Önmagunk megvédésének első lépése az, hogy látjuk a problémát. Következzenek hát az energiavámpírok jellemző személyiségjegyei. Tartsuk észben, hogy ez kontinuum. Vannak, akik minden ízükben vámpírok, másoknak vannak bizonyos vámpírtulajdonságai, de mindannyian manipulációval érik el igényeik kielégítését.
Gyakran sármosak, vonzók, karizmatikusak és társaságkedvelők. Gyakran hipnotikus a tekintetük, ami magával húz, bármiről is legyen szó. Lehet magas beosztásuk a kormányban, az üzleti életben, az egyházban, a hadseregben és az orvosi pályán. Gondoljunk csak a Fortune 500 cégeire vagy a prominens politikusfigurákra.
A karizmatikus vámpírok általában követőkkel veszik magukat körül, akik csüggnek az ajkaikon, mint abban a guru szituációban, amiről az előző fejezetben tettem említést. Ezek a talpnyalók gyakran követik a vámpír utasításait, ahogy a repülő majmok az Óz, a csodák csodájában. Sőt, amikor az ember kezd feleszmélni, és számonkéri a vámpír viselkedését, ezek a kegyencek támadásba lendülnek, és az ember folyamatosan úgy érzi, hogy védekeznie kell, és rá kell vennie őket, hogy meghallgassák a történetet az ő nézőpontjából is. (Ez egyébként sosem működik. Csináljuk csak egyedül.)
Gyakran teljesen közömbös nekik, mi a jó és mi a rossz. Egy jellemet az határoz meg, hogy hogyan viselkedik valaki, amikor senki sem látja. A vámpírok gyakran akkor követik el a legnagyobb bűneiket, amikor senki sem látja őket, de amikor rájuk irányul a kamera, mintapolgárok lesznek – akár a kamera előtt az együttérzés könnyeit hullató politikusok, akik amint vége a forgatásnak, az adófizetők pénzével tömik meg a zsebeiket.
Egy vámpír számára a legdédelgetettebb érték az, hogy jónak látsszon. Ezért ha bármely gyengeségükre vagy fejleszteni való tulajdonságukra felhívjuk a figyelmüket, az elzárkózást vagy haragot eredményez.
Önértékelésüket a kívülről jövő személyes nyereség határozza meg – hogy néznek ki, milyen házban laknak, milyen autót vezetnek.
Lehetnek beteges hazudozók, akiknek a társadalom gyakran megbocsát, mert annyira ügyesen manipulálnak. Kisebbítik a dolgokat (nem ütöttem meg erősen), szemenszedett hazugságokat mondanak (én sosem mondtam ilyet) vagy féligazságokkal állnak elő bizonyos részletek elhallgatásával. A manipuláció mestereit olyan gyakran engedi a társadalom működni, hogy szó szerint képesek megúszni egy gyilkosságot is. Ahogy Sandra Brown rámutat: „Úgy tűnik, a világ pártfogolja őket.”
A vámpírok nem hajlandók felelősséget vállalni a viselkedésükért, mindig valaki más „teszi meg” helyettük. Dr. Bob Palumbo klinikai pszichológus barátom mondta nekem nemrégiben egy beszélgetés során: „Nagyon könnyű diagnosztizálni a borderline személyiséget. Átvernek, kifosztanak, minden létező bűnt elkövetnek, és aztán téged okolnak érte.” Pontosan!
Ragadozók, akik empatákat ejtenek zsákmányul „érzelmes történeteikkel”: „A feleségem megcsalt és elhagyott. Most nem láthatom a gyerekeimet.”
A vámpírok gyakran unatkoznak, ezért szeretnek folyamatosan vihart kavarni, így gyakran flörtölnek, viccesek és szórakoztatók. Sőt, annyira szórakoztatók, hogy az őket körülvevő móka és bűbáj elvesztése miatti félelem tartja fogva a náluk introvertáltabb empatákat. Az ő életükhöz képest a miénk szokványos és izgalommentes, ezért nem akarjuk őket elveszíteni.
Egy hajdani vámpír ismerősöm minden beszélgetést a következőképpen kezdett. „El sem hiszed, mi történt, mióta nem találkoztunk.” És belekezdett egy szappanopera drámai elmesélésébe, ami kétségkívül szórakoztató volt. Ám idővel rájöttem, hogy ez volt a módszere arra, hogy megkapja narcisztikus ellátását, a figyelmet. Amint ez a folyamatos dráma eltűnt az életemből, igazán élveztem létezésem újonnan megtalált békéjét. Ami azt illeti, olyan mély békére leltem, hogy üzleti partneremmel meg is jegyeztük, és éveken át folyamatosan ezt mondogattuk: „Hát nem csodálatos megkönnyebbülés, hogy nem kell állandóan azokkal a drámákkal küszködnünk!”
A vámpírok egyik eszköze a dráma folyamatos fenntartására az egészségügyi problémák. Nagyjából 2530 százalékra becsülik azoknak a pácienseknek a számát az alapellátásban, akik a betegséget használják fel érzelmi igényeik kielégítésére. Egyáltalán nem akarnak meggyógyulni, hiszen oly sok figyelmet kapnak az orvosi rendelőben. Dr. Mario Martinez ezt így fogalmazza meg: „A betegséget könnyebb kezelni, mint a gyógyulástól való félelmet, és megtenni azt, amit a betegség nélkül meg kell tenni.”
A kifejlett nárcisztikusoknál jelentkezhet a hiperszexualitás, és nagyon jók a szexben. Rendkívül csábítók és gyakran vonzók. Ritkán monogámok, és gyakran bonyolódnak viszonyokba. És sajnos vissza sem nézve azonnal sutba dobják az embert, ha már nem elégíti ki az igényeiket. Képzeljük el, hogy valaki húsz vagy még több éven át élt házasságban egy vámpírral, és amikor hirtelen ráébred erre, változást követel. Nagy valószínűséggel elképed majd, amikor az, akit szeretett, és akiért áldozatokat hozott (abban bízva, hogy az illető majd megváltozik), nemhogy nem változik, de nagyjából egy hónapon belül új párt talál magának (narcisztikus ellátásának új forrását). Ez kétségbeejtő lehet egy empata számára, aki azt kérdezi magától: Szeretett engem valaha?
Amikor tehát számba veszed a kapcsolataidat és az interakcióidat olyasvalakivel, akiről azt gyanítod, hogy vámpír, figyelj a következő jellemző manipulációs taktikákra:
- Agresszív vagy rejtett agresszivitást mutat, hogy megkapja, amit akar.
- Szüksége van arra, hogy mindig ő „nyerjen”. Nem fogad el nemleges választ, és ha megpróbál ellenállni neki, kifárasztásra játszik, amíg a másik beadja a derekát.
- Hazudik, hogy a helyzettől vagy a benne játszott valódi szerepétől függetlenül a legjobb színben tüntesse fel saját magát.
- Rendkívül erős benne a versengés és az irányításra való törekvés, s annak bizonyítása, hogy nála van a „hatalom”.
- Egy egyszerű kérdésre sem ad egyenes választ. Ha például azt kérdezzük, „Bevásárolsz ma este?”, azt feleli „Tudod, mennyire fáradt szoktam lenni munka után”.
- Másokat okol saját bántó viselkedése miatt.
- Bűntudatkeltő játszmákba kezd, hogy mi érezzük rosszul magunkat.
Lehet, hogy nehézséget okoz beazonosítani egy vámpírt, mert gyakran elmerülünk a mindennapos hazugságok és a bűntudati játszmák iszapjában. Azzal töltjük az időnket, hogy igyekezzünk kezelni a nap mint nap felmerülő negatív következményeket, ezért nincs időnk ránézni a nagy összefüggésekre. Ahhoz pedig, hogy ráismerjünk egy vámpírra, gyakran hátra kell lépnünk, és meg kell figyelnünk a viselkedési mintáit is, nem csak a viselkedés szülte eseményeket. Talán nem könnyű ez a hátralépés – hogy átalakítsuk a valakiről kialakított nézőpontunkat –, de 10 000 méter magasságból sokszor sokkal jobb képet kapunk valódi természetükről.
Miközben azzal a természetes késztetésünkkel harcolunk, hogy benne maradjunk egy kapcsolatban, és megpróbáljuk „megjavítani” a másik embert, nem szabad elfelejtenünk, hogy a vámpíroknak nincs erkölcsi iránytűjük vagy lelkiismeretük. Nincs bennük valódi együttérzés és igazi megbánás. Ők tökéletesnek tartják magukat. Gyakran bosszúállók, mérgesek, nem mutatnak bűnbánatot, és képtelenek intim kapcsolatra. Gyakran csaláson keresztül kihasználnak másokat. Tudom, nehéz ezt elfogadni, de ők pontosan tudják, mit csinálnak. Nem élnek eltagadásban.
Mesterei a különleges, interperszonális manőverek és taktikák használatának, hogy előnyre tegyenek szert velünk szemben. Ha egyszer rájövünk, mit csinálnak, már sokkal kevésbé képesek áldozatot csinálni belőlünk.
Ajánlott könyvünk:
