Szemléld a dolgokat a megfelelő perspektívából

Bensőnkben gyakran három erő feszül egymás ellen: a lélek, az ego és a test. Röviden megfogalmazva a lélek igyekszik azt tenni, ami helyes; az ego megpróbálja kivívni a maga igazát és a lehető legkedvezőbb fényben feltűnni; a test pedig csak menekülni szeretne a kínos élethelyzetből. Amikor meghozod életed bármely döntését:

  • Választhatod azt a megoldást, amelytől a legjobban érzed magad.
  • Dönthetsz úgy, hogy a lehető legjobb színben tűnj fel mások előtt.
  • Elhatározhatod, hogy azt teszed, ami helyes és méltányos.

Amikor engedünk fizikai késztetéseinknek, a kényelmes vagy élvezetes utat választjuk. Az effajta önkényeztetés legszemléletesebb példái, amikor túlesszük vagy túlalusszuk magunkat – vagyis csak amiatt csinálunk valamit, mert jó érzés. Az egónk ösztönzésére elkövetett cselekedetek skálája igen széles; olykor embertársaink rovására tréfálkozunk, máskor pedig a vásárlási láz ragad el minket, aminek a pénztárcánk látja kárát. Amikor az ego veszi át az uralmat, nem próbálunk helyesen cselekedni,

csupán az a vágy hajt minket, hogy a lehető legjobb színben tűnjünk fel. Önbecsülésünket viszont csakis akkor szilárdíthatjuk meg, ha felelősségteljes döntéseket hozunk, és azt tesszük, ami valóban helyes – ez a lélekorientált (erkölcsös, avagy lelkiismeretes) választás. Valójában ily módon fonódik össze szervesen önbecsülésünk és önuralmunk. Az érzelmi szabadság korántsem azt jelenti, hogy azt tesszük, amihez kedvünk szottyan, hanem azt, hogy tudatosan úgy cselekszünk, ahogy helyesnek érezzük, pillanatnyi vágyainktól függetlenül. Képzeld csak el, hogy épp fogyókúrázol, és egyszerre felhorgad benned a vágy, hogy behabzsolj egy szelet csokoládét! Egy darabig ellenállsz a kísértésnek, de azután beadod a derekad. Ez vajon szabadság vagy szolgaság? Megkívántál egy csokit, és meg is etted. De vajon utána nem mardos a bűntudat? Ha felelősségteljesen döntünk, önuralmat gyakorlunk, és egyben önbecsülésünket is megszilárdítjuk.

HA JÓL AKAROD EREZNI MAGAD, CSELEKEDJ HELYESEN

Valahányszor lemondunk a felelősségteljes lépésről, mert képtelenek vagyunk ellenállni pillanatnyi szeszélyeink vonzásának, vagy épp megalkuszunk önmagunkkal, hogy elnyerjük mások dicséretét vagy tiszteletét, az önbecsülésünk csorbul. Amikor rutinszerűen behódolunk az azonnali kielégülésnek, vagy csak azt tartjuk szem előtt, hogy énképünket védelmezzük és kivetítsük, utólag bűntudat fog el minket, és végül kiüresedettnek érezzük magunkat. Mivel el akarjuk hallgattatni a tudatalattink gyötrő hangjait, amelyek azt suttogják, hogy „nem vagyok kibékülve önmagammal”, minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Arra vágyunk, hogy szeressük magunkat, ám ehelyett egyre-másra adjuk fel valódi értékeinket. Mivel képtelenek vagyunk rá, hogy hosszú távú jólétünk érdekében munkálkodjunk, belekerülünk ama tevékenységek lefelé húzó és önpusztító örvényébe, amelyek gyötrelmeink pillanatnyi mint képzelnénk. Kutatások tanúsága szerint abbéli hajlamunk, hogy elkerüljük a shutterstock_162104261 (1)felelősségvállalással együtt járó szenvedést, haragunk elsődleges kiváltó oka, s egyben csaknem az összes érzelmi nyavalya – úgymint a szorongás, a depresszió és a függőség – kialakulásában is központi szerepet játszik.1 MEGFELELŐ PERSPEKTIVA = LELKI EGESZSEG Ahogyan a viselkedésünk egyre vakmerőbbé és felelőtlenebbé válik, az egónk felduzzad, hogy ellensúlyozza a bűntudat, a bizonytalanság és a szégyen érzését. Szemhatárunk beszűkül, mind többet látunk az énünkből, és mind kevesebbet a világból – amitől csak még érzékenyebbé és ingatagabbá válunk. Minél kevésbé vagyunk hajlandók elfogadni az igazságot önmagunkkal és az életünkkel kapcsolatban – s felülkerekedni lustaságunkon és a fájdalomtól érzett félelmünkön –, annál vehemensebben „oltalmaz” minket az egónk, és hárítja másra a felelősséget. Magyarán azt mondogatjuk magunkban, hogy „ha velem minden rendben, akkor csakis veled lehet a baj”; hogy „a világ igazságtalan”; vagy „mindenki összeesküdött ellenem”. S máris szárba szökken pszichénkben a neurózis és az üldözési mánia. Mivel meg akarunk maradni makulátlannak a saját szemünkben, kénytelenek vagyunk a környező világot befeketíteni – márpedig ha a valóságlátásunk eltorzul, azt az élethez való alkalmazkodóképességünk sínyli meg.2 Amikor valaki elveszti a józan eszét – vagyis többé nem képes tárgyilagosan látni és elfogadni a világot, és ésszerűen reagálni rá –, alapvetően a perspektívája torzul el. Az érzelmi instabilitás – a harag szülőanyja – voltaképpen a tisztánlátás hiánya, amely olyan mértékű, amennyire az egónak sikerült megfertőznie szemléletmódunkat.

Felelősségteljes (lélekorientált) döntés → az önbecsülésünk megszilárdul → az egónk összezsugorodik → a perspektívánk kitágul → torzítatlanul látjuk a valóságot → felismerjük és elfogadjuk az igazságot (még akkor is, ha fájdalmas vagy kínos) = érzelmi egészségünk töretlen → felelősségteljesen cselekszünk. Felelőtlen (egoorientált/önkényeztető) döntés → az ön- becsülésünk meginog → az egónk felduzzad → a perspektívánk beszűkül → eltorzítva látjuk a valóságot → nem vagyunk képesek/hajlandók felismerni és elfogadni a valóságot (különösen, ha fájdalmas vagy kínos) = érzelmi egészségünk megrendül → felelőtlenül cselekszünk.

Forrás: Részlet Dr. David J. Lieberman Urald a haragod, urald a helyzetet c. könyvből

Urald_a_haragod_B1_800