Ezen a héten a szeptember 26. és 27. kellemes napoknak ígérkeznek, ahogyan az október 1. is. Viszont a többi napokon kicsit feszültebb lehet a hangulat.
Fizikailag a fejünk búbjától le egészen a lengőbordánkig kell majd jobban odafigyelnünk az esetleges érzékenységre. Így a frontos fejfájásoktól kezdve a torkunkon át a köhögéses dolgokra is jobban oda kell figyelni, sőt, akár a megelőzésen is dolgozhatunk!

KOS
(március 21 – április 20)
Ezen a héten a fizikai síkon végzett feladatainkon túl érdemes lesz a lelki nyugalmunkért is dolgozni. Ehhez kiváló eszköz lesz a kommunikáció! Merjünk olyan dolgokról is beszélni, amelyek esetleg egy kicsit kellemetlenek, vagy nehezékként ülnek az otthoni környezetünkön. Természetesen arra mindenképpen figyeljünk oda, hogy finoman, óvatosan fogalmazzuk meg mindazt, amit el szeretnénk mondani.

BIKA
(április 21 – május 21)
Kiváló időszakunk lesz arra, hogy magunkra figyeljünk, és egy kicsit elvonuljunk. Nem feltétlen azért, hogy kivonjuk magunkat a forgalomból, inkább azért, hogy az elcsendesüléssel képesek legyünk számot vetni a beszédünkről és a cselekedeteinkről, amelyek összekötik a külvilágot a belső világunkkal. Arról ne feledkezzünk meg, hogy a beszéd inkább az ambíciókat és a vágyakat fedi le, míg a tettek a valós értékrendet.

IKREK
(május 22 – június 21)
Ebben a szakaszban elképesztően fontos szerepet fognak betölteni a szeretteink. Szóval próbáljunk minőségi időt eltölteni velük. Mind a barátainkkal, mind a családunkkal. A beszéd nagyon fontos lesz a megfelelő érintkezéshez, sőt, most a kellemes csevegésen és udvarias érdeklődésen túl képesek leszünk mély érzelmi területeket is érinteni – és ez adja meg a minőségi időtöltés érzetét.

RÁK
(június 22-július 22)
A munkánk és a pénzkereset területén kell majd egy kicsit több energiát mozgósítanunk a hét folyamán, de ez az energiaráfordítás sokszorosan megtérül. Most akár olyan dolgokba is belekezdhetünk, amelyek nem kifejezetten kapcsolódnak a jelenlegi munkánkhoz, de némi mellékes pénzáramlást irányíthat felénk. Szóval tartsuk nyitva a szemünket az adandó lehetőségekre.
RÁK
(június 22 – július 22)

OROSZLÁN
(július 23 – augusztus 23)
Ez az időszak kiváló lesz arra, hogy végre pontot tegyünk olyan dolgokra, amelyek már időtlen idők óta befejezetlenül állnak körülöttünk. Ez leginkább a munka területén fog érvényesülni, de az otthonunkkal kapcsolatosan is előkerülhet ez-az, főként munka jellegű dolgok. Befejezni dolgokat a kertben, kitakarítani a pincét stb. Tehát olyan teendők, amelyek fizikai munkával járnak.

SZŰZ
(augusztus 24 – szeptember 23)
A belső, spirituális énünk fog némi többletfigyelmet kívánni ebben a szakaszban. Szóval teremtsük meg az időt arra, hogy békésen le tudjunk ülni, el tudjunk csendesedni és meg tudjunk bizonyos dolgokat vizsgálni magunkban. Most képesek leszünk mélyebb síkokon is feloldani dolgokat. Ebben a szakaszban a baráti segítség hasznos lehet, a családtagok által nyújtott segítség azonban nem igazán.

MÉRLEG
(szeptember 24 – október 23)
Az együttműködéses szálaink kerülnek előtérbe a hét folyamán. Ez érvényes lesz a privát életünk partnerkapcsolatára és a külvilági éltünk együttműködéseire is, legyen az üzlettársi vagy munkatársi viszony. Az együttműködéseink minden formája előtérbe fog kerülni, legyen az önszántunkból vagy kényszerből működő partneri viszony. Szóval használjuk ki bölcsen a hetünket.

SKORPIÓ
(október 24 – november 22)
Olyan életterületek fognak fókuszba kerülni ezen a héten, amelyek sok figyelmet és sok kompromisszumot igényelnek részünkről. Tehát bármi is kerül előtérbe, fogjuk fel feladatként, felajánlásként, segítségnyújtásként, mert minden akkor fog jól alakulni, ha mi magunk hozunk némi személyes áldozatot a dolgok működése érdekében. Szóval bármit is kell tenni, adjunk bele mindent, és egy kicsit annál is többet.

NYILAS
(november 23 – december 21)
Az intellektuális képességeink és a kapacitásunk kerül kicsit jobban előtérbe ebben az időszakban. Így most képesek leszünk mindent egy kicsit alaposabban és mélyebben is szemlélni. Viszont ebben az időszakban akkor alakul minden jól, ha a fontos felismeréseinket mások megsegítésére, mások vezetésére használjuk. Ez valószínűleg kelleni fog ahhoz, hogy mélyebben tudjunk a dolgok mögé nézni.

BAK
(december 22 – január 20)
Ezen a héten a lelki nyugalmunkkal és a tanulással való foglalatosság komoly lelki nyugalmat adhat, még akkor is, ha éppen úgy érezzük, hogy nagyon nem találjuk az összhangot a külvilággal. Merjünk egy kicsit kiszakadni és beleolvadni egy lassabb, nyugodtabb világba, a saját belső világunkba, vagy a tanulmányaink világába. Így célravezető lesz ehhez illő tanulmányokba merülni.

VÍZÖNTŐ
(január 21 – február 19)
Ebben az időszakban akkor fogunk tudni előrelépni a teendőinkben, ha képesek vagyunk minden szinten egy kicsit több energiát mozgósítani. Álljunk készen arra, hogy több erőfeszítést, több tervezést és több időt tegyünk bele az elvégzendő feladatokba. Ha erre képesek leszünk, akkor megjelenik az a segítség is, ami lényegesen megkönnyíti majd a feladatok elvégzését!

HALAK
(február 20 – március 20)
Ebben a szakaszban a kommunikáció nagyon fontos szerepet fog betölteni a mindennapjainkban. Viszont vigyázzunk, mert könnyen konfliktusba kerülhetünk a mondanivalónk miatt, ha nem figyelünk oda arra, hogy hogyan fogalmazzuk meg a mondanivalónkat. Szóval próbáljunk mindent szépen, kedvesen, stílusosan és legfőképp óvatosan megfogalmazni!
Forrás: www.bhaktikutir.hu