Ha a szerelem számodra egyet jelent a szenvedéssel, akkor túságosan szeretsz
„Elsősorban a függőségben szenvedő férfiak feleségei és barátnői segítettek megérteni ennek a természetét” – mondja Robin Norwood (40), a Nők, akik túlságosan szeretnek című könyv írója.
A könyvben a szerző azt vizsgálja, miért kerülnek a nők ilyen romboló kapcsolatokba, és mit lehet tenni a végzetes vonzalom ellen.
Norwood egy kaliforniai, családi és házassági ügyekkel foglalkozó terapeuta, és a Pacific Oaks College-n szerzett humán fejlődés szakirányú diplomát. Jelenleg harmadik férjével, a Santa Barbarai helyettes államügyész Robert Calvert-tel (45) él. Norwood – a 21 éves Lane és a 17 éves Piper édesanyja – Lee Powell riporterrel beszélgetett a munkájáról.
Ki az a nő, aki „túlságosan szeret”?
Olyan nők, akik problémás férfiakkal lépnek kapcsolatba, miközben jól tudják, hogy ezeknek a férfiaknak gondjaik vannak. Megszállottjai egy másik embernek, akár hosszú távú partnerről, akár több rövidebb kapcsolatról van szó. Ha éppen nem egy férfival vannak, akkor rögeszmésen próbálják megtalálni a következőt. Olyan nők, akik a „szeretet” intenzitását a szenvedés erősségében mérik.
Mitől válik rombolóvá a „szeretet”?
Olyan ez, mint bármelyik másik függőség. Minden téren romlás figyelhető meg az érintettnél: a munkájában, az egészségében, a kapcsolataiban. Akár bele is halhat a stressz okozta fizikai rendellenességekbe, vagy abba, hogy annyira leköti őt a másik ember, hogy önmagával nem törődik. Egy részük az öngyilkosságig is eljut.
Miért választotta ezt a témát?
Egyszülős családban nőttem fel. A szüleim a második világháború idején váltak el, az apámmal csak egyszer találkoztam, amikor az ötödikes évzáró után elvitt vacsorázni. Aztán a Burbank Középiskolában hallottam egy pszichológusról, aki családokkal dolgozik, segít nekik beszélni a problémáikról. Anélkül, hogy túlságosan beleéltem volna magam, mennyire jó lenne, ha ez a saját családomban is megtörténne, tudtam, hogy ezzel szeretnék foglalkozni.
Vannak férfiak, akik túlságosan szeretnek?
Van néhány. Nem a férfiak hordják ki a gyerekeket, és kulturálisan sem ők viselik a gondviselő szerepet. Így hajlamosabbak valami külső dologhoz fordulni mint a munka vagy a sport. Azok a férfiak, akik például alkoholista nő mellett maradnak, gyakran maguk is alkoholista szülők gyerekeként nőttek fel. A nők sokkal hűségesebbek, ez talán idegi beállítottságból is adódik. Ha a statisztikát nézzük: tízből egy férfi él az alkoholista felesége mellett; míg tíz nőből kilenc marad az alkoholista partnere mellett.
Mi a közös pont?
Általában diszfunkcionális családokból jönnek, ahol korán megtanulják, hogy felelősséget kell vállalniuk másokért, figyelniük kell az érzelmi légkörre és megpróbálni stabilizálni azt. Sokuk családjában megfigyelhető alkoholizmus, drogfüggőség, szerencsejáték-függőség. Ha a rokonságban a felnőttek, vagy a felnőtt és a külvilág kapcsolata küzdelmes – például a megélhetés biztosítása miatt – akkor a gyerekek érzelmileg elhanyagolva érezhetik magukat.
Mi az eredménye?
A problémás családokban a gyerekek úgy érzik, nekik kell megoldani a szüleik problémáját, hogy elnyerhessék szeretetüket. Ez azonban nem lehetséges, a szülők pedig túlságosan el vannak foglalva a saját fájdalmukkal ahhoz, hogy szeressék és neveljék a gyereküket.
Milyen más tényezők játszanak szerepet?
Legidősebbnek lenni egy ilyen problémás családban komoly, felelősségteljes szerepbe kényszerítheti a gyerekeket. Ha a szülő beteg, a gyerek tehetetlennek érezheti magát, mégis próbál alkalmazkodni a helyzethez.
Mennyire komolyak ezek a problémák?
A legsúlyosabb esetben például vérfertőzésig is fajulhat a helyzet, a lánynak át kell vennie az anya szerepét, fizikailag és érzelmileg egyaránt cserbenhagyva érezheti magát. Ez egy keserves örökség, hiszen az áldozat felnőttként nagy eséllyel olyan partnert választ, aki bántalmazni fogja a lány gyermeküket. Hajlamosak vagyunk azokat a mintákat ismételni, amelyben felnőttünk.
A társadalmunkban a nőket általában a gondviselői szerepre nevelik. Mi a véleménye erről?
Gyerekkortól kezdve azt az üzenetet kapjuk a világtól könyvekben, cikkekben, tévében, hogy megvan bennünk a kellő erő, hogy megváltoztassunk és irányítsunk másokat, ha ezt az erőt megfelelő módon használjuk, ám mindez teljesen alaptalan. Például elvárják tőlünk, hogy a partnerünket egészségesebbé, jobb szeretővé és sikeresebbé tegyük. Ha egy nő sérült vagy a normálistól eltérő családban nő fel, mások megváltoztatásának igénye túlzottá, akár betegessé válhat nála.
Ezeket a nőket függőként említi, a problémájukat pedig betegségnek nevezi. Nem túl erős szavak ezek?
Nem, ha megnézzük milyen betegek ezek a nők, és eközben még mindig képtelenek elengedni a kapcsolatot. Ha a partnerük elhagyja őket, súlyos fizikai elvonási tünetektől szenvednek. Gyakran alvászavaraik lesznek, nyugtalanok, hidegrázást és akár émelygést is tapasztalnak. Ahogy egy kényszeres evő képes végigjárni a várost egy csokoládétortáért, vagy egy drogfüggő egész éjjel fennmarad, hogy anyagot szerezzen, a kapcsolatfüggő nők ugyanilyen elszántan kutatnak a kapcsolat után. Ez egy megalázó, irányíthatatlan viselkedés.
„Nem látok különbséget aközött, amikor egy heroinista próbál leszokni és aközött, amikor egy nő próbál kiszállni a kényszeres kapcsolatokból.”
Az Ön által kezelt nők milyen arányban választanak alkohol- vagy drogfüggő férfiakat?
Amikor egy nem specifikusan drog- és alkoholfüggőkkel foglalkozó klinikán dolgoztam, azt láttam, hogy a segítségért hozzám forduló nők és férfiak 80%-a drog-, alkoholfüggő, vagy a szerhasználó anyja, nővére, felesége, lánya. Emlékeztetőül, minden alkoholista eseténél négy másik ember életét ugyanúgy érinti a probléma. Egy terapeuta, akivel egyszer együtt dolgoztam, azt mondta:
„Nem találsz olyan alkoholistát, akinek nincs barátnője. Tudod miért? Mert az alkoholisták olyan izgalmasak.”
Mitől ilyen érdekesek az alkoholisták?
Amikor egy alkoholista randevúra hív, nem tudhatod, hogy valóban meg fog-e jelenni. Lehet, hogy két nappal később látjuk csak, rózsával a kezében és így szól: „Repüljünk el San Franciscóba vacsorázni.” És amikor végre előkerül, azt gondoljuk, milyen csodálatos, hogy ezt miattunk tette meg. Versenybe szállunk ezzel a viselkedési mintával és le akarjuk győzni.
De a szerelem egyébként is izgalmas.
Ez egy nehéz kérdés. A lovagkor óta megfigyelhető, hogy szentimentálisan gondolunk a szenvedésre. „Ez az igazi szerelem” – mondjuk, amikor fáj. A televíziós műsorok úgy mutatják be ezeket a kapcsolatokat, amelyekből hiányzik a stabilitás és a valódi intimitás, mintha ez lenne a valóság.
Hiányzik a bizalom, a biztonság, helyette a dráma az állandó.
Okozhatja ezt a női szerepek változása napjainkban?
Nem. Régen azt gondoltuk, hogy a nők a rossz gazdasági körülmények miatt maradnak szörnyű kapcsolatokban. Ám ma a remekül fizető állással rendelkező nők ugyanúgy benne ragadnak, vagy ismétlik az egészségtelen kapcsolatokat. Ezeket a helyzeteket a családunkból hozzuk, ahol felnőttünk, a problémákból, amelyekkel megtanultunk együtt élni – vagy sem – gyerekként.
Hogyan gyógyulnak a nők?
Először is segítséget kell kérniük. Általában a nő az, aki segíteni akar a partnerének. Azonban fontos, hogy figyeljenek magukra, segítsenek magukon. Keressenek valakit, aki megérti a függőséget. Például a függőségben szenvedők partnerét kezelő Al-Anon jó választás, mert a legjobb segítséget azoktól kapjuk, akik maguk átélték ezeket a dolgokat, és maguk is gyógyulnak. A droghasználók partnereivel foglalkozik a Nar-Anon is, valamint léteznek menedékek a bántalmazott feleségeknek. Minden problémára létezik támogatói csoport. Ebben jobban bízom, mint a professzionális segítségben.
Hogyan helyezze a nő saját gyógyulását az első helyre, miközben ott a gyereke, talán még a munka és a beteg partner is?
Hiszek benne, hogy, amikor a saját gyógyulásod az első számodra, minden más megoldódik. Fordíts a saját változásodra – ami kivitelezhető – annyi időt és energiát, amennyit a partnered megváltozatására fordítottál – ami nem lehetséges.
A gyógyulás azt jelenti, hogy szeretet nélkül, egyedül kell maradniuk?
Nem, de önmagadra kell helyezned a fókuszt, szembenézni a saját romboló mintáiddal. Kemény világban élünk, legtöbben azt szeretnénk, ha valaki mellettünk állna. De amikor egy adott személytől várunk minden jót, ami az életben érhet minket, akkor ez a függőség félelemmel fog feltölteni. Olyan dolgokat, amiktől jól érezzük magunkat, magunktól, barátainktól, vagy munkatársainktól is kaphatunk. Valaki egyszer azt mondta nekem
„Mindent megkaphatunk, amit akarunk és amire szükségünk van, de azt nem tudhatjuk, hogy mindez honnan fog jönni.”
Forrás: People.com
Ajánlott könyv:
