2017. Január 28-án belépünk a kínai újévbe, ekkor kezdődik a Kakas éve – mit jelent ez számodra?

Neil Somerville világhírű bestselleréből megtudhatod:
– Melyik jegyhez tartozol a kínai asztrológia szerint, valamint olvashatsz a jegyedhez tartozó személyiségvonásokról.
– Az öt elem (fém, víz, fa, tűz és föld) közül melyik irányítja a te csillagjegyed és magyarázatot ezekhez
–  Mit tartogat számodra és a családod, szeretteid és barátaid számára a Kakas éve.


patkany

A Patkány kilátásai 2017-ben

A január 28-án kezdődő Kakas éve eseménydúsnak ígérkezik számára. Az év sok hullámvölgyet tartogat, de hála a Patkány találékonyságának és képességeinek, esetében ezek többsége mégis csúcspont lesz.  Kulcsfontosságú tényező ebben az évben, hogy a Patkány hallgasson a belső hangjára.

 

bivaly

A Bivaly kilátásai 2017-ben

A Kakas-év ösztönző lesz számára. Ahogy a Bivaly, úgy a Kakas is szereti a tervezést és az állandóságot. A Bivalynak a Kakas évében lehetősége lesz erősségei kiaknázására. Az extra éberség az egyik legbölcsebb döntés ebben az évben. Ha egyszer a Bivaly a fejébe vesz valamit, akkor szereti azt véghez is vinni, és a Kakas éve kitűnő alkalmat kínál a cselekvésre.

 

tigris

A Tigris kilátásai 2017-ben

Az év során kézzel fogható haladást érhet el, de továbbra is figyelembe kell vennie másokat. Ne most hozza kockázatos helyzetekbe magát, vagy legyen független. Ha a Tigris jól akar boldogulni a Kakas évében, ügyeljen lázadó természetére. A munkában is biztatók kilátásai, és ez az év hozhat néhány (rég esedékes) eredményt.

 

 nyul

A Nyúl kilátásai 2017-ben

A Kakas éve általában nem illik a vérmérsékletéhez. Viszont ha óvatos, és jól reagál az év változásaira, akkor váratlan örömök érhetik. Személyes fejlődését nézve különösen jók a Nyúl kilátásai. A munkát kereső Nyulak számára az állástalálás nagy erőfeszítéseket igényel majd, de ha hisznek magukban, akkor sokan sikerrel járnak.

 

sarkany

A Sárkány kilátásai 2017-be

A Kakas január 28-án kezdődő éve nagyon biztató lesz a Sárkány számára. Sok mindent elérhet, és mivel a szerencse csillagjegye alatt született, előnye származhat az új fejleményekből. Minden csalódott és frisztrált Sárkány előtt új kilátások nyílnak a Kakas évében. Remek állást kaphat, és nagy lépéseket tehet előre az év során.

 

kigyo

A Kígyó kilátásai 2017-ben

Kakas éve biztató lesz a Kígyó számára. Értékelni fogja az erre az évre jellemző struktúrát és rendet, és jobban tud majd előre tervezni. Ez az év jobban illik a vérmérsékletéhez, ezért remek haladásra számíthat. tt az idő, hogy azok a Kígyók, akik az év elején elégedetlenek a helyzetükkel, végre a jelenre koncentráljanak.

 

lo

A Ló kilátásai 2017-ben

2017 kihívást jelentő időszak lesz a Ló számára. Minden Lónak ki kell használnia minden adódó képzést, akár a régi pozíciójukban maradnak, akár új munkakörbe kerülnek, hogy naprakészek maradjanak hivatásuk trendjeiben. Így amikor új lehetőségek bukkannak fel, akkor magabiztosan ragadhatják meg azokat.

 

kecske

A Kecske kilátásai 2017-ben

A január 28-án kezdődő Kakas éve különösen fontos lesz a Kecske számára. Az évet elégedetlenül kezdő Kecskék lehetőséget kapnak, hogy jobban összpontosítsanak arra, amit csinálnak. Javulhat a helyzetük, és csak rajtuk múlik, hogy megragadják-e a pillanatot, és elszántan cselekszenek-e a céljaikért.

 

majom

A Majom kilátásai 2017-ben

Kakas éve jó lehet a Majom számára, hiszen élvezetes személyes időtöltésekkel és jó lehetőségekkel lesz tele. Ez az év egyben remek alkalom a személyes fejlődésre is. Munkahelyi kilátásai biztatók, de emlékeznie kell arra, hogy a Kakas éve a tervezést és a szabályok betartását részesíti előnyben. Talán számára nem ez lesz az elsöprő fejlődés éve, de fokozatosan haladhat előre.

 

kakas

A Kakas kilátásai 2017-ben

A Kakas azonban okkal várja, hogy megünnepelhesse saját évének kezdetét. Mivel idén ő lesz az uralkodó jegy, úgy fogja érzeni, hogy végre a saját irányítása alatt tarthatja az életét, és képes lesz megvalósítani azokat az elképzeléseit, melyeket már régóta szeretne. Fegyelmezett személyiség lévén sok előnyhöz jut ebben az évben.

 

kutya

A Kutya kilátásai 2017-ben

A Kakas éve mindenképp próbára fogja tenni, és ami ebben az időben történik felkészítheti az előtte álló lehetőségekre, melyeket a következő, saját évében használhat ki. Az év során a Kutyának észben kell tartania, hogy a Kakas éve kedvez a szokásoknak, és annak, hogy a meglévő keretek között haladjon.

 

diszno

A Disznó kilátásai 2017-ben

Ez az év biztató lesz a Disznó számára. Különösen azért, mert esélyt fog adni neki, hogy még jobban kidomborítsa különleges tehetségét. Ha a Disznó cselekszik, akkor a körülmények is gyakran fogják segíteni őt. a Disznó pozitív tettei meg fogják erősíteni az év pozitív természetét.