Ha szorongástól szenvedsz, ne gondold, hogy te vagy az egyetlen –

valójában az Amerikai Szorongás és Depresszió Szövetség szerint a szorongásos zavarok több mint 40 millió felnőttet érintenek az USA-ban minden évben. Mégis nagyon magányosnak érezhetik magukat a betegek. Ez az egyik oka, amiért a wellness-szakértő, újságíró és a Leszoktam a cukorról program alapítója, Sarah Wilson megírta legújabb, Élet szorongás és pánik nélkül? című könyvét.

A következőket írja Wilson:„A szorongás egy nagyon magányos állapot; amikor szorongsz, egyedül kell szenvedned. De dönthetünk úgy, hogy kilépünk ebből és tudatjuk egymással, hogy nem vagyunk egyedül. Mások is vannak, akik ugyanezen mennek keresztül.”

Nem minden – Wilson által megosztott – szorongásos emlék lesz ismerős mindenkinek. Nem mindenki zuhanyozik harmincszor egy este, vagy fut mezítláb és melltartó nélkül az erdőben. De Wilson fő üzenete, hogy ismerjük meg és fogadjuk el teljesen a szorongásunkat, fedezzük fel, hogy mit taníthat nekünk az élet szépségéről ez a betegség – ez minden szorongó számára hasznos lehet.

„Nincs értelme azt kívánni, bárcsak ne szoronganánk, ez már megtörtént”

„Az afelett érzett szorongás, hogy nem tudjuk, mit hoz az élet, a mélybe ránt minket. Ugyanakkor ez az, ami eljuttathat minket oda is, ahol a válasz rejlik.”– írja Wilson.

Bemutatunk három stratégiát Sarah Wilsontól, amelyek segíthetnek békét kötni a szorongással:

1. Nézd meg, milyen jó társaságba kerültél

 „Az életed bármely szakaszán is mész keresztül, mindig érdemes megnézni, hogy az milyen univerzális üzenetet rejt, és hogyan hajt téged afelé, ahol és ami szeretnél lenni” – mondja Wilson.

Ezért azt javasolja, hogy olvassunk utána, fedezzük fel milyen nagyszerű elmék éltek együtt szorongással – köztük feltalálók, tudósok, művészek és filozófusok. (Kezdésként egy rövid lista: Lady Gaga, Steve Jobs, John Stewart Mills, Charles Darwin és Patti Smith.)

„A kutatás hatására önvizsgálatot tartottam” – mondja.

„Most, amikor az elért eredményeimet nézem, már látom, hogy valójában a szorongásom volt az, ami segített ezeket elérni. Ez volt számomra a hajtóerő. A szorongás néha lehúz, de máskor elvisz oda, ahol a megoldás rejlik számunkra” – írja könyvében.

Így válik a szörnyeteg (ahogy könyvében a szorongásra utal) szépséggé. Ha még nem tudsz előnyként tekinteni a saját szorongásodra, talán mások példája segíthet ebben.

öröm nő

2. Változtasd a szorongásod izgatottsággá

Wilsonhoz hasonlóan használd ki te is az idegességet és izgulást.

„Mint megtudtam, biológiailag a szorongás nagyon hasonló az izgatottsághoz. Mindkettő gyorsítja a szívverést és gyomorremegést okoz” – írja könyvében a szerző.

És hogy mihez kezdhetünk ezzel? Választhatjuk az izgatottságot.

Mondd ki hangosan, vagy írd le: „Izgatott vagyok” – javasolja Wilson.

Amikor valami új megmérettetés előtt állsz és szorongsz, állj meg és kérdezd meg, hogy ha amit érzel, izgatottság lenne, akkor könnyebben tudnád-e kezelni a helyzetet.

3. Írd le!

Nem kell gyöngybetűkkel írnod ahhoz, hogy a billentyűzetet félretéve tollat és papírt ragadj.

„Amikor szorongok, rendelek egy csésze teát, leülök és szó szerint leírom, hogy mi okozza a szorongásomat. Maga a tevékenység csendje segít lenyugodni” – mondja Wilson.

„Írd le, mi miatt érzed a szorongást, minden gondolatot és hiedelmet vess papírra. Ez a magaddal folytatott intim beszélgetés megmutathatja, milyen irányba terel téged a szorongás és talán azt is, miért” – ajánlja.

Ha meg akarod változtatni a szorongáshoz való hozzáállásod, fontos lépés, hogy azt kezelhetőbbé tedd, így visszaveheted az irányítást, amiről talán úgy érzed, elveszítetted. Ez a szörnyeteg megszelídíthető, és erre te képes is vagy.

Forrás: wellandgood.com

Ajánlott könyv:

Élet Szorongás és pánik nélkül