Ha vonzódsz a kreatív munkákhoz és úgy érzed, hogy folyamatosan kreatív hobbikkal kell körül venned magad, akkor biztos lehetsz benne, hogy a kreativitás téged is megszólított. Hívó szava olyan hangos, hogy nem lehet nem meghallani.

Mindannyiunknak megvan a maga kreatív stílusa. Ami engem illet, már több mint 50 könyvet írtam, de emellett 14 éves korom óta gitározok különféle zenekarokban, ékszereket tervezek, varrok és táncolok. Próbálkozásaim által számos alapvető igazságra jöttem rá a kreatív folyamatokat illetően. A következő lista 11 olyan tippet tartalmaz, amely benned is meggyújthatja az ötletek szikráit, hogy olyan dolgokat alkothass, melyek mindenki számára, aki látja, vagy valamilyen módon megtapasztalja, örömet okoznak.

  1. Figyelj oda az időbeosztásodra

A halogatás a perfekcionizmus szinonimája. Belső kritikusunk – akit talán azok a felnőttek ihlettek, akik gyakran kritizáltak minket – kreatív projektünk minden részletét tökéletesen szeretné kivitelezni. De mivel a tökéletesség valójában nem is létezik itt e Földön, így az egész nem más, mint kreatív tevékenységünk folytonos halogatása. A tökéletesség pláne nem létezik a művészetekben. Nincs tökéletes könyv, nincs tökéletes film, ahogyan tökéletes étel, sem egyéb tökéletes kreatív alkotás, mivel a tökéletesről minden embernek más a véleménye.

Te döntöd el, hogy mivel töltöd a napodat, kivéve, ha kiskorú vagy, ha a seregben teljesítesz szolgálatot, vagy ha netalántán börtönben ülsz. Természetesen vannak kötelezettségeink, amelyeknek eleget kell tennünk. Kellemetlen következményekkel találjuk szemben magunkat, ha lógunk a suliból, vagy ha nem megyünk be a munkahelyünkre. Ha el kell tartanod a családodat, akkor az ő biztonságukat és az ő igényeiket is előtérbe kell helyezned. De a lényeg az, hogy a nap 24 órájával végső soron neked kell gazdálkodnod.

Ez legyen a kiindulópont, amikor beosztod az idődet. Ha képes vagy naponta minimum egy órát szánni kreatív ötleteid megvalósítására, terveid igen gyorsan formát fognak ölteni. Az angyalok folyamatosan emlékeztetnek engem arra, hogy egy év alatt akkor is elkészül egy könyv, ha naponta csupán egyetlen oldalt írok meg. Ugyanez vonatkozik az összes kreatív törekvésre is.

  1. Csak olyan projekten dolgozz, amelyet izgalmasnak találsz, és amely felébreszti benned a szenvedélytmihaly_arkangyal_b1_218px

Az unalom nagyon gyakran elvonja az ember figyelmét. Mivel nem igazán érdekel minket az, amin éppen dolgozunk, így olyasvalamit keresünk, amit izgalmasabbnak vagy szórakoztatóbbnak találunk.

Ha azon kapod magad, hogy projekted bármelyik részét unalmasnak tartod, akkor az egy jel, hogy mellőzd azt a részt. Ha téged untat, akkor másokat is untatni fog. Művész vagy, aki másokat inspirál. Lehet, hogy pihentetni akarod a közönségedet, de azt valószínűleg nem szeretnéd, ha ásítoznának.

Ha azt veszed észre, hogy kreatív projekted egyes részfeladatait folyamatosan mellőzöd, akkor tedd fel magadnak a kérdést, hogy vajon miért van ez?

Csak olyan feladatokon dolgozz, amelyek felébresztik szenvedélyedet, és amelyeket izgalmasnak találsz. Lehet, hogy szorgalomra és sok-sok türelemre lesz szükséged, de a lényeg az, hogy alkotásod szeretetből szülessen meg.

  1. Ne a pénz kedvéért alkoss

Vannak idők, amikor az ember bizonytalan, mert úgy érzi, hogy semmi garancia nincs arra, hogy működni fog az, amin dolgozik. Lehet, hogy az egész csak időpocsékolás, energiapazarlás, elfecsérelt erőforrás? Ez különösképpen aggaszthatja az embert akkor, ha egy fix munkát akar feladni valami bizonytalanért. A legtöbb embernek ugyanis szüksége van a pénzre, mivel fizetnie kell a számlákat és meg kell vásárolnia az élethez szükséges dolgokat.

