek a fontos témák fognak most több figyelmet igényelni.

MÉRLEG
(szeptember 24 – október 23)
Ezen a héten olyan időszakot élünk meg, ami a befejezésekre és a lezárásokra fókuszál. És itt nem csak arról lesz szó, hogy feltesszük az i-re a pontot és esetleg befejezünk olyan dolgokat, amelyek régóta húzódnak. Most az is előtérbe kerül, hogy mi miatt húzódtak ilyen sokáig, hol akad meg nálunk a folyamat, ami miatt késlekedünk, vagy hátráltatjuk a befejezéseket/lezárásokat.

SKORPIÓ
(október 24 – november 22)
Ez egy lelkileg intenzívebb időszak lesz, de a hét tanulsága az lehet, hogy igenis felül lehet emelkedni nehézségeken, ha másképpen állunk bizonyos dolgokhoz. Amennyiben változtatunk a saját hozzáállásunkon, vagy figyelembe vesszük, hogy a másik fél milyen helyzetben van, képesek leszünk arra, hogy másképp lássunk és másképp éljünk meg dolgokat.

NYILAS
(november 23 – december 21)
Az együttműködés és a munkánk területei kerülnek fókuszba ezen a héten. Főként abból a szempontból, hogy az emberi tényező miként hat ránk a jelenlegi életvitelünkben. A legtöbb dolgot élvezetesebb mások társaságában csinálni, de az együttműködés sokszor olyan lelki áldozatokat igényel, ami miatt olykor sokkal csábítóbb, ha az ember egymagában áll neki a feladatoknak.

BAK
(december 22 – január 20)
A belső világunk most sokkal érzékenyebb, és sokkal kiélezettebben is fog működni, mint máskor. Így a másokkal való együttműködés most kifejezetten nehezebb lesz az átlagnál. De erre is van megoldás Úgy tudjuk ezt a területet leginkább kontroll alatt tartani, ha ebben az időszakban csak olyanokkal foglalkozunk, akiknek némi többlet törődésre és gondoskodásra van szükségük. Tehát eleve így kezdünk bele az érintkezésbe.

VÍZÖNTŐ
(január 21 – február 19)
A szellemi, belső világunk terén tapasztalhatunk majd többletaktivitást, akár teljesen új érdeklődési körök formájában is. Ne lepődjünk meg, ha szinte a semmiből elkezdünk gyógyászattal, mások segítésével kapcsolatos irodalmat kutatni, hiszen a mások irányába kifejlesztett érzékenység is lehet igen komoly előrelépés a lelki fejlődésünk terén.

HALAK
(február 20 – március 20)
A lelki nyugalmunk területe kerül fókuszba ebben az időszakban, az összes vele járóval. Szóval terítékre kerül a mindennapi életvitelünk, a közvetlen környezetünkben lévő emberek, és azok a személyek is, akikkel kötelező együttműködnünk, legyen az szomszéd, munkatárs, osztálytárs, bárki. Próbáljunk olyan hozzáállást tanúsítani, ami az adott területen előrelépést jelent.
Forrás: www.bhaktikutir.hu