Mit árulnak el a sejtjeink a szerelem fontosságáról?
Dr. Bruce Lipton és dr. Deborah Sandella a szív titkairól mesélnek – amit ezúttal a sejtjeinkben kell keresni.
Mi közük van a sejteknek a szerelemhez?
A molekuláris biológia és a romantika első ránézésre nem kapcsolódnak össze, de dr. Bruce Lipton őssejtkutató biológus, a Tudat, a belső teremtő sikerkönyv szerzője és a 2009-es Goi-békedíj kitüntetettje szerint valójában igen közel állnak egymáshoz. Dr. Lipton ezt a nászút-hatásnak nevezi.
Mindenki emlékszik arra az időszakra, amikor fülig szerelmes volt. Az életnek ebben az izgalmas szakaszában – mondja Lipton – kinyílik számunkra a világ, és ahogy egyre többet érzékelünk belőle, egyre nagyobb csodálattal is vagyunk felé. A vonzódásunk nem csupán a szívünk választottja felé él, hanem láthatóan magába a világba is beleszeretünk.
Kockáztatni kezdünk és új ételeket, tevékenységeket próbálunk ki, máshogy öltözködünk. Többet figyelünk, több mindent osztunk meg másokkal és több időt szánunk a kikapcsolódásra. Lipton mosolyogva jegyzi meg, hogy amíg egy bizonyos dolgot korábban elleneztünk, ugyanaz a dolog maga a földi mennyországot is jelentheti számunkra, amikor szerelmesek vagyunk. Észre sem vesszük már az agresszív autósokat, akik tegnap még teljesen kikészítettek, hiszen ma már átadtuk magunkat az álmodozásnak és a szerelmes daloknak.
A szerelem vibrálása
Lipton szerint lenyűgöző módon minden egyes sejtünk egy-egy miniatűr emberi lényként működik. Ötven billió emberhez hasonló sejt dolgozik együtt bennünk. Ezek a sejtek vállvetve működnek együtt azért, hogy dobogjon a szíved, lélegezzen a tüdőd és millió más fontos és szükséges dolgot végeznek el. Amikor szerelmesnek érezzük magunkat, akkor ezek a sejtek is vibrálnak!
Minden az élettel kezdődik, ez pedig a mozgással meghatározható. A fehérjék, az élet alapvető elemei, könnyedén formálódnak szerves kötésekké és mozognak az őket érő jelek hatására. Minden sejt felületén receptorfehérjék helyezkednek el, melyek fogadják ezeket a kódokat, majd a válaszfehérjék vibrálni kezdenek, és közvetítik ezeket az agyba, ahol értelmezésre kerülnek. Nem kell hozzá sok képzelőerő, hogy kitaláljuk a különbséget a fehérjekötődések viselkedése és mozgása között amikor „fülig szerelmesek”, vagy amikor bosszúsak vagyunk. Mind voltunk már ilyen helyzetben.
Amikor Lipton felfedezte a nyolcvanas években, hogy a sejtmembrán tulajdonképpen a sejt agyaként működik, az áttörő kutatása szerint a jelek – legyen az szerelem vagy más érzelem – az elsődleges okai a betegségek kialakulásának. Ezzel előjelezte korunk egyik legfontosabb tudományát, az epigenetikát, amely a génműködést vizsgálja a sejtek kémiai reakcióin keresztül.
A terület kutatásai szerint a stressz, az étrend, a viselkedés, a méreganyagok és más tényezők aktiválják a kémiai változásokat, amelyek a génműködést szabályozzák. Lipton elmagyarázza, hogy a tudomány ezen új ágazata szerint ezek az azonosító jegyek jóval nagyobb részben felelősek a betegségek kialakulásáért, mint maguk a gének, friss rákkutatások szerint a kóros állapot kialakulásának hátterében a gének csupán 10%-ban állhatnak.
Más szavakkal, 90%-ban a környezetünk érzékelése felelős a testünk egészségéért.
Az érzékelés ereje
Még érdekesebb, hogy friss tanulmányok szerint a fehérjék szerkezete nagyobb eséllyel aktiválódik nem fizikai jellegű jelek által. Vagyis a külvilág behatásai sokkal nagyobb hatással vannak az egészségünkre, mint a gyógyszerek. Eszerint sokkal erősebb belső képességünk van önmagunk gyógyítására, mint a gyógyszertárak.
Lipton izgatottan teszi hozzá, hogy az emberek nem a saját génjeik áldozatai, mint ahogy azt eddig gondoltuk. Meg tudják változtatni a felfogásukat, ezáltal pedig az egészségi állapotukat is. Ez rendkívül izgalmas felfedezés. A régi biológiai felfogás elválasztott minket a választás és a végkimenetel befolyásolásának lehetőségétől. Amikor azt mondod az embereknek, hogy ők csupán áldozatok, azzal megfosztod őket az erejüktől. Most azon kell dolgozni, hogy segítsük az embereket az álláspontjuk megváltoztatásában, ami által módosítani tudnak a végkifejleten.
Felmerül a kérdés, hogy mindez hogyan működik. A sejt tulajdonképpen egy adatokat hordozó „chip”. Az észlelésünk által keletkezett emlékek és hitek a sejtmembránban vannak eltárolva, ezek pedig az agyba közvetítve értelmezésre kerülnek. A tudatunk a meggyőződéseink és a valóság összhangba hozásával válaszol ezekre az üzenetekre. Tehát amikor a sejtek közvetítenek az agy felé, az erősen dolgozik azon, hogy létrehozza ugyanazt a kémiai valóságot a testben.
Tehát amikor azt hiszed, hogy beteg leszel, az agyad úgy fogja irányítani a sejteket, hogy ez igaz legyen. De ha ugyanezek a sejtek azt kézbesítik, hogy egészséges és élettel teli vagy, akkor az agy szintén meg fog róla bizonyosodni, hogy ez is igaz lehessen.
Több kutatás is rámutatott már, hogy az örökbefogadott gyerekek ugyanolyan eséllyel lesznek rákbetegek, mint azok a testvéreik, akik ugyanabban a családban nevelkedtek, de a genetikájuk eltér egymástól.
Tudatalatti letöltések
Lipton szerint az orvostudomány valójában rávilágított arra, hogy a betegségek az élet első hat évében ágyazódnak be a testbe, amikor a család értékrendje és meggyőződései letöltődnek a gyermek tudatalattijába. Ezen évek alatt a gyerekek agya javarészt a théta agyhullámok mintázatát követi, ez nagyon hasonló az elalvás előtti állapothoz. Ez megmagyarázza, hogy a gyerekek miért mossák össze könnyen a képzeletet a valósággal. Ebben az állapotban a kicsik a tudatalattijuk mélyébe szívják a szüleik meggyőződéseit bármiféle megkérdőjelezés vagy megfontolás nélkül.
A tudatalattiba való letöltés jelenségét Lipton leginkább egy iPodhoz hasonlítaná. Amikor megveszel egy új iPodot, akkor nincs rajta semmi, így nem lehet rajta zenét lejátszani, de ha letöltésre kerülnek a memóriába, akkor onnantól meghallgathatóak ezek a dalok. De valójában csak ezeket a számokat lehet hallgatni, hiába van óriási választék más nótákból, addig nem lehet őket lejátszani, amíg nem lesznek letöltve az iPodra. Ehhez hasonlóan, akármi lett lementve a tudatalattinkba és eltárolva a sejtjeinkben, a testünk számára az lesz az egyetlen választási lehetőség.
Nem lehetséges más alternatíva, egészen addig, amíg meggyőződések és hitek formájában letöltésre nem kerülnek a tudatalattiban. Tehát automatikusan a szüleink értékrendszere szerint kezdünk el élni, hacsak nem leszünk másnak kitéve, vagy nem kezdünk el tudatosan más értékeket keresni.
Váltás a szerelemre és a vitalitásra
Lipton szerint a legnagyobb probléma, hogy az emberek nem hiszik el, hogy milyen könnyen változtathatnak az elméjükön és a meggyőződéseiken. Ha megtanítjuk a gyerekeknek életük első hat évében azt, hogy igenis tudnak változást elérni a tudatukban és a testükben, számukra lehetséges lesz a szerelemre és vitalitásra váltás.
Nem csak a sejtbiológia tud a testünkben működő szerelemről beszélni, hanem az emberi kapcsolatok szintjén is megfigyelhetjük a jelenséget. Ezt az új biológiai tudományágat biomimikának nevezik, és a természet legjobb ötleteit használja fel a problémák megoldására. Állatok, növények és baktériumok létezésük 3,8 milliárd éve alatt használták a bevált módszereket, ezekből mi is tudunk tanulni.
Spontán evolúció című könyvében Lipton és társa, Bhaerman szerint a sejtek sokkal okosabbak, mint mi vagyunk, ha a sikeresen működő közösségek megalakításáról van szó. Kifejtik, hogy a sejtek kialakítanak egy pénzügyi rendszert, amely annak megfelelően fizeti ki a sejteket, hogy milyen fontosságú munkát végeznek, és a felesleges profitot közösségi bankokban tárolják, mindezt olyan kutatási és fejlesztési felépítéseken keresztül teszik, amelyek szerteágazó számítógépes struktúrákkal vetekszenek. A kifinomult környezeti rendszerek levegőt és vizet tisztítanak olyan fejlett technológiával, amit az emberek el sem tudnak képzelni.
„Egy sejtet sem hagyunk hátra”
Ugyanez vonatkozik a melegítő és hűtőrendszerekre is. A sejtek közötti kommunikációs szerkezet tulajdonképpen egyfajta internet, ami az irányítószámnak megfelelően küld üzenetet az egyes sejteknek. Még egy büntetésvégrehajtási rendszerrel is rendelkeznek, ami őrizetbe veszi, bebörtönzi, vagy rehabilitálja a sejteket, sőt, akár a hibásak öngyilkosságában is segít. Saját egészségügyi ellátórendszerrel is rendelkeznek, ami megbizonyosodik, hogy minden sejt megkapja azt, amire szüksége van annak érdekében, hogy egészséges maradjon, az immunrendszer pedig nagy erőkkel védi őket és a testet.
Lipton érdekfeszítő analógiája szerint az emberi testben található ötven billió sejt az egyén sikeréért dolgozik együtt, amihez hasonlóan a hét milliárd ember is együtt dolgozhatna a Földünkért. De sajnos közel sem teljesítünk olyan jól, mint a sejtek.
Lipton hangsúlyozza, hogy az egyén, akár egy külön sejt sokkal kevesebb tudattal rendelkezik, mint a csoport összességében. Amikor egy sejt beteljesíti a fejlődését, kolóniákba rendeződik más kifejlődött sejtekkel, hogy megosszák egymással a tudatukat. Rendkívül összetartó erő van a csoporton belül, és az erőforrások felosztása is a teljes kör érdekeit veszi figyelembe. Lipton szerint mi is tudnánk a sejtekhez hasonló hatékonysággal együttműködni és hasonló szintű tudatot fejleszteni, és hogy az emberi evolúció következő lépcsője éppen ennek felismerése lesz. Az emberiség egy szuper-organizmus és mindannyian különálló sejtekként működünk.
A felfogásunk felülírása
Először mindannyiunknak a saját portáján kell rendet tenni. Meg kell változtatni az egyén evolúcióját annak érdekében, hogy a közös tudat fejlődhessen. Lipton azt mondja, hogy kezünkbe kell vennünk a saját életünk irányítását azáltal, hogy felülírjuk a felfogásunkat, így meg tudjuk teremteni ezt a „fülig szerelmes” állapotot újra és újra. Le kell töltenünk új és új önmegerősítő meggyőződéseket, így a sejtjeink új dalokat játszhatnak le, melyek szövege megerősítenek abban, hogy szerethetőek vagyunk.
A földi mennyország megteremtésének tudományaként írja le Lipton a folyamatos szerelmes érzést. A HeartMath kutatói is írtak már erről, a szerelem hatása biokémiailag mérhető és bizonyítható: amikor az alanyok a figyelmüket a szívre helyezik, és annak egy alapvető érzelmét aktiválják, mint például szeretet, hála vagy törődés, ezek az érzések azonnal egy koherens állapotba hozzák a szívritmust. A szívritmus koherenciája rengeteg idegi és biokémiai történést eredményez, amelyek tulajdonképpen a test összes szervére hatással van.
A tanulmányok kimutatják, hogy ez csökkenti a szimpatikus idegrendszeri tevékenységeket – ez az üss vagy fuss reakció –, ezzel egyidejűleg növeli a fejlődést segítő paraszimpatikus idegrendszer működését. Ezek eredményeképpen kevesebb stresszhormon keletkezik, viszont több öregedést gátló hormon, DHEA termelődik.
A szerelem tehát valóban egészségesebbé, boldogabbá tesz minket és meghosszabbítja az életünket is.
Következésképpen a molekuláris biológia és a szerelem tényleg egy nyerő páros. Dr. Bruce Lipton arra biztat mindenkit, hogy próbálja megélni minden nap a szerelem érzését, ami által a fehérjék is táncra perdülnek a sejtjeinkben, mindehhez csak arra van szükség, hogy tanulmányozzuk és megértsük ezt a jelenséget.
Forrás: Upliftconnect.com
Ajánlott könyv:
