Karrierváltásra, előrelépésre, kedvező változásokra és áldásokra számíthatunk az előttünk álló héten. Doreen egy meditációval is készült, amely segítségünkre lehet a pályánkkal, az életutunkkal, az életfeladatunkkal kapcsolatban.

Ezúttal az Arkangyal jóskártyák tolmácsolják az égiek javaslatait, illetve egy bónusz lapot is kaptunk a Pillangó jóskártyák a nagy életfordulókért csomagból.

Az égiek üzenete a hét elejére: Pályamódosítás

angyali_uzenetek_palyamodositasAz első lap arra utal, hogy kiléphetünk egy munkahelyről, amely valamilyen okból mérgezővé vált számunkra. Ennek egyik biztos jele, ha reggel azzal az érzéssel ébredünk: „Jaj, már megint be kell mennem!” Isten mindnyájunknak olyan munkát szán, amely lelkesítő, örömteli és úgy tudunk rá gondolni: „Hurrá, már megint mehetek dolgozni!

Doreen mindenkinek azt üzeni, hogy ez az életérzés a munkával kapcsolatban tényleg elérhető. Keresnünk kell a lehetőségeket, és olyan feladatot kell találnunk, amely révén kedvező változást és áldást hozunk a világra. Olyan munkát keressünk, amely kedves számunkra, és szívvel-lélekkel tudjuk végezni. A szívünk az iránytű, amely elvezet ehhez a bizonyos tevékenységhez. Az ego persze mindent elkövet majd, hogy ebben megakadályozzon minket, tehát résen kell lennünk, hogy felismerjük és kizárjuk a belőle fakadó gondolatainkat. Az ego megpróbálja elhitetni velünk, hogy nem vagyunk elég képzettek, felkészültek az adott feladathoz. Szerencsére azonban a felsőbb énünk, amely egy Istennel, tudja, hogy ha égi sugallatot, látomást, vagy álmot kapunk arra vonatkozóan, hogyan tehetnénk jobb hellyé a világot, akkor képesek is vagyunk a megvalósítására. Ahhoz, hogy tisztán lássunk, nagy segítségünkre lehet az imádság, illetve az, ha együttműködünk másokkal a közös cél érdekében. Erőforrások tekintetében pedig érdemes fontolóra venni a közösségi finanszírozás lehetőségét.

Az imádságnak és az állhatatosságnak fontos szerepe van a sikeres pályamódosítás végrehajtásában. Doreen szerint az olvasók között vannak olyanok, akiknek az lehet a megoldás, hogy biztos állásukat és ezáltal a társadalombiztosítási ellátásra való jogosultságukat megtartva, részmunkaidőben indítják be a saját vállalkozásukat egy jelentőségteljesebb tevékenységgel kapcsolatban. Ez a lap mindenképpen biztatást jelent mindazoknak, akik változtatást fontolgatnak.

angyali_uzenetek_vegeAz angyalok üzenete a hét közepére: Vége a nehézségeknek

Ez az üzenet az előbbihez kapcsolódva azt jelzi, hogy talán korábban is tettünk már kísérletet a pályamódosításra, ám valamilyen akadályba ütköztünk, saját belső kétségeink, félelmünk, mások kritikája vagy a mások által bennünk ébresztett kételyek miatt. Akadály lehetett az is, ha úgy éreztük, nem lenne elég időnk vagy pénzünk a változtatáshoz. Szerencsére ez a lap azt mutatja, hogy az ilyen jellegű akadályokat le tudjuk győzni.

Másik értelmezés is létezik, mely szerint talán a jelenlegi munkánkban sikerül javulást elérnünk, esetleg előléptetést vagy fizetésemelést kapunk. Arra is gondolhatunk, hogy valamely javaslatunk kedvező fogadtatásra talál a kollégáink körében, és egy csodálatos, új feladattal bíznak meg minket, melyet sokkal inkább a magunkénak érezhetünk.

angyali_uzenetek_mindenAz égiek sugallata a hét végére: Minden úgy jó, ahogy van; Gyógyító angyalok

Az első lap egyértelműen a terveinkre vonatkozó szabad jelzés, megerősítés. Isten nem ígéri, hogy minden simán megy majd, és tökéletes életünk lesz, de azt igen, hogy maradéktalanul támogat bennünket mindenben, ami a küldetésünkkel kapcsolatos.

