Számos ételekre vonatkozó irányelv létezik, de vajon vannak olyanok is, amelyek az italokat veszik górcső alá? Igen. Az úgynevezett Italokra Vonatkozó Irányelvek Fórumát ugyanis azért hívták össze, hogy csoportokba rendezzék az italokat abból a szempontból, hogy azok egészségesek-e, vagy egészségtelenek.

Egytől hatig osztályozták az italokat. A vizet az egyes kategóriába sorolták, ez a legjobb, legegészségesebb, míg az üdítőket a hatosba, ez a legrosszabb. A teljes tejet ugyanabba a csoportba rakták, mint a sört, melynek napi ajánlott mennyiségét 0, azaz nulla deciliterben határozták meg, tekintettel a tej és a prosztatarák, valamint a meglehetősen agresszív rákfajta, a petefészekrák kialakulása közötti összefüggésre. A lista második helyén – rögtön a víz után – találjuk a teát és a kávét, melyek fogyasztását lehetőleg tejszín és/vagy édesítő nélkül ajánlják.

Mivel még a kávétejszín nélkül fogyasztott szűretlen kávé is megemeli a koleszterinszintet, ezért azt javasolják, hogy mindenképp filterezett kávét igyunk, mivel a filteren fennakadnak a koleszterint megemelő olajos összetevők.14937386_1288957791145372_498551252929118477_n

Tíz évvel ezelőtt azonban napvilágot látott egy olyan tanulmány, amely a kávénak azartériák működésére gyakorolt hatását vizsgálta. A tanulmányból az derült ki, hogy egy csésze kávé elfogyasztását követő 30 percen belül az artériák tágulási képessége jelentősen visszaesett. Koffeinmentes kávé esetében ez a csökkenés nem volt jelentős. Ez volt az első olyan tanulmány, amely bemutatta, hogy milyen nemkívánatos hatással van a koffeintartalmú kávé az artériákra, valamint azt is nyilvánvalóvá tette, hogy koffeinmentes kávé esetében nem kell tartanunk ezektől a kedvezőtlen hatásoktól. Sőt, az is kiderült, hogy 2 csésze koffeinmentes kávénak egyenesen pozitív hatása van. A koffein és az antioxidánsok harcáról lehet szó. Úgy tűnik, hogy van valami a koffeintartalmú kávéban, amely káros az artériák működésére, miközben a koffeinmentes változat esetében jótékony hatásról számolhatunk be.

Olyan ez, mint a vörösbornál. Az alkoholmentes vörösbor jelentősen javítja az artériák működését. A szőlőben található összetevők jótékonyak, ha azonban alkohollal vegyítjük őket, akkor pozitív hatásuknak egy csapásra búcsút inthetünk.

hogy_ne_halj_meg_b1_800px_1_1

Ajánlatunk a témában

Ha valóban magas antioxidáns-tartalmú kávét fogyasztunk, például görög kávét, amikor tulajdonképpen a zaccot isszuk, még jót is teszünk magunkkal.

Lehet azonban, hogy nem is a koffein a káros összetevő. Egy placebokontrollált kettős vakvizsgálat eredményei alapján a kutatók arra a következtetésrejutottak, hogy 2 és fél csésze kávéban megtalálható mennyiségű koffein jelentősen javítja az artériafunkciókat mind a szívbetegségekben szenvedők, mind pedig az egészséges emberek esetében.

A kávé nemcsak koffeinből áll, hanem ezernél is több más összetevőből. A koffeinmentesítési eljárás során ezek közül jó néhány szintén elvész. Lehetséges tehát, hogy a kávébab valamely más összetevője okozza a galibát. Tény, hogy a kávé javítja az artériák sérülékeny belső szöveteinek regenerálódási képességét, mivel fokozza az endoteliális progenitor sejtek (őssejtek) vándorlását, amelyek „összefoltozzák” az artériák falain lévő gödröcskéket.

De hogyan jutathatunk hozzá a koffein jótékony hatásaihoz, anélkül hogy kitennénk magunkat a koffeintartalmú kávéban rejlő kockázatoknak? Igyunk teát! A teafogyasztás is javítja az artériák működését, de emellett további lényeges jótékony hatásai is vannak a zöld és a fekete tea fogyasztásának. És míg a kávé aláaknázza a koffein lehetséges jótékony hatását, addig a tealevelekben olyan összetevők vannak, amelyek inkább felturbózzák ezeket, legyen szó akár egészséges, akár szívproblémákkal küzdő emberekről. Ráadásul a tea visszafordítja az artéria – pillanatnyi vagy már régóta fennálló – működési zavarait is.

A tanulmány eddigiekben tárgyalt eredményei mind-mind a brachiális, azaz a karban lévő artériákra vonatkoznak. De ami nekünk ebben az esetben fontos, az természetesen a szívet érintő artéria. Úgy tűnik, hogy a koffein mozgás közben gyengíti a vér szívizomba áramlását. Ez a hatás az egészséges emberekre is vonatkozik, de főleg a szívbetegek esetében jelentős. Szerencsére a teában lévő koffeinre ez nem áll, épp ellenkezőleg! Ez ugyanis jelentősen javítja a koszorúerek véráramlását, azt sugallva, hogy a teafogyasztás jótékonyan hat a koszorúerekben lévő vér keringésére. Azt viszont ne feledjük, hogy a hozzáadott tej teljesen aláássa a tea védő hatását.

Teljesen lenyűgöz, hogy egy ilyen egyszerű kérdés mennyi újat vet fel! A lényeg viszont az, hogy azt legalább megtudtuk: a legegészségesebb ital a víz, majd rögtön utána a tea következik.

Olvass bele a könyvbe

Forrás: http://nutritionfacts.org