Miről szól az Energiatitkok című könyv?

Alla Svirinskaya a kommunista Szovjetunióban született. Édesanyja orvosként dolgozott, de nem elégítették ki a kórházak lélektelen gyógyító eljárásai, ezért a családjukban nőágon öröklődő természetgyógyász képességeit is latba vetette betegei gyógyulása érdekében. A Szovjetunió összeomlása után magánklinikát nyitott, lánya, Alla is itt tanult, majd Angliában kezdett el praktizálni. Ismert hírességek fordultak meg nála, akik hálával emlékeznek meg róla. Alapvetően Lev Tolsztoj bölcsességét tekinti a jó egészségre nézve irányadónak: „Csodálatos, hogy az emberek dohányoznak, isznak, sokat esznek, lusták, nappallá teszik az éjszakát, és mégis azt várják el az orvosoktól, hogy megőrizzék az egészségüket.”

Alla Energiatikok című könyvéhez Sarah, a yorki hercegnő írt előszót, akinek a teljes családja is a páciensei körébe tartozott. Sarah elmeséli, hogyan segít neki a szerző testi és lelki energiái megújításában, hogy helyt tudjon állni a mindennapi életben.

Könyve a következőképpen épül fel:


  1. Az energia fogalma

    Testünk, mint a matrjoska baba, egymásra épül. Az éter test az anyagi test pontos mása, utána az asztráltest vagy érzelemtest következik, majd a mentáltest, a karmikus test, az intuitív test, az isteni test, végül a Kether-test.

  1. Az otthoni energia titkai

    Az éltető energia áramlásának megkönnyítésére az otthonunkat kell először megtisztítani. A fizikai nagytakarítás után következik a gyertyákkal, csengőkkel, gyógynövényekkel, tengeri sókkal való megtisztítása.

  1. A sikeres méregtelenítés eszközei

    A hidroterápia, a hideg és meleg víz használatát ismerteti a szerző, majd az orosz banja, a szauna, a bőrdörzsölés, az aromaterápia, és az agyag méregtelenítő hatásaival ismerkedhetünk meg. A zagovort, az orosz ráolvasó módszert G. N. Szütin orosz pszichológus alkalmazta először. A II. világháborúban megsebesült, és ennek segítségével szabadult meg a légnyomás hatásaitól, nyerte vissza emlékezetét, és épült fel.

  1. Méregtelenítés titkai: a teljes egészség elérésének mélytisztító programja

    Mikor méregtelenítsünk és mikor ne, milyen mellékhatásai lehetnek. Mit együnk, igyunk a méregtelenítést megelőző héten, hogyan végezzük el a vastagbél, a máj és a vese tisztítását.

  1. Az érzelmi és mentális energia titkai

    Problémáink jó része saját negatív érzelmeink következménye. Nem a negatív érzelmekkel van gond, hiszen ezek az emberiség túlélése szempontjából fontosak, hanem az a káros, ha elfojtjuk negatív érzéseinket, és úgy teszünk, mintha minden rendben lenne. Nem szabad rágódnunk a negatív érzelmeken, hanem túl kell lépni rajtuk. Valójában nem ismerjük az érzelmeinket. Az emberek többsége az esetek jó részében passzív védekező állásban van, ami egyre több negatív érzelmet indukál. A belső szabadságot kell megteremteni a gyógyuláshoz, hogy harmóniában éljünk a világgal. Az elnyomott érzelmek gátolják az asztráltestünk ragyogását. Meg kell tanulni ezt kiküszöbölni, és auránk eltorlaszolását megszüntetni.

  1. Emberi titkok

    Minden ember, akivel kapcsolatba kerülünk, hat az energiáinkra. Az energiacsere nem mindig pozitív. Ha dühösek, féltékenyek vagyunk, vagy félünk, akkor ez az energiacsere negatív lesz. Találkozhatunk „energiavámpírokkal” is. Ezek meglepő módon sokszor az anyák, akik gyermekük energiáiból táplálkoznak, nem hagyják őket a saját lábukra állni. Ilyen esetre a megoldás az „energiavezeték elvágása” nevű gyakorlat. Védelmezhetjük is energiáinkat különböző gyakorlatokkal, például a gyémántvédelemmel.

  1. Hagyományos orosz gyógyító technikák

    A vízzel való gyógyítás eszköze a vízesés meditáció, vagy az alvás közbeni védelemül szolgáló pohár víz az éjjeliszekrényen. A só és tojás energiáinak felhasználása ősi orosz hagyomány. A sót az asztal közepére tették, imádkoztak, és a só pozitív energiákkal telt meg. Úgy tartották, a só megtisztítja és kiegyensúlyozza az energiákat az asztal körül, és elnyeli a káros energiákat. Vegyünk tisztító sófürdőt teliholdkor, mert akkor a leghatásosabb. A tojásnak mágikus jelentése van az orosz néphagyományban. A festett fatojás egyfajta amulettként szolgál. A tojás megújító, növekedő energiákkal van tele, de csak közvetlen környezetében hat. Rossz alvás esetén is használható a tojásmágia. A tükrök eltávolítják az aurától a negatív hatásokat

  1. A megfiatalodás titkai

    A megtisztulás a méregtelenítés és a megfelelő táplálkozás a megfiatalodás titka. Az organikus táplálkozás mellett néhány speciálisan orosz ételkészítési módot, például a gabona kemencében főzésének módját is megtanulhatjuk. A mézzel készült ételek, italok, például a szbitin készítésének titkait is megismerhetjük. A sós vizes zuhanyozás, a jégkocka terápia, a fokhagymakúra szintén hatásos a fiatalító kúrák során. Jó stílusban, közérthetően megfogalmazott, újszerű, ám mégis ősi technikákat bemutató könyv, amely joggal számíthat széles érdeklődésre. A szerző közvetlenségével, az elmesélt történetek és az orosz hagyományok segítségével csinál kedvet egészségünk rendbetételére.

Vedd meg a könyvet kiemelt kiadói kedvezménnyel