Éppen ezért nem szeretnék, ha bevételeik kreatív tevékenységüktől függenének. Ilyenkor jó, ha fix bevételt biztosító részmunkaidős állást vállalunk. Ha így teszünk, kreatív tevékenységünk nem fog a bevételforrási kényszer nyomása alatt összeroppanni. Ne feledd! Ha csak a pénz kedvéért alkotsz, akkor projekted energiaszintje csökkenni fog… és ezt a potenciális fogyasztók/közönség is észre fogja venni. Ha csak a bevétel kedvéért vagy a pénzkereseti lehetőség miatt kezdünk bele bármilyen kreatív projektbe, azzal alacsony rezgésű energiákat zúdítunk rá, amellyel alaposan aláássuk annak sikerességét.

  1. Lépj túl kreatív blokkjaidon

Projekted megvalósítása akadályokba ütközik? Ha úgy érzed, hogy elakadtál vagy más dolgok vonják el a figyelmedet, akkor állj fel és mozogj. Már néhány gyakorlat vagy egy kis nyújtás is elegendő ahhoz, hogy megváltozzon az agy kémiája, elengedd a stresszt, és újabb inspirációt meríts.

Eléggé szorongóvá váltam, amikor a Salamon angyalai (Solomon’s Angels) című könyvet írtam, ugyanis ez volt az első regényem, amelynek megírása ráadásul nagyon sok kulturális és történelmi kutatást is igényelt. Ahelyett, hogy a gép előtt vártam volna, hogy megérkezzen az ihlet, amellyel továbbvihetem a sztorit, szabadnapot adtam magamnak és felszálltam egy búvárhajóra. A hajón ültem, bámultam a vizet, közben lágy szellő lengedezett. Ennyi kellett ahhoz, hogy megérkezzen a várva várt inspiráció.

Szóval állj fel, nyújts egy kicsit, vagy menj ki a természetbe, hogy inspirációt meríts kreatív ötleteidhez. Győződj meg arról, hogy az utad visszavezet oda, ahol alkotsz.

  1. Óvakodj a túlzottan kritikus emberektől

Minden alkotó ember kap kritikát. De sosem az számít, hogy milyen kritikát kapsz, hanem az, hogy mit kezdesz vele. Nem fog befolyásolni a téged kritizálók véleménye akkor, ha megfelelő a hozzáállásod a saját munkádhoz. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem kell odafigyelni a visszacsatolásokra. Igenis meg kell hallgatni másokat. Ha például mindenki azt mondja, hogy a termékeid csomagolása lehetne szebb, vagy azt, hogy a könyved tele van tipográfiai hibákkal, akkor ezekre érdemes odafigyelni, mert ezek építő jellegű kritikák.

De ha a kritika álmaid szétzúzására épül, akkor ne hallgass rá! Azt javaslom, hogy tartsd távol magadat a túlzottan kritikus emberektől, vagy legalábbis ne osztd meg újonnan született becses álmaidat olyanokkal, akik túlságosan is negatívak vagy hajlamosak a pesszimizmusra. Csakis Istent, őrangyalaidat és olyan embereket avass be álmaidba, akik őszintén képesek örülni a sikereidnek.

  1. Higgy abban, hogy álmaid valóra válnak

Ne feledd! Ha folyamatosan dolgozol az álmaidért, akkor azok előbb-utóbb valóra válnak, bár valószínűleg nem úgy, ahogyan azt eredetileg elképzelted. De ettől függetlenül kijelenthetjük, hogy igenis rajtunk múlik, hogy teljesülnek-e vagy sem. A lényeg az, hogy rendszeresen fordítsunk rá időt és fektessünk bele kellő energiát.

  1. Töltsd szabadidődet okosan

Ha azon aggódsz, hogy nincs elegendő időd a kreatív tevékenységedre, akkor bizony döntéseket kell hoznod a szabadidődet illetően. A plázázás tényleg fontosabb az alkotó tevékenységnél? Te döntesz. Te választasz. Vagy a kreatív tevékenységre mondasz igent, vagy pedig azokra a dolgokra, amelyek elveszik az időt tőle.