A Gyógyító angyalok lap pedig azt üzeni, hogy imádkozzunk Istenhez segítségért. Következzék egy imádságos meditáció azok kedvéért, akik karrierváltáson gondolkodnak:

angyali_uzenet_gyogyito„Drága Istenünk, az áldásodat kérjük mindazokra, akik pályamódosításon törik a fejüket, vagy a te útmutatásodra ilyen változást élnek majd át a közeljövőben. Kérünk, Urunk, segíts áldást hoznunk a világra, és adj nekünk világos útmutatásokat, amelyeket könnyen megérthetünk. Kérünk, hogy segíts legyőznünk félelmeinket a változással kapcsolatban, melyre a te mennyei útmutatásod alapján készülünk. Kérünk, adj nekünk önbizalmat és bátorságot, hogy tovább merjünk lépni az általad kijelölt úton. Küldj hozzánk még több angyalt, akik megnyugtatják és meggyógyítják a szívünket, különösen, ha csalódások értek bennünket, vagy ha veszteséget kellett elszenvednünk. Kérünk, adj nekünk erőt, bátorságot és hitet a továbblépéshez.”

Doreen a meditáció közben kapott egy üzenetet, amely az egyik olvasónak szól, aki rendkívül kétségbeesett az anyagi helyzete miatt. Az angyalok szeretnék emlékeztetni az illetőt, hogy Isten anyagi tekintetben is mindennek a forrása. Az égiek azt javasolják neki, szánjon időt arra, hogy elbeszélget a helyzetéről igazi főnökével, Istennel. Kérdezze meg tőle, mit kellene tennie, kihez kéne segítségért fordulnia, aztán figyeljen a válaszul érkező útmutatásokra, és kövesse őket.

Teremtsünk alkalmat és szánjunk időt arra, hogy Istenhez imádkozunk, és figyelünk rá. A válaszok az érzéseinken keresztül, gondolatok útján vagy látomások révén érkezhetnek. Használjuk ki a közösség hatalmát. Együtt imádkozva megsokszorozódik az imádság ereje. Így imádkozzunk:
„Kérlek, Istenem, segíts, hogy tisztán lássam, mit kell tennem, hova kell mennem, kihez kell fordulnom segítségért. Köszönöm, ámen.”
Miután elmondtuk imánkat, az első gondolat, ami eszünkbe jut, az lesz a válasz a kérésünkkel kapcsolatban.

angyali_uzenetek_pillangoBónusz lap a Pillangó jóskártyák csomagból: Változtasd meg a véleményed!

Ez az üzenet remekül passzol az előzőekhez. Arra hívja fel a figyelmünket, hogy hagyjunk fel pesszimista hozzáállásunkkal, és próbáljunk optimistán viszonyulni a dolgokhoz. Ahelyett, hogy azon gondolkoznánk, miért nem tudjuk valóra váltani terveinket, inkább higgyünk és bízzunk magunkban és az égi támogatásban. Nem lehet eléggé hangsúlyozni a hit jelentőségét, mert ennek birtokában végre tudjuk hajtani azokat a feladatokat, melyeket Isten szeretne ránk bízni. Haladjunk lépésről lépésre. Nem kell, hogy az egész utat lássuk magunk előtt, nem kell tudnunk, hogyan valósul majd meg a teljes terv. Isten tisztában van vele. Elégedjünk meg ezzel, és bízzunk az égi tervezésben.

Isten és az angyalok áldása és támogatása legyen minden kedves olvasóval.

Eredetiből fordította:

Molnár Andrea

„>