Olvasd el heti horoszkópunkat
(2019. augusztus 16 – augusztus 23)

Ezen a héten a fő momentum augusztus 23-ra esik, amikor is Indiában majd egymilliárd ember ünnepli Sri Krisna születésnapját, aki a hindu kultúrkör legfontosabb istene. Viszont az azt megelőző napon vigyázzunk, mert augusztus 22-én igen baljósan állnak a csillagok.

Ebben az időszakban a két végünkre kell vigyázzunk. A fejünkre, a koponyánkra, az arcunkra és minden érzékszervünkre a kobakunkon, valamint térdtől lefelé mindenre, az ízületeinkre és a lágy szöveteinkre is!


Horoszkóp Kos

Kos

(március 21 – április 20)

Ez a hét a terveinkről, az ambícióinkról és arról is fog szólni, hogy mi magunk mit vagyunk képesek feláldozni, miről vagyunk képesek lemondani, hogy célt érjünk. De ettől függetlenül mielőtt bármit is mozgásba lendítenénk, jó lenne a hozzánk közelállók véleményét is meghallgatni. Akik abban fognak tudni segíteni, hogy ne csak egy adott területet lássunk jól, hanem az egész képet és magát a kontextust is!



Bika

(április 21 – május 21)

A munkánk, az életfeladatunk, a pénzkeresetünk és ezen területek permutációi kerülnek előtérbe ebben az időszakban, legfőképpen abból a szempontból, hogy ez miként hat ránk és a személyiségünkre. Például mennyire ütközik vagy kapcsolódik a munkánk és az életfeladatunk? Megélünk-e az életfeladatunkból? Vagy más munkákat is el kell vállalni ahhoz, hogy azt csinálhassuk, amit igazán szeretünk?


Ikrek

(május 22 – június 21)

Ebben a szakaszban másként fogjuk látni és szemlélni mindazt, ami körülvesz minket. Kicsit kevésbé ragaszkodóan, sokkal tárgyilagosabban és úgymond spirituálisabban is. Amikor felül tudunk emelkedni olyan dolgokon, amit akár érezhetnénk személyes sértésnek vagy veszteségnek, de amikor mindent egyben látunk, és látjuk a miérteket és a kiváltó okokat is, akkor már képesek vagyunk arra, hogy ne személyes támadásként éljük meg.


Rák

(június 22 – július 22)

Abba az irányba fogunk hívást érezni, hogy nagy dolgokat tudjunk végrehajtani. És most nem az Everest megmászására kell gondolnunk, vagy a maraton lefutására, hanem olyan dolgokra, amikor magunkat legyőzve elkezdünk másképp funkcionálni. Azt a hívást fogjuk érezni, hogy megtaláljuk az életfeladatunkat, és merjük is csinálni azt, hogy legyünk megbocsátóbbak és kedvesebbek a környezetünkben élőkkel stb.


Oroszlán

(július 23 – augusztus 23)

Amit ezen a héten csinálunk vagy elkezdünk, azt nagy valószínűséggel sikerre is tudjuk vinni. Természetesen keressünk a feladathoz jó és lelkes partnereket, mert ebben az időszakban az is a tanulás része, hogy tudjunk másokkal együttműködni. De ezek után, ha beletesszük az energiáinkat is az elképzeléseinkbe, kb. lehetetlen, hogy ne tudnánk sikerre vinni a terveinket.



Szűz

(augusztus 24 – szeptember 23)

Akkor fogjuk azt érezni a hét végén, hogy jó hetünk volt, hogy boldog időszakot éltünk meg, ha segítünk a partnereinknek. Mindegy, hogy milyen együttműködésből eredő partneri viszonyról van szó, hogy a privát életünk része-e, vagy a professzionális életünké, most próbáljunk segíteni. Legyünk figyelmesek az igényeikre, és figyeljünk oda azokra a kis jelekre is, amiket lehet, hogy nem mondanak, de érezhetően szükségük van rá.


Mérleg

(szeptember 24 – október 23)

Ebben az időszakban az lesz a belső késztetésünk, hogy mindent intellektuálisan közelítsünk meg. Hogy mindent tárgyilagosan átvizsgáljunk, felsorakoztassuk a pró és kontra érveket, és a lehető leghidegebb fejjel, minél sterilebb döntéseket hozzunk. De az is a tanulságok halmazának része lesz a héten, hogy ne hagyjuk ki az emberi faktort a számításból. Hogy igenis hallgassunk a belső hangunkra is, mindamellett, hogy über racionálisak vagyunk.



Skorpió

(október 24 – november 22)

A családunk, az otthonunk és a partnereink kerülnek fókuszba ebben a szakaszban, és a kemény munka. A kemény munka részt viszont megválaszthatjuk, hogy lelkileg vagy fizikailag valósuljon meg. Hogy képesek vagyunk-e összegyűlni és lelkizni, hogy felülemelkedjünk a kialakult súrlódásokon, vagy szimplán fizikailag akarjuk mindezt átélni, és akkor a kertépítéstől kezdve az otthonunk szépítésén át szinte bármibe belefoghatunk, csak próbáljuk együtt csinálni.


Nyilas

(november 23 – december 21)

Dolgos hétnek nézünk elébe, és az elégedettséget, valamint a boldogság érzetét a fizikai erőfeszítés hozza majd meg. Sőt mi több, maga az, hogy mit érünk el a héten, vagy az, hogy mennyit haladunk egy adott munkában, majdnemhogy mindegy is lesz. Az lesz a lényeg, hogy nekiveselkedjünk és csináljuk, és ez fog minket jóérzéssel eltölteni. Az, hogy teszünk valami vagy valaki érdekében.


Bak

(december 22 – január 20)

Kommunikatív időszakot fogunk megélni, és azt a lehetőséget, hogy a kommunikáció eszközén keresztül véghez tudjunk vinni dolgokat. Azt, hogy megtaláljuk azokat, akik abban tudnak segíteni, amihez mi nem értünk. Hogy fel tudjunk építeni olyan rendszereket és ügymeneteket, amelyekben mi magunk csak egy részt szolgáltatunk, és a beteljesülés nagy részét nem mi magunk oldjuk meg. Szóval kommunikáljunk!


Vízöntő

(január 21 – február 19)

Mi magunk és a közvetlen környezetünk fog előtérbe kerülni. Mind fizikai, mind emberi értelemben. Szóval fontos lenne sok időt eltölteni a családunkkal és a szeretteinkkel is, de amennyiben ez most nem lehetséges, töltsünk azzal sok időt, hogy a fizikai környezetünket építgetjük, szépítgetjük. Mindez arról fog szólni, hogy a környezetünkben kialakított harmónia legyen az, ami ezt az időszakot bearanyozza számunkra.


Halak

(február 20 – március 20)

Ebben az időszakban a szeretteink és a környezetünk fog visszafogó erőként szolgálni, mert egyébként nehéz lenne tartani az egyensúlyt. Nagyon aktívak leszünk, sok-sok tervvel és elképzeléssel, valamint megszállottként leszünk képesek működni, hogy célt érjünk, de figyeljünk oda a környezetünkre, mert ők most egy kicsit nyugodtabb szemszögből látják mindazt, ami velünk történik.

www.bhaktikutir.hu