  1. Tudd, hogy mindig lesz min dolgozni

Ez bizony belülről fakad. Ha úgy tetszik, akkor egyetlen mestermű megalkotása után is leteheted a lantot. Ez rajtad áll. Sokkal valószínűbb azonban, hogy annyira meg fog tetszeni az alkotás folyamata (még annak stresszesebb részei is), hogy sosem akarod majd abbahagyni.

Lesznek olyan művek, amelyek legpompásabb énedet tükrözik vissza, míg olyanok is, amelyek nyugodt arcodat mutatják meg.

  1. Szabj megváltoztathatatlan határidőket magadnak

Ha leszerződsz egy kiadóval vagy valamilyen művészeti céggel, akkor fix határidőket fogsz kapni tőlük. Ezekre az időpontokra el kell készülnöd a termékkel, alkotással stb. Éppen ezért ajánlatos határidőt szabni saját magunknak is.

Szinte extázisban voltam, amikor aláírtam az első kiadói szerződésemet. De amikor megláttam a határidőt, nagyon megijedtem. Úgy éreztem, hogy hatalmas felelősség került a vállamra, mivel tudtam, hogy senki nem fogja megírni helyettem ezt a könyvet.

Vettem hát egy teáscsészét, amin a következő felirat állt: „Rajtam áll, hogy megcsinálom-e.” Ebből merítettem inspirációt.

Egy falinaptárt is vásároltam, amelyben nagy négyzetek jelölték az egyes napokat. Beírtam, hogy mikorra kell elkészülnöm az első, a második stb. fejezettel. Tintával írtam be ezeket a határidőket azért, hogy ne tudjam kitörölni.

A dolog lényege, hogy tegyük magunk számára kötelezővé azt, amit elvállaltunk. Ne tartozzanak abba a kategóriába, amire azt mondjuk, hogy „Ahhh, na ezt majd megcsinálom akkor, amikor időm lesz rá. Jó lesz az úgy is, ha csak később látok neki.” Fontos dolgokról van szó, vedd hát komolyan a vállalásaidat.

  1. Az elutasítás mint motiváció

Amikor ég benned az alkotási vágy, akkor egyszerűen nem állhatsz le, folytatnod kell. Ez hajtott engem is, amikor még anno a 80-as években oly sokszor elutasították az első könyvemet.

Négy kiadónak is elküldtem, de mindegyik azt válaszolta, hogy nagyon sajnálják, de a könyvem nem illik bele a kiadó profiljába.

Hosszú listát lehetne írni azokról a nagyszerű alkotókról, akiknek karrierjük kezdetén számtalan elutasítással kellett szembenézniük. Itt van például J.K. Rowling, George Lucas vagy George Orwell.

Amikor arra került a sor, hogy elküldjem a könyvemet a kiadóknak, azt vettem észre, hogy tele vagyok mélyen gyökerező félelmekkel, amelyek azt súgják, hogy egyik kiadó sem fogja kiadni a művemet. Majdnem engedtem ezeknek a félelmeknek, így nem sokon múlott, hogy a kezdeti elutasítások után nem próbálkoztam újra. Annyira boldog vagyok, hogy nem hallgattam a félelmeimre!

Az elutasítás nem a kreativitás végét jelenti. Sőt, sok esetben ez csak a kezdet. Tedd bele a szenvedélyedet az alkotásba, bármiről is legyen szó.

Állj ki az elképzeléseid mellett, állj ki magad mellett.

  1. Élj egészségesen

A pozitív és optimista szemléletmód, az egészséges táplálkozás és a rendszeres sport – legfőképpen a jóga – erős alapot biztosít kreativitásod számára. Az előzőek mellett a megfelelő mennyiségű és jó minőségű alvás, valamint a napfény is sokat segíthet. Végül, de nem utolsósorban az is fontos, hogy megszabaduljunk a káros méreganyagoktól.

Az egészséges test és lélek megemeli energiaszintünket és motivációnkat. Az egészséges életmód segítségével könnyebben helyt tudsz majd állni a multitasking világában anélkül, hogy figyelmed állandóan elkalandozna. Az egészséges testből és lélekből fakadó belső béke, vidámság és energia által elkerülheted az egyszer fent, egyszer lent érzését, és több időt szánhatsz kreatív ötleteid megvalósítására.

Keresd a szerző könyveit webáruházunkban