Ha sikeres akarsz lenni, házasodj össze a legjobb barátoddal

Az összes, teljesítményre és sikerre vonatozó tanács közül – amit olvastam, szerkesztettem és forgalmaztam több tucat író számára az elmúlt évtizedben – még nem találkoztam olyannal, aki a következőt jelentette volna ki: találj magadnak egy társat, aki kiegészít, támogat, és jobbá tesz téged.” – Ryan Holiday

Ami a sikert illeti: egy individualizált világban élünk, ami kihangsúlyozza a függetlenség és az önállóság fontosságát.

Ez főképp a kapcsolatokban gyakori. Úgy nősz fel, hogy folyamatosan azt hallod, hogy te vagy a saját jövőd kovácsa, ne légy kiszolgáltatva más embereknek, te felelsz a saját boldogságodért.

Ha függsz a partneredtől, azt mondják, „rászorult” vagy, és meg kellene tanulnod önállóvá válni.

Az Egymáshoz kapcsolva című könyvben Amir Levine és Rachel Heller kutatók azonban leírják, hogy ez a fajta gondolkodás egy kapcsolatban téves, és biológiai szempontból helytelen. Rámutatnak, hogy „számos kutatás bebizonyította, hogy amint kapcsolódunk valakihez, ketten, egy fiziológiai egységet hozunk létre”.

Ez azt jelenti, hogy ha a partnerem szomorú, én is az vagyok. Amikor a partnerem boldog, én is az vagyok. A társam szabályozza a vérnyomásom, a pulzusszámom és a hormonjaim. Ha ő reagál, én is felelek, és ezt nem tudom irányítani. Egységgé válunk, és ennek eredménye, hogy mindent megteszek, hogy megvédjem és megbizonyosodjak arról, hogy jól van. „A függőség egy tény. Nem egy választás, vagy egy preferencia” – mondja Levine és Heller.

Megpróbálhatjuk ezt leküzdeni, de Matt Lieberman – az UCLA professzora – azt tanácsolja, hogy felejtsük el. Szerinte az agyunk a kapcsolódáshoz lett programozva, és ezért, ezt sosem lehet igazán felülírni.

Levine és Heller azt mondja:

A szüksége annak, hogy valakivel megosszuk az életünket, a genetikánk része, és semmi köze nincs ahhoz, hogy mennyire szeretjük önmagunkat, és mennyire érezzük kiteljesedve magunkat egyedül. Amint valaki különlegeset választunk, erős, és gyakran irányíthatatlan erők lépnek a képbe. Új viselkedési minták jönnek elő függetlenül attól, hogy milyen önállóak vagyunk. Mindez a tudatos akaratunk ellenére.”

Ez azt jelenti, hogy a boldog párkapcsolataink érdekében fel kell adnunk életünk más aspektusait, például a céljaink elérésére való törekvést? Nem. Kiderült, hogy a kockázatvállalásra való képességünk, hogy kiálljunk egyedül a világba és elég magabiztosak legyünk ahhoz, hogy a céljainkat megvalósítsuk, annak tudatából ered, hogy van valaki mellettünk, akire számíthatunk.

Ez a függőségi paradoxon. Más szavakkal, minél hatékonyabban függenek egymástól az emberek, annál önállóbbá és bátrabbá válnak.

Azok az emberek, akik nem akarnak kapcsolatban lenni, mert félnek attól, hogy hátráltatva lesznek az álmaik megvalósításában, abban a hazugságban élnek, hogy a szerelem egy akadály a siker útján, pedig épp az ellenkezője az igaz.

A Gondolkodj és gazdagodj című könyvében Napoleon Hill – aki 25 évet töltött a siker és a kudarc okainak kutatásával – azt mondja, hogy minden megkérdezett személy esetében, egy nő volt a férfi eredményeinek indítéka. Nem hiába a mondás:

„Minden nagyszerű férfi mögött, egy még nagyszerűbb nő áll.”

Ez a függőségi paradoxon ereje.

Ezek alapján nem meglepő, hogy egy átlagos milliárdos fiatalon házasodik, és a legtöbbjük a menyegző után lett sikeres. Thomas Stanley így felismerései alapján azt tanácsolja, hogy ha sikeres szeretnél lenni az életben, találnod kell valakit, aki kiegészít és akire támaszkodhatsz.

Legyen ez egy szeminárium, egy konferencia, könyv vagy személyiségfejlesztő kurzus, semmi sem lesz olyan hatékony a sikeredre és a fejlődésedre nézve, mint az az ember, akivel összeházasodsz.

Kutatások egyértelműen bebizonyították, hogy a házasok tovább élnek, jobb az egészségük és boldogabbak. Ők anyagilag is jobb helyzetben vannak, mint az egyedülállóak. Egy kutatás alapján kiderült, hogy még a kor, az oktatás és az egyéb demográfiai adatok ellenőrzése után is a házas emberek 10–50 százalékkal többet keresnek, mint az egyedülálló emberek. Ez nem azért van, mert a pénzügyileg sikeres emberek megházasodnak, hanem azért, mert egy egészséges frigy két olyan ember között, akik kiegészítik egymást, anyagi sikerekhez vezet (Linda Waite és Maggie Gallagher, 2000).

házasság

Miért? Mert ha egy olyan emberrel vagy, aki támogat, az jobb emberré tesz téged. Ösztönöz, megmutatja, hogy min kell dolgoznod, és messzebbre érsz, mint amennyire egyedül értél volna.

Ha sikeres akarsz lenni az életben, felejtsd el azt a téves gondolatot, hogy teljesen függetlennek kell lenned a társadtól, és helyette fogadd meg Levine és Heller tanácsát:

Ha a függetlenség és a boldogság útjára akarsz lépni, találd meg azt az embert, akire támaszkodhatsz, és vele utazz ezen az úton.”

Forrás: Linkedin.com

Ajánlott könyv:

Egymáshoz kapcsolva könyv