Johann Hari 2018 egyik legtöbb vitát kiváltó könyve, az Elveszett kapcsolatok végre magyarul is megjelent. Itt az ideje, hogy újra gondoljunk mindent, amit eddig a globális szinten is egyre komolyabb méreteket öltő depresszióról és a szorongásról tudni véltünk!
Cikkünk második része következik.
Abban a korban élünk, amikor állandó, szinte 24 órás online kapcsolatban állunk barátainkkal és a családunkkal. Amikor a közösségi média csatornáin keresztül bárki életébe bármikor bepillanthatunk. Látszólag szorosabban kötődünk, mint az emberiség történetében eddig bármikor. Akkor miért vannak a csúcson mégis a mentális betegségek, és miért növekszik radikálisan a világban az antidepresszánsokat rendszeresen szedők száma?
A kapcsolódás törvénye
Válaszok helyett fontoljuk meg az alábbi kérdéseket:
- Te mikor beszélgettél utoljára a szomszédoddal?
- Milyen tevékenységeket csinálsz a munkádon kívül, ami összehoz másokkal?
- Hány bizalmasod van?
- Válsághelyzetben kikhez tudnál fordulni? És ha valami jó dolog történik veled?
Johann Hari szerint “a magány ma úgy lengi be a kultúránkat, mint a szmog”. Az Elveszett kapcsolatok-ban megszólaló kutatók, tudósok és szakemberek egyöntetűen állítják: a folyamatos online jelenlét ellenére társadalmunk egyre inkább elmagányosodik, miközben ösztönösen dolgozik bennünk a kapcsolódás alapvető emberi törvénye. A globális méreteket öltő depresszió és a szorongás nem az emberi ösztönökkel szembemenő életmódunkból táplálkozik, hanem mai világunk egyik markáns és fájdalmas tünete. Nem elromlott gépek vagyunk, hanem emberi élőlények, akiknek hiányállapot alakult ki az életében.
“Ami valaha meghökkentő volt, az ma normális. Anélkül, hogy túl sokat beszélnénk róla, elfogadtuk, hogy rengeteg olyan ember van körülöttünk, aki annyira szenved a lehangoltságtól, hogy nap mint nap erős szintetikus szerek szedésének érzi szükségét, hogy ne essen szét.”
A nagyvárosok sodró lendülete, a reklámokból és a közösségi médiából áradó tökéletesség ellentmondásos üzenetek hordozói. Az egyik oldal azt sulykolja, légy Te életed középpontjában, tedd, amit meg akarsz tenni és ne törődj semmi mással – miközben a mindenhonnan rád ömlő reklámok és hirdetések épp az ellenkezője felé nyomnak: nem vagy elég jó, nem vagy elég szép, lemaradtál a nagy versenyben, és tárgyak nélkül mit sem érsz. Elveszik a megérkezés pillanata, helyette marad a végeláthatatlan fogyasztás, az instant boldogság eszeveszett és hiábavaló hajszolása.
Ebben a fénysebsséggel száguldó versenyben és satuként ránk nehezedő nyomásban gyakran teljesen egyedül maradunk, hiszen már rég elvesztettük kapcsolatunkat azokkal a valódi értékekkel, amelyekből töltekezhetnénk. Az akut magány olyan stresszel jár az ember számára, mintha fizikailag megtámadnák, egészségügyileg pedig az elhízással azonos hatású.
A jelenség fájdalmas kettőssége, hogy a belső értékek felé törekvő természetes és ösztönös érzés erőteljes része énképünknek, de nem nehéz elterelni róla a figyelmünket. Ráadásul egy egész gazdasági rendszerünk van, ami e köré épül.
Tudtad például, hogy egy átlagos három éves amerikai gyerek már több, mint 100 márkalogót ismer?
Nemcsak valami hiányától, hanem valami jelenlététől is szenvedhetünk.
Jelen esetben attól a helytelen értékhalmaztól, ami miatt rossz helyen keressük a boldogságot, és nem vesszük észre az orrunk előtt heverő lehetséges emberi kapcsolatokat.
“A depresszió és a szorongás egyre emelkedő hullámának elsődleges oka nem a fejünkben keresendő. Hanem nagyrészt a világban és abban, ahogyan élünk benne.”
Az anyagiasság a lélek KFC-je
A könyvben idézett felmérések sora mutatta ki, hogy minél inkább materialista valaki, minél inkább anyagi és pozícióbeli eredmények alapján értékeli magát, annál nagyobb valószínűséggel lesz depressziós. Hari ezt a jelenséget a gyorséttermek világához hasonlítja.
Az a sok-sok, anyagiakkal kapcsolatos üzenet, amely onnantól ömlik rád, hogy kezedbe veszed a telefonod vagy elhagyod a lakást, mind arra biztatnak, hogy költekezd magad a boldogságba. A tárgyak, amelyek azt sugallják, csak velük lehetsz igazán teljes, valódi értékeknek látszanak, mint ahogy a gyorséttermi menü is igazi, tápláló ételnek néz ki. Ezek az üzenetek is ahhoz az énünkhöz szólnak, amely valódi értékekre vágyik, mégis csak ideig-óráig ajándékoznak meg a kielégítettség érzésével.
Ahogy a silány minőségű ételek a testet, a silány minőségű értékek a lelket sanyargatják, pszichológiai tartósítószerekkel mérgezve meg a szervezeted.
A szélsőséges anyagiasság így nemcsak felemészti minden energiádat, de az önbecsülésedre és az önértékelésedre is nyomasztó hatással van. Mindig lesz valaki, akinek szebb az otthona, jobbak a ruhái, vagy több a pénze.
Alapvető emberi szükségleteink közé tartozik, hogy éreznünk kell azt, hogy kapcsolódunk másokhoz, hogy biztonság vesz körül, hogy értelme van az életünknek, hogy önállóak vagyunk és jók valamiben. A kultúránk azonban folyamatosan arra terel, ahol sosem leszünk megelégedve azzal, amink van. Erős a nyomás, hogy többet költsünk és többet is dolgozzunk. A nyugtalanság és az állandó, rejtett elégedetlenség stresszessé tesz, amit tovább tetéz, hogy rengetegen bizonytalanságot és kiszámíthatatlanságot élnek meg nemcsak a magánéletükben, hanem a munkájukban is. Gyakran teljesen jogosan.
Johann Hari szerint itt az ideje kijelenteni: “A depresszió nem betegség, hanem abnormális életeseményekre adott normális reakció.”
A hiba nem a te fejedben van
Régóta halljuk, hogy a depresszióra csak kétféleképpen tekinthetünk. Erkölcsi bukásként, a gyengeség jeleként, vagy az agy betegségeként. Pedig egyik sem jött be valójában. Ha nem kapsz megfelelő magyarázatot arra, miért van depressziód és szorongásod, nem fogod megtalálni rá a megfelelő megoldást.
“Nincs dühítőbb annál, mint amikor egy depressziós embernek azt mondják, ne búsuljon, mintha egyszerűen csak rossz napjai lennének. Olyan érzés, mintha miután mindkét lábadat eltörted, azt mondanák, hogy tánccal próbáld feldobni magad.”
A tudomány mai állása szerint a depresszió sokkal több annál, mint agyi elváltozás, genetikai örökség, vagy pusztán tartós rosszkedv. Helyette az az életvitelünkre adott természetes reakcióként is értelmezhetjük. A sebezhetőség univerzális emberi forrása, bonyolult és szövevényes dolgok hálózata, amely biológiai, pszichológiai és szociális okokból ered.
A depressziós emberek többségének ma mégis azt üzenjük, hogy a szenvedésük értelmetlen és nevetséges. Pedig mindannyiunk szenvedésének megvan az oka. Azt kellene mondanunk egymásnak: nem vagy őrült. Nem vagy hibás. Nem romlottál el. Joggal vagy lehangolt!
A legfontosabb tanulság, amit Johann Hari a kezünkbe ad, egyszerű: nem szabad csak az egyéni változtatások fényében beszélnünk a depresszió és a szorongás megoldásáról.
Azt mondani az embereknek, hogy a megoldás kizárólag, vagy elsősorban a saját életük megváltoztatásában rejlik, sok olyan dolgot tagad meg, amit a könyv szerzője és a könyvben szereplő emberek a világ minden táján megtapasztaltak spirituális utazásuk során. Ha megértjük, hogy a depresszió jelentős mértékben kollektív probléma, amelyet az okozott, hogy valami elromlott a kultúránkban, nyilvánvalóvá válik, hogy a megoldásoknak is – