Osho
Osho

1. Osho

Igazán érdekes, ugyanakkor sokat vitatott személy. Már kora gyermekkorától önálló, szabad életet élt, próbára téve a vallási, társadalmi és politikai tradíciókat. Mindig azt hangsúlyozta, hogy a tudást az embernek magának kell megtapasztalnia, nem pedig vakon elfogadnia mások tudását és hitét.

A hatvanas évek végén sajátos dinamikus meditációs technikákat kezdett kifejleszteni. Élete során Osho az emberi tudat kibontakoztatásának szinte minden aspektusáról beszélt, lámpást adva a mai lelki kereső kezébe. Tanítását nem intellektuális megértésre, hanem megtapasztalásra alapozta. Osho 1990. január 19-én ment el.

Tanítása most is virágzik, meditációs módszerei az egyéni kutatás műhelyének fontos kellékei.

Itthon megjelent könyvei.

Louise L. Hay
Louise L. Hay

2. Louise L Hay

Louise L. Hay neve az önsegítő mozgalom egyik vezéregyéniségeként vált ismertté. Louise gyógyító technikáinak és pozitív filozófiájának köszönhetően emberek milliói tanulták meg, hogy miként érhetnek el többet az életükben abból, amit szeretnének, beleértve a testi, lelki és mentális jóllét gyarapodását.

Első könyve Gyógyítsd meg a tested címmel 1976-ban került a könyvesboltok polcaira, még jóval azelőtt, hogy felkapottak lettek volna a test és elme közötti kapcsolattal foglalkozó témák. Összeállított egy a fizikai betegségek mentális okait részletező írást, és kifejlesztett egy a betegségek visszafordításának és az egészség helyreállításának alapjait képező pozitív gondolati mintát. Ez a jegyzet volt, a Gyógyítsd meg a tested, amit sokan csak „kis kék könyvként” ismertek.

Louise képes volt tanításait a gyakorlatba is áthelyezni, amikor rákot diagnosztizáltak nála. A műtét és a gyógyszeres kezelés helyett egy pozitív megerősítéseken, vizualizáción, tisztító étrenden és pszichoterápián alapuló intenzív programot dolgozott ki. Hat hónap múlva teljesen kigyógyult a rákból. Tapasztalatait felhasználva folyamatosan bővítette Gyógyítsd meg a tested írását, ebből lett az Éld az életed!, amely mára már több mint ötvenmillió példányban kelt el, 25 nyelvre lefordították és 33 országban adták ki.

Itthon megjelent könyvei.

Esther és Jerry Hicks
Esther és Jerry Hicks

3. Esther és Jerry Hicks

A két szerző texasi házaspár. Húsz év alatt számos könyvet és több száz hang- és videokiadványt jelentettek meg Amerikában azokról a tanításokról, melyekről Esther médiumként a szellemi lények Abraham nevű csoportjától értesül.

Amikor a Sziklás-hegységbéli kisvárosi lányka, Esther Hicks összejött Jerryvel, „a világ legbuzgóbb válaszkeresőjével”, elkezdett napi rendszerességgel meditálni. Úgy kilenc hónap elteltével Jerry kíváncsiságának és Esther nyitottságának köszönhetően Abraham kopogtatott Esther tudatának ajtaján. Ettől a naptól kezdve Esther Hicks áldott csatornaként működött, és Abraham felbecsülhetetlen tudását közvetítette az emberek felé.

Ez a két kalandor – Jerry 2011-ben bekövetkezett haláláig – nagykanállal habzsolta az élet örömeit, miközben rocksztárhoz méltó luxusbuszukkal turnéztak keresztül az Egyesült Államokon, mindig éppen arrafelé, ahol jó idő és barátok várták őket; s eközben minél több embernek tették lehetővé az Abrahammel való találkozást.

Itthon megjelent könyveik.

Eckhart Tolle
Eckhart Tolle

4. Eckhart Tolle

Eckhart Tolle sokak szerint a ma elő legnagyobb spirituális tanító. Németországban született, és a Londoni és a Cambridge-i Egyetemen végezte a tanulmányait. Huszonkilenc éves korában egy mély belső átalakulás radikálisan megváltoztatta az életét.

Mély, mégis egyszerű tanításai számtalan embernek segítettek szerte a világon belső békére és nagyobb beteljesülésre találni az életükben. Tanításai magját a tudat átformálása, a spirituális ébredés jelenti, melyre az ember evolúciójának következő lépcsőfokaként tekint. Ennek az ébredésnek lényeges eleme, hogy átformáljuk az egónk által uralt tudatállapotunkat. Ez nem csupán a személyes boldogság, hanem az erőszak végének előfeltétele is bolygónkon.

Eckhart Tolle A most hatalma (melyet 33 nyelvre fordítottak le) és A most hatalma a gyakorlatban című bestsellerek szerzője, melyeket korunk legjelentősebb spirituális könyveiként tartanak számon világszerte.

Itthon megjelent könyvei

Oprah Winfrey
Oprah Winfrey

5. Oprah

Oprah Winfrey világhírű médiajelenség és filantróp, napjaink egyik legnagyobb tiszteletben tartott és legkörülrajongottabb közéleti személyisége. Amerika egyetlen színes bőrű milliárdosa tiszteletbeli doktori fokozatot kapott a Harvardon és Elnöki Szabadság Érdemrenddel tüntették ki.

Huszonöt év után a The Oprah Winfrey Show – amely a maga nemében a legnagyobbra tartott műsor a televíziózás történetében – véget ért. Miután Oprah a befejezés mellett döntött, megalapította saját televíziós hálózatát, és elindította spirituális műsorát, a Super Soul Sunday-t.

Első könyve, az Amit biztosan tudok, a megjelenést követően máris a bestsellerlisták élére ugrott. Őszinte, megrendítő, lelkesítő, felemelő, erőt sugárzó szavaiban az a fajta bölcsesség és igazság csillan meg, amire olyannyira szomjazik minden olvasó.

Itthon megjelent könyvei


Amit biztosan tudok videó
Pam Grout
Pam Grout

6. Pam Grout

Pam Grout a varázslat és a bűbáj frontvonalainak felfedezője. Társalgott már masai harcosokkal, török szultánokkal és Intivel, az ecuadori napistennel. Olyan New York Times bestsellerek írója, mint az Adj hálát és gazdagodj, az E2 és az E3. Könyvei megcáfolhatatlan bizonyítékokat sorolnak arra, miért csak rajtunk múlik, hogy végre éljünk a lehetőséggel és használjuk az univerzum energiáját, ami örökké a rendelkezésünkre áll, a boldogulásunkat és a jólétünket szolgálva.

Pam Grout munkái segítenek magasabbra és mélyebbre hatolni a kvantummezőben, ahol mi sem természetesebb a csodáknál, és a boldogság csak egy gondolatnyira van tőlünk.

Itthon megjelent könyvei

Rhonda Byrne
Rhonda Byrne

7. Rhonda Byrne

Rhonda Ausztráliában született, rádióproducerként kezdte karrierjét, majd televíziós műsorgyártással foglalkozott. 2006-ban teljesen más irányt vett a pályafutása, amikor bemutatta A Titok című filmet, melyet szerte a világon több millióan láttak. Ezt követte A Titok című könyv, amely mára már 50 nyelven elérhető, 20 millió példányban megjelent nemzetközi bestseller lett. Százkilencven hétig maradt a New York Times bestsellerlistáján, és az USA Today szerint az elmúlt 15 év 20 legjobb bestsellere közé tartozik.

Itthon megjelent könyvei

Gabrielle Bernstein
Gabrielle Bernstein

8. Gabrielle Bernstein

Életmód-tanácsadó, tréner, előadó, sikerkönyvek szerzője. Huszonnyolc évesen kommunikációs szakemberként saját PR-céget vezetett New Yorkban, de a nagyvárosi, sikerközpontú életmód felőrölte: ekkor kidolgozta saját módszerét a harmónia és az önszeretet eléréséhez. Technikája egy csapásra Amerika első számú spirituális tanácsadójává, a sikeres, fiatal nők példaképévé tette.

„Az a küldetésem ebben az életemben, hogy megmutassam a generációm tagjainak, hogy ne kívül, hanem belül, magukban keressék a boldogságot. Abban szeretnék segíteni neked, hogy félreállj a saját utadból” – foglalja össze személyes motivációit. Gabrielle Bernsteint a YouTube beválogatta a 16 legjobb videoblogger közé.

Itthon megjelent könyvei

Neale Donald Walsch
Neale Donald Walsch

9. Neale Donald Walsch

Neale Donald Walsch modern kori spirituális közvetítő, tanító. A nevéhez fűződik a Beszélgetések Istennel című sorozat, amely minden rekordot megdöntött a New York Times bestsellerlistáján, a sorozat első kötete rendkívül gyorsan meghatározó könyvvé vált, 137 héten, azaz több mint két és fél éven keresztül vezette a toplistát. Neale, aki összesen huszonkét könyv, illetve számos audio- és videoprogram szerzője és összeállítója, folyamatosan járja a világot, és terjeszti az Új Spiritualitás igéjét.

Itthon megjelent könyvei

Deepak Chopra
Deepak Chopra

10. Deepak Chopra

Deepak Chopra indiai származású orvos, író, az amerikai New Age mozgalom kiemelkedő szereplője. 25 könyvet írt, amelyeket harmincöt nyelvre fordítottak le ezidáig. 1999-ben a Time magazin beválasztotta a Század Első 100 Hőse közé, és az „alternatív gyógyászat költő-prófétájának” nevezte. Világszerte elme/test gyakorlatokat tanít, és oktatási programokat tart. Nagyra értékelik munkásságát, amely a hagyományos keleti elveket honosította meg a nyugati világban.

Az Édesvíz kiadónál megjelent könyvei