Ebben a szakaszban a február 1-jére eső Újhold lesz a fő momentum. Ugyanis Kínában ezen a napon kezdődik a Hold Újév, Indiában pedig ezen a napon ünneplik meg a Gangesz összeérését az óceánnal, amikor emberek milliói fürdenek meg a folyó torkolatában.

Ez a szakasz pont lezár egy holdciklust, így most csípőtől lefelé a lábujjaink végéig kell majd jobban vigyáznunk magunkra. Tehát vigyázzunk a lábainkra és kerüljük azokat a beavatkozásokat, amelyek egyébként halaszthatók! Ugyanis egy ártalmatlan pedikűr is lehet húzósabb a szakasz vége felé, ahogyan például érzékenyebb lehet a bütykünk vagy az esetleges csontkinövés a sarkunkon. Szóval vigyázzunk magunkra, és kiméljük magunkat, ha már van valami nehézség az adott területen!

KOS

(március 21 – április 20)

Mély spirituális gondolatok fognak foglalkoztatni bennünket, így a nagyobb távolságtartás vagy akár az elvonulás és bizonyos dolgok lezárása elkerülhetetlen lesz ezen a héten. A munkánk és a pénzkereset területein is kereseni fogjuk a spirituális kapcsolódást, így az is foglalkoztatni fog bennünket, hogy a munkánk mennyire közelíti meg a belsőleg érzett életfeladatunkat.

BIKA

(április 21 – május 21)

A külvilág és a belső világunk közötti kapcsolat fogja kitölteni ezt a szakaszt az életünkben, mindez megspékelve egy jó nagy adag kreativitással és a kapcsolódás szükségletével. Szóval újítsunk, változtassunk, a lényeg az, hogy keressük az említett két világ közötti egyensúlyt. És az együttműködéseinket is tereljük a spirituális kapcsolódás irányába.

IKREK

(május 22 – június 21)

A munka és az erőfeszítés területei kerülnek fókuszba, de emellett az együttműködéseink is. A partnerkapcsolataink minden téren középpontba kerülnek, tehát a privát életbeli és a munkakapcsolataink is. A kreativitás érzete és az, hogy a velünk együttműködőket segítsük, fontos része lesz ennek az időszaknak, szóval fókuszáljunk olyan teendőkre is, ahol másokat is segíthetünk, mások keze alá dolgozhatunk.

RÁK

(június 22-július 22)

Mások segítése és pátyolgatása kerül előtérbe ebben a szakaszban, mindez úgy, hogy az önátadás mellett szervezettek és hatékonyak leszünk. Szóval itt nem a jó érzéseken alapuló, valamelyest szentimentális érzeten múló segítségen lesz a hangsúly, hanem az éles látású, ott segítek-ahol-a-legnagyobb-szükség-van-rá típusú, kreatív, professzionális stílusú segítségnyújtáson.

RÁK

(június 22 – július 22)

OROSZLÁN

(július 23 – augusztus 23)

Az a belső hívás lesz most prominens az életünkben, hogy harmóniát teremtsünk a mindennapokban, akár úgy is, hogy új életviteli rendeszereket alakítunk ki a mindennapjainkban – még akkor is, ha oroszlánként nem annyira rajongunk a nagy változásokért. Ebben segítség lesz a kreativitásunk, és az, hogy ebben az időszakban elképesztő teherbírással leszünk megáldva, és a minket körülvevők bölcsessége sem elhanyagolható.

SZŰZ

(augusztus 24 – szeptember 23)

Aktív, tanulós, rendszerezett, segítőkész és kiváló együttműködési képességekkel megáldott hétnek nézünk elébe. Szóval itt az idő, hogy olyan feladatokra is rámenjünk, amelyekre úgy gondoltunk, hogy közel van a lehetetlenhez. Mert most amit nem tudunk, képesek leszünk megtanulni, amit eddig nem voltunk képesek teljesen átlátni, arra most összeáll bennünk a rendszerszemlélet. És így tovább, és így tovább. 

MÉRLEG

(szeptember 24 – október 23)

Aktív hétnek nézünk elébe, és főként a saját belsőnk tekintetében. Nyitottak leszünk a tanulás kb. minden formájára, legyen az hivatalos rendszerben zajló formális oktatás, vagy az, hogy ezen a héten egy kicsit több időt szánunk saját magunk képzésére a saját otthonunk kényelmében. Ott fog motoszkálni bennünk az is, hogy megosszuk másokkal a tanultakat, hogy ezzel is segítsük a környezetünkben élőket.

SKORPIÓ

(október 24 – november 22)

A beszéd és a kommunikáció kerül terítékre ebben az időszakban, és most képesek leszünk felülemelkedni a saját személyiségünkön. Képesek leszünk kommunikációnkkal úgy segíteni, hogy a saját elképzeléseinket vagy a saját érdekeinket teljesen hátrahagyjuk. Ezzel is segítve másokat tapasztalatainkkal és bölcsességünkkel, szóval kommunikáljunk bátran, imába lesz foglalva a nevünk.

NYILAS

(november 23 – december 21)

Az énünk és a közvetlen környezetünk fog fókuszba kerülni, és az, hogy ezek a területek minél jobban harmóniában működjenek. Mindez megspékelve azzal a belső ingerenciával, hogy a külvilágot egy kicsit jobban kizárjuk az átlagosnál. Szóval foglalkozzunk sokat a hozzánk nagyon közelálló szeretteinkkel, az otthonunkkal. A lényeg az, hogy csináljunk mindent együtt, és csak egymásra figyeljünk.  

BAK

(december 22 – január 20)

Ebben az időszakban elég sok minden zajlódhat a belsőnkben. Szóval vagy azt választjuk, hogy befelé megyünk és magunkkal foglalkozunk, vagy azt, hogy egy kicsit kifelé összpontosítunk, és megragadjuk a lehetőségeket arra, hogy beszélgessünk a hozzánk közelálló emberekkel. Egyébként nagy valószínűséggel ezeknek a beszélgetéseknek is az lesz a végeredménye, hogy ráébredünk arra, amit a befelé fordulással is megérthettünk volna.

VÍZÖNTŐ

(január 21 – február 19)

Ez a szakasz két területen is jó hatásokkal bírhat az életünkben. Egyrészről a munka terén is képesek lehetünk nagyot gurítani, főként ha a barátainkkal együttműködve dolgozunk. Másrészről a szeretteink körében is lehetünk hatékonyak. A lényeg az, hogy a most bennünk buzgó többletenergiát fordítsuk valami olyan felé, ahol a mi energiánk és tudásunk meg tudja mozgatni az állóvizet.

HALAK

(február 20 – március 20)

A munkánk, az elképzeléseink és a terveink fognak fókuszba kerülni, és az is nagyon fontos lesz számunkra, hogy lelkileg is egyensúlyban legyünk az említett területekkel kapcsolatban. Szóval ha mostanában kicsit túlnyomtuk a munka területét, akár lassíthatunk is, míg ha inkább a harmónia megteremtésére fókuszáltunk, akár bele is húzhatunk.

Forrás: www.bhaktikutir.hu