Ezen a héten a január 9. és 10. is kiváló nap lesz az egészségünk szempontjából. A vasárnapi nap az ősi indiai kalendáriumok szerint lesz mérvadó, a hétfői nap pedig a tibeti hagyományok szerint. Emellett idén január 14-re esik az a nap, amikor a Nap átlép a Bak jegyébe. Asztrológiailag ettől a naptól kezdve kezd úgy haladni a Föld, hogy a Nap az északi féltekénkhez legyen közelebb. Szóval számunkra az északi féltekén egy kicsit könnyebb lesz minden.
Ebben a szakaszban a Hold egy új ciklusba kezd, így 10-én reggelig a bokáinkra és a lábainkra kell majd vigyáznunk, utána pedig, a szakasz végéig, a fejünkre és az arcunkra. Szóval az időszak első napjait hagyjuk ki a lábápolás, míg az utolsó napjait a fogászati beavatkozások szempontjából!

KOS
(március 21 – április 20)
Ebben az időszakban a szeretteink sokkal meghatározóbb szerepet fognak betölteni a mindennapjainkban, mint úgy általában. Szóval fókuszáljunk a barátainkra és a rokonainkra, sőt javasolt minden más behatást egy kicsit a háttérben hagyni, legyen az munka, ház körüli teendők stb. Ezenkívül a kommunikáció is nagyon fontos lesz majd.

BIKA
(április 21 – május 21)
A munka és a megélhetéssel kapcsolatos teendőink sok időt és figyelmet kívánnak tőlünk ezen a héten. Emellett a személyiségünk különleges szerepet fog betölteni ezekben az élethelyzetekben. Szóval bátran vállaljuk be, hogy egy kicsit jobban előtérbe helyezzük a személyiségünket és az akaratunkat. Hosszú távon ez szolgálja leginkább a javunkat.

IKREK
(május 22 – június 21)
Aktív szakasznak nézünk elébe, amikor is sokkal érzékenyebbek leszünk arra, hogy másokat segítsünk és támogassunk. Viszont fel kell tudnunk mérni a saját tűrőképességünk határait, mert nem szabad belecsúsznunk abba, hogy olyan helyzeteket is bevállalunk, olyan szituációkba is belemegyünk, amelyek hosszú távon megsemmisítenek minket.
IKREK
(május 22 – június 21)
Ebben a szakaszban azt a feladatot támogatja leginkább a sors, hogy váljunk meg bizonyos dolgoktól. És nem csak tárgyakra kellene gondolnunk, az érzelmi életünk területén is lehet majd szortírozni. A lelkünk szempontjából ez nem is lesz annyira nehéz, mert képesek leszünk észrevenni a hosszú távú előnyeit annak, ha meg tudunk szabadulni hátráltató tényezőktől, emberektől.
RÁK
(június 22-július 22)
Egy érzékenyebb, az átlagosnál sokkal intuitívabb időszakra számíthatunk. Szóval tudatosítsuk magunkban azt, hogy a direktebb, erősebb megnyilvánulások nem feltétlenül a mi személyünknek szólnak, és nem minden esetben aposztrofálhatók úgy, mint támadások! Egész egyszerűen néha így alakulnak dolgok, kicsit nyersebb megfogalmazásokkal, kicsit erősebb hangsúllyal!
RÁK
(június 22 – július 22)

OROSZLÁN
(július 23 – augusztus 23)
Ezen a héten a munkánk területén adódni fognak olyan lehetőségek, amelyek általában ritkábban realizálódnak. De ezeket csak úgy tudjuk majd megvalósítani, úgy fogunk tudni előre lépni, ha kapunk némi segítséget és támogatást a partnereinktől. Ez a férfi-női partnerség terén is igaz, és az üzlettársi viszonyokban is. Szóval tartsuk nyitva a szemünket, és ragadjuk meg a lehetőségeket.

SZŰZ
(augusztus 24 – szeptember 23)
Az együttműködésen lesz a hangsúly ezen a héten. A munkában és mindenféle partneri kapcsolatban is. Viszont az lesz a hét nyitja, hogy képesek legyünk a partnereinket segíteni, sőt akár egy kicsit ki is szolgálni. Ez most nemcsak nekik, hanem nekünk is jó lesz. Ez a többletenergia-bevitel a környezetünkbe lesz az, amitől mi magunk lelkileg és szellemileg is kiegyensúlyozottabbak leszünk.

MÉRLEG
(szeptember 24 – október 23)
Erre a hétre a szolgálatnyújtás lehet a legpihentetőbb tevékenység, amit csak tehetünk. Próbáljunk nem agyalni, nem túlbonyolítani a helyzetet, csak csináljuk azt, amire szükség van, és amit mondanak! Így tehetünk a legtöbbet a lelkünk nyugalmáért. Amennyiben nincs olyasvalaki a környezetünkben, aki kijelölné a teendőket, próbáljuk kicsit monotonabb, kreativitást nem igénylő feladatokkal eltölteni ezt az időt.

SKORPIÓ
(október 24 – november 22)
Ebben az időszakban azt támogatja a sors, ha a lelki nyugalmunkért teszünk. Ez lehet olyan intellektualitáson alapuló tevékenység is, mint a tanulás, az írás, meglévő információk összerendezése rendszerbe, tananyagba stb. De az is áldásos lehet, ha valakiket segítünk, gyógyítunk, pátyolgatunk stb., de ehhez természetesen kell valaki más is!

NYILAS
(november 23 – december 21)
Ezen a héten érdemes lesz új dolgokat tanulni, új képességeket elsajátítani. Próbáljunk olyan tanulmányok után nézni, ami a jövőben nemcsak a mi hasznunkra lehet, hanem ami révén másokat is meg tudunk segíteni. Valamint a fizikai gyakorlás is támogatott lesz, akár új dolgokba kezdésről, akár régi készségek újratöltéséről van szó.

BAK
(december 22 – január 20)
A nagyon szűk szeretteink köreiben lesz ránk szükség ezen a héten. A nagyon közeli rokonainknak és azoknak, akik szinte gyermek pozíciót töltenek be az életünkben, legyen az gyerek, keresztgyerek vagy a diákunk. Most kicsit többet kell őket szeretgetni, pátyolgatni, mert még a megelőzés szakaszában vagyunk, egy kicsit több szeretettel elébe mehetünk annak, hogy még jobban elanyátlanodjanak.

VÍZÖNTŐ
(január 21 – február 19)
Abszolút a fizikai síkon, a durva matériában kell aktiválnunk magunkat ezen a héten. Szóval legyünk aktívak az otthonunk környékén, legyen az új elképzelések megvalósítása vagy régi dolgok befejezése. De az is jó, ha a testünkért teszünk, a fizikai egészségünkért. Szóval sportoljunk, pihenjünk, rakjunk össze egy új étkezési tervet stb.

HALAK
(február 20 – március 20)
Az lesz a mélyről fakadó belső indíttatásunk ezen a héten, hogy csináljuk, tegyük, hajtsuk, akár egy kicsit magunkat is feláldozva. Szóval bátran vágjuk a fejszénket nehezebb feladatokba, vagy akár nehezebb emberek megmozgatásába is. Mert most képesek leszünk másokat is kihúzni a leragadásaikból, nehézségeikből.
Forrás: www.bhaktikutir.hu