Ebben az időszakban a május 8-a és 9-e ideális napok lesznek arra, hogy tegyünk az egészségünkért. Valamint most vigyáznunk kell a Péntek 13 jelenséggel akkor is, ha nem vagyunk babonások, hiszen ezen a héten ez a nap Mritju jóga nap lesz, ami azért lehet negatívabb az átlagnál.

Ezen a héten a Hold állása miatt érzékenyebb lesz a nyakunk, a karjaink, a mellkasunk egészen le a lengő bordáinkig. Tehát már a felső emésztőszerveinkre is vigyáznunk kell. A májunkra, az epénkre, a hasnyálmirigyünkre, de még a lépünkre is!

KOS

(március 21 – április 20)

Kommunikatív hétnek nézünk elébe, de egy kicsit személytelenebb módon. Így most nagyobb szerepet kaphat az írásban kommunikálás! Ha elengedhetetlen, hogy személyesen és szóban kommunikáljunk, azt próbáljuk inkább tanácsadásként menedzselni, és nem beszélgetésként, amikor is a szaktudásunkkal és a belső bölcsességünkkel irányítjuk a kommunikációt, azzal a céllal, hogy a másiknak segítsünk, ahelyett, hogy beleengednénk magunkat egy kellemes beszélgetésbe.

BIKA

(április 21 – május 21)

A családi atmoszféránk és az otthonunk fog előtérbe kerülni, azzal a különleges felhanggal, hogy lehet bennünk némi többletfeszültség ebben az időszakban. Persze a cél most is az lenne, hogy töltsünk el több időt egymás társaságában, akár úgy is, hogy sokat vagyunk otthon, hiszen ezt támogatja a sors, de arra figyelnünk kell, hogy most mi vagyunk a gyengébb láncszem, szóval ne feszüljünk rá a hétre.

IKREK

(május 22 – június 21)

Mi magunk, a közvetlen környezetünk és a lelki nyugalmunk kerül terítékre, és így elég sok belső impulzus ér minket. Viszont arra vigyázzunk, hogy ne terheljük túl magunkat, ne pörögjünk túl, ne csapongjunk, és arra is, hogy ne erőltessük túl a kommunikációt. Hiszen a belső megélések arra késztetnek minket, hogy meséljünk, és beavassunk embereket a bennünk zajló történésekbe, de akik nem ugyanazzal az intenzitással élik meg a történéseket, nem biztos, hogy követni tudnak majd minket.

RÁK

(június 22-július 22)

Ezen a héten azoknak a dolgoknak az elengedése és kizárása fogja kitölteni a hetünket, amelyek gátolnak bennünket a kommunikációban és a cselekvésképesség terén. Ezek lehetnek belső félelmek, vagy olyan feszültségek a környezetünkből, amelyekre érzékenyebbek vagyunk. Így nem is az lesz a megoldandó feladat, hogy a kívülről jövő feszültségeket jobban kezeljük, hanem inkább az, hogy a bennünk felvillanó belső reakciót alakítsuk át!

RÁK

(június 22 – július 22)

OROSZLÁN

(július 23 – augusztus 23)

A terveink, az elképzeléseink, az ambícióink fogják kitölteni ezt az időszakot a mindennapokban. A környezetünk elképesztően nagy segítség lehet mindebben. Szóval igenis avassuk be a hozzánk közel állókat, mind a barátok, mind a rokonok csoportjából, és futtassuk át rajtuk az elképzeléseinket. Kérjük ki a véleményüket, hallgassuk meg a tanácsaikat, és meglesz annak az esélye, hogy sok esetben másként tudjuk látni a lehetőségeinket.

SZŰZ

(augusztus 24 – szeptember 23)

A munkánk, a pénzkeresetünk kerül fókuszpontba ezen a héten, abból a szempontból, hogy ez miként érint minket. Hogy az említett területek milyen hatással bírnak a személyiségünkre, arra, hogy hogyan látunk dolgokat, és legfőképpen arra, hogy miként változik az értékrendünk azáltal, hogy azt csináljuk, amit éppen most csinálunk a megélhetésünk biztosítására.

MÉRLEG

(szeptember 24 – október 23)

A lelkünk és a belső énünk, valamint a munkánk és az életfeladatunk kerül terítékre ebben az időszakban. Főként abból a szemszögből, hogy mi mindenről kellene lemondanunk, vagy éppen miket kellene másként csinálnunk, hogy a munkánk ne csak egy 9-től 5-ig tartó esemény legyen az életünkben, hanem egyben lehetőség is, hogy belsőleg fejlődjünk. Persze így az egyik fő kérdés ezen a héten az lesz, hogy mindezt megéri-e a jelenlegi munkánk.

SKORPIÓ

(október 24 – november 22)

A belsőnk és a külvilági teendőink területei igényelnek több energiát ebben az időszakban. Szóval ha most azt érezzük, hogy ez a két világ egy kicsit elbeszél egymás mellett, akkor bátran merjünk segítséget kérni a barátainktól, hiszen ők azok, akik a legjobban ismernek minket, és akik amellett, hogy rálátnak a belsőnkre, kívülről látják azt is, hogy hogyan működünk a külvilágban.

NYILAS

(november 23 – december 21)

Az együttműködéseink és azok hatékonysága fogja kitölteni ezt az időszakot. Ez minden együttműködésünkre igaz lesz. A professzionális együttműködésekre, a munkánkkal kapcsolatosan, de a privát életünk partneri viszonaira is, legyen az hivatalos kapcsolat, mint például házastársak, vagy akár egy lazább kapcsolati dinamika. Elkerülhetetlen lesz, hogy kommunikáljunk, és megpróbáljuk még jobbá tenni az együttműködéseink működés részét.  

BAK

(december 22 – január 20)

Ezen a héten arra lenne szükségünk, hogy némi távolságot tartsunk a megszokott életünk külsőségeitől. Az ideális persze az lenne, hogy vagy zárkózzunk be egy kicsit, vagy menjünk el valahová az egész hétre, és lehetőleg vagy egyedül, vagy a testi-lelki partnerünkkel. Tehát valaki olyannal, akivel nem kell túl sokat kommunikálni. Mert most szükségünk lesz egy kis időre és távolságra, hogy mi magunk át tudjunk gondolni dolgokat, és fel tudjunk töltődni.

VÍZÖNTŐ

(január 21 – február 19)

Ezen a héten az intellektusunk minden területe be lesz kapcsolva, mind a racionális oldala, mind az érzékenyebb, érzelmi oldala, az életviteli rendszereink szempontjából. Így ideális esetben most próbáljuk úgy hasznosítani a többoldalú képességünket, hogy megvizsgáljuk a környezetünkben működő dolgokat, és amellett, hogy kiiktatjuk a rendszerben meglapuló nehézségeket, még arra is képesek leszünk, hogy az újonnan bevezetett rendszer még jó is legyen, és kellemes.  

HALAK

(február 20 – március 20)

Ezen a héten a tanulásé és a gyakorlásé lesz a főszerep, ráadásul úgy, hogy meglesznek a megfelelő segítők is a kívánt területeken. Ott lesznek azok az emberek, akik hozzáértők, akik tapasztaltak, akik már régóta ott vannak, és azok is, akik jól tudnak minket irányítani az adott területen. Nekünk egyszerűen csak az lesz a feladatunk, hogy bele tudjunk merülni a diák szerepébe és befogadjuk a tanítói figyelmet.

Forrás: www.bhaktikutir.hu