Nem gondolkoztam sokat az ámulat és a misztikum közötti különbségen egészen addig, amíg nem kezdtem el a közismert konyhaasztal, a Kitchen Table Wisdom körül lógni, aminek dr. Rachel Naomi Remen a szerzője. Röviddel azután, hogy csatlakoztam az asztalhoz, az ámulat és a misztikum, a csodával kísérve körítésként, megjelent a menün. Nem tudom, miért nem gondolkoztam soha igazán ezeken a Rachellel való találkozásom előtt.

Hiszen orvos voltam én is, csakúgy, mint ő. Az orvosoknak pedig kijut az az ajándék, hogy első sorból szemléljék az ámulatot és a misztikumot. Több mint tízezer alkalommal voltam a legelső ember, akit egy újszülött meglát, miután kibújik az anyukája pocakjából. Legalább százszor voltam az utolsó személy, akit valaki azelőtt látott, hogy áttért a fátyol túloldalára. Megszámlálhatatlanszor bukkant fel a misztikum olyan esetekben, amelyeket nem tudtam megmagyarázni – mint például hogy honnan tudhattam valami olyat a páciensről, amit nem szerezhettem meg az öt érzékszervemmel vagy bármilyen laborvizsgálat eredményei alapján, és mégis nagyon gyakran életet mentett, amit tudtam.

Miért nem álltam meg, hogy ezen elgondolkodjak? Miért nem voltam jobban elbűvölve a misztikumtól? Annyira kiégett vagy elfoglalt lettem volna, annyira eltávolodtam a belső igazságomtól, hogy nem vettem észre a lélek sugárzó arcát, ami még nem inkarnálódott egészen egy újszülött testében? Mi vezetett arra, hogy lemaradjak az új életet kísérő vagy a békés halál csodájáról, ami egy tökéletesen megélt, nagyszerű, megbánások nélküli, szeretetben eltöltött élet megélése után következik?

merj_gyogyulni

A Rachellel való találkozás ezer módon változtatta meg az életemet, de ez az egyszerű dolog – a képesség felismerni a felbukkanó ámulatot és a misztikumot – mélyen megérintett, és megérint azóta is a mindennapokban.

Mi az ámulat?

A Dictionary.com úgy definiálja az ámulatot, mint „a tisztelet elsöprő érzése, csodálat, félelem stb., amit valami hatalmas, fenséges és rendkívül erőteljes vált ki”. Szeretem a „tisztelet” szót, ahogy az ámulatra vonatkozik. Amikor ámulatot érzek, érzem ezt a tiszteletet a szívemben. Mint az áhítat és a hála kombinációja, az „állati szerencsés vagyok” érzés, mintha valahogy megütöttem volna a főnyereményt, anélkül hogy bármivel rászolgáltam volna. Az ámulat a „kegyelem” szóra emlékeztet, amely a kedvenc szavaim egyike. A kegyelem meg nem érdemelt áldás. Azt, ami ámulatként hasít belém, mindig kegyelemnek érzem.

Az ámulat az élet függvénye, és nem idegen tőle. Egy belső szükséglet, mely nélkül életerőnket gyengítjük. Kell, hogy ámulatot érezzünk, mint ahogy szükségünk van ételre és menedékre is. Míg az étel és a menedék fizikai szükségletek, az ámulat a lélek szükséglete. A lélek jelenné válik előttünk az ámulat pillanatában, és amikor ámulathiányosak vagyunk, lelki betegséget kockáztatunk meg, amely felbukkanhat fizikai betegségek, depresszió, szorongás vagy pusztán a „valami hiányzik” érzés formájában (mert valami tényleg hiányzik). Éppen ahogy a testednek szüksége van mindennapos gyakorlatokra, a lelkednek is szüksége van ezekre. Az ámulat gyakorlatoztatja a lelket, és emlékeztet arra, miért vagy itt, és milyen áldott vagy azért, mert ember vagy.

shutterstock_126391907

Mi a misztikum?

A misztikumot úgy definiálják, mint „valami, amit nehéz vagy lehetetlen megérteni vagy elmagyarázni”. A misztikum nem csak mindennapi rejtélyeket ölel fel – azaz olyan dolgokat, amiket a tudomány megpróbál elmagyarázni, de nem tud –, de misztikus, mágikus, csodával határos tapasztalatokat is, amiket az elme nem teljesen tud megérteni, és amit a tudomány még csak nem is érint. Ilyenek a halálközeli élmények, a lelki jelenségek, a meditáción keresztül felbukkanó spirituális szupererők, az elhunyt emberekkel való kommunikáció, az álmok, amelyek előrevetítik a jövőt és a spontán felépülések látszólag „gyógyíthatatlan” betegségekből.

A misztikum hajlamos megsérteni a kognitív elmét, mert nem megmagyarázható, és azok a dolgok, amelyeket nem tudunk megmagyarázni, megijesztenek bennünket. A misztikumok fenyegetést jelentenek a világnézetünkre, és az egóban az irányítás elvesztésének érzetét keltik. Az ámulattal ellentétben a rejtély, a misztikum nem szükséglet, hanem a természetes világ része. Misztikumok csak VANNAK. Az élet eredendően misztikus, tehát mindig körülvesz minket a rejtély, de ezt mégsem szeretjük. A bizonytalanság érzetét keltik bennünk. Szeretünk mindent becsomagolni egy szép kis dobozba, amit meg tudunk magyarázni. Egy kis misztikum izgalmassá teszi a világot, de hajlamosak vagyunk idegessé válni, ha az életünket túl sok rejtély tölti ki. A misztikum elgondolkoztat minket, mi a valós, és nem szeretjük, ha a valóságérzetünket háborgatják. A misztikum ÉRTELMETLEN, és ez kényelmetlen lehet.

Mégis, az élet tele van velük. Szülész-nőgyógyásznak tanultam, és furcsa kimondani, de még mindig nem tudjuk, mi okozza a vajúdást. A tudomány és az egészségügy fejlődése ellenére még mindig nem értjük a legalapvetőbb folyamatát annak, hogy hogyan jön világra egy újszülött! Bárcsak tudnánk, mi okozza a vajúdást, akkor talán tudnánk szabályozni, mikor történjen, így biztosan nem kezdődhetne idejekorán. De sajnos a vajúdás még mindig rejtély. Utáljuk ezt. Tudni akarjuk. A tudás biztonságérzetet kelt bennünk. A tudatlanság kényelmetlenséget.

Pedig amikor elkezdünk megnyílni a misztikum előtt, amikor kevésbé érzünk ijedtséget miatta, elkezd csábítóvá válni. Ha nem tudod…, akkor minden lehetséges! A misztikum lehet izgalmas, ha nem utasítod el.

Különbség az ámulat és a misztikum között

Az ámulat nem zavarja a kognitív elmét, ahogy azt a misztikum teszi. Előbbi sokkal kényelmesebb, mint utóbbi. A misztikumban lehet ámulat, de az ámulat nem szükségszerűen jár misztikummal. Ahogy elutasítjuk a misztikumot magunkban, elutasítjuk azt a világban is. De az ámulatot nem szoktuk ugyanígy elutasítani. A rejtélyeket hajlamosak vagyunk titokban tartani. Én folyamatosan ámulva figyelem, hány ember őrzi magában a csodával kapcsolatos történeteit, mert félnek, hogy őrültnek tartják majd őket, ha elmondják az igazat a misztikumról, amit megtapasztaltak. De az ámulat nem olyasmi, amit félünk megosztani. Nem utasítjuk el úgy az ámulatot, mint ahogy azt a misztikummal tesszük. Az ámulat nem olyan titok, mint amilyen általában a misztikum.

Sokan nem veszik észre, milyen alapvető dolog az ámulat az ember felépítésében. Az ámulat nem tűnik valami fontos dolognak. Úgy gondolunk rá, mint cukormázra, luxusnak tartjuk. De az ámulat valódi szükséglet – a lélek szükséglete. Ha nem lenne lelked, nem tudnád megtapasztalni az ámulatot, és ha meg akarod ismerni a lelkedet, keresd az ámulatot! Képes leszel megtapasztalni a lelkedet minden alkalommal, amikor megtalálod.

Ámulat és misztikum a mindennapi életben

Lányommal, Sienával három hetet töltöttünk együtt az ausztráliai Byron-öbölben egy kis anya-lánya vakáción. Sienát megviselte az időjárás, szóval csak pihentünk, de egy délután megálltunk egy farmnál, ahol harminc ausztrál dollárért egy teljes láda zöldséget szedhettél magadnak az organikus farmon. Ahogy répát, céklát és burgonyát ástunk ki, tőkén érlelt heirloom paradicsomot szedtünk, padlizsánt, paprikát, kelkáposztát, bazsalikomot és friss salátát gyűjtöttünk be, ámulatot éreztem. Nemcsak Föld Anya adományaiért, hanem hogy milyen áldott vagyok, milyen gyönyörű az ég, milyen varázslatos a föld, hiszen képes átváltoztatni az apró magvakat nagy, érett zöldségekké, milyen csodálatos a zajos madárdal ott, ahol pihenek, mélyen az esőerdőben. De leginkább azért éreztem ámulatot, mert láttam a vidámságot a lányom arcán, még úgy is, hogy nem volt jól.

Ahogy a farmon tüsténkedtünk, a bérelt autóm kulcsa valahogy kiesett a zsebemből, és eltűnt – Isten tudja hol a földkupacok, növények és zöldségek között, amelyek között térdeltem. Fel-alá sétáltam az ágyások között, reménytelenül, és azon gondolkoztam, hogy a csudában juthatnék vissza a kunyhónkba, amikor a telefonom nem is működik Ausztráliában. Aztán eszembe jutott, hogy nem én irányítom az életemet. (Legalább tucatszor kell emlékeztetnem magam egy nap arra, hogy nem kell egyedül megbirkóznom a problémáimmal.) Megálltam, hogy a mindennapi imámmá vált lemondó gyakorlatot alkalmazzam: behunytam a szemem és felajánlottam az elveszett kulcsot Istennek. Vizualizáltam, ahogy a kulcs terhe súlyként nyomja a szívemet, imádkoztam, és átadtam a terhet Istennek, szeretett partneremnek a társteremtésben. Ezután már bizakodni kezdtem és biztos voltam abban, hogy bármi történik, és akár megtalálom a kulcsot, akár nem, minden rendben lesz.

Két perccel az imám után balra néztem, és pont ott, egy fürt paradicsom tetején lógva, megláttam a kocsikulcsomat. Ez a rejtély – pont ott. A lelkem tökéletes táplálékhoz jutott.

Ha ma még nem kaptad meg a napi ámulatadagodat, kényeztesd magad valamivel, ami táplálja a lelkedet. Menj ki a levegőre! Nézz meg egy naplementét! Olvasd Rúmi vagy Hafíz verseit! Fedezz fel egy új túraútvonalat! Szemlélj meg egy fát vagy egy virágot! Figyeld a gyermeked mágikus szemmel! Tapasztalj meg egy csókot úgy, ahogy azelőtt még sohasem tetted.

Hol találhatsz ma ámulatot?

Olvass bele a könyvekbe

Keresd a szerző könyveit webáruházunkban