Ezen a héten az augusztus 21 és 25 kivételével nem lesznek könnyű napjaink. Próbáljunk nyugodtak maradni és távol tartani magunkat a konfliktus helyzetektől.

Ezen a héten a fejünktől le egészen a felső emésztőszerveinkig leszünk egy kicsit érzékenyebbek a Hold állása végett. Így most ezeken a területeken jobban kell vigyáznunk magunkra.

KOS

(március 21 – április 20)

Ez az időszak kíváló lesz a kommunikáció szinte minden formájára. Mind a beszédre, mind az írott kormmunikációra! Emellett fontos, hogy hiába buzog bennünk a jó szándék azzal kapcsolatban, hogy segítsünk másoknak, arra vigyáznunk kell, hogy ne legyünk túl vehemensek, direktek, hogy még véletlenül se sértsük meg őket, legyen bármilyen jó a szándékunk.

BIKA

(április 21 – május 21)

Mi magunk, a családi atmoszféránk és az otthonunk fognak előtérbe kerülni ebben az időszakban. Szóval amennyiben most a fizikai síkon vagyunk aktívabbak, akkor próbáljunk minnél több időt eltölteni az otthonunk nyugodt és békés rendszerében, míg ha most képesek vagyunk a finom síkon működni, akkor dolgozzunk a családi légkörünk még harmónikussabbá tételén.

IKREK

(május 22 – június 21)

Ezen a héten érdemes lesz egy kicsit visszább venni a fizikai teendőink terén és a terveinkre, ambícióunkra összepontosítani. Működjünk egy picit lassabban, kicsit nyugodtabban. Sőt, most a terveink és elképzeléseink közül is azokkal foglalkozzunk, amelyek nyugodt és békés jellegűek. Most ezzel leszünk képesek harmóniát teremteni magunkban és a környezetünkben.  

RÁK

(június 22-július 22)

Próbáljunk a barátainkra és a szeretteinkre összpontosítani, és kommunikáljunk sokat velük a hét folyamán. Amennyiben nyugalmas együttlétekre vágyunk és bennünk van az az erő, hogy önzetlen segítőként foglalkozzunk másokkal, a vérszerinti szeretteinket emeljük előtérbe, de ha egy kicsit lazább időtöltést igényelnénk, összpontosítsunk a barátainkra/ismerőseinkre. 

RÁK

(június 22 – július 22)

OROSZLÁN

(július 23 – augusztus 23)

Ebben az időszakban a személyiségünk rendkívül fontos szerepet fog betölteni a munkánk és a pénzkeresetünk területén. Most a mi hozzáállásunk, a mi kisugárzásunk fog előre vinni dolgokat, mi fogunk ahhoz kelleni, hogy a tervek megvalósuljanak. Emellett arra vigyáznunk kell, hogy ne csapjunk át egy olyannyira önzetlen üzemmódba, hogy mindent magunkra vállajunk.  

SZŰZ

(augusztus 24 – szeptember 23)

A lelki nyugalmunk, a munkánk, a pénzkeresetünk, valamint ezen területeke egyensúly állapota fog előtérbe kerülni a mindennapokban. Egy szóval az lesz a fő csapás vonal, hogy egyensúlyt teremtsünk a belső és a külső világunkban. Hogy tudatosítsuk magunkban azt, hogy milyen hatással van a belsőnkre a külvilági életünk, a munkánk és az abból realizált hasznon, és, hogy ez egyensúlyban van-e az értékrendünkkel.

MÉRLEG

(szeptember 24 – október 23)

Mély, nem-evilági, spirituális témakörök fognak minket foglalkoztatni ebben az időszakban. Persze a világi éltünk, mint pl. munka, az ebből fakadó pénz, és az áldozat amit meghozunk a munkánk terén is terítékre kerül majd, de mind egy magasztosabb szintről nézve. Így pl. komoly szerepet fog betölteni a munka/életfeladat összecsiszolása is a mindennapokban.

SKORPIÓ

(október 24 – november 22)

A választott szeretteink fognak fókuszba kerülni ebben a szakaszban, tehát a partnereink. Ez most érvényes lesz a magánéletünk és a professzionális, munkával kapcsolatos életünk partneri viszonyaira is. Ők a szabadakaratunk gyakorlása végett töltenek be fontos szerepet az életünkben, mert mi így döntöttünk, így választottunk. Szóval éreztessük velük az odadó szeretetünket.

NYILAS

(november 23 – december 21)

Ebben az időszakban sokkal intenzívebben fog működni a szociális érzékünk. És így a mások segítése és/vagy a partnereink igényeinek figyelembe vétele sokkal jobban előtérbe fog kerülni mint a hétköznapok szintjén. Sőt, ez most nem kötelességből vagy esetleg bűntudatból fog fakadni, hanem például olyan érzésekből, mint pl. a hála érzete, hogy ők jelen vannak az életünkben.

BAK

(december 22 – január 20)

Ezen a héten meg lesz az a belső erőnk, hogy befejezzünk komolyabb feladatköröket. Olyan elképzeléseket ahol már szükség van egy jó tervre. Egy rendszerben szemlélt és kivitelezett tervre. Komoly belső elhatározás. Szóval bátran vágjunk bele akár olyan dolgokba is, amelyeket már egy ideje halogattunk, kerültünk, legyenek azok bármennyire is kellemetlen feladatok.

VÍZÖNTŐ

(január 21 – február 19)

A tanulásé és a gyakorlásé lesz a fő szerep ezen a héten. Sőt, közben meglesznek hozzá a megfelelő partnerek is, akikkel együtt tudunk majd működni, akik már egy kicsit előlrébb tartanak az adott területen és/vagy akiktől meg is tanulhatjuk azokat az extrákat, amelyektől igazán jóvá válhatunk azokban a témakörökban, amelyekben most a tanulást/gyakorlást terveztük.

HALAK

(február 20 – március 20)

Aktív szakasznak nézünk elébe, mind a fizikai lendületet tekintve, mind pedig a kommunikációs csatornáinkat nézve. Ugyanakkor meglesz bennünk az a belső nyugalom is, ami által a rendszeresség is része lehet a feladataink elvégzésének. Szóval meglesz bennünk a svung is, de ettől függetlenül az a bölcsesség is, hogy képsek legyünk feladatokat delegálni és rendszerben működni.  

Forrás: www.bhaktikutir.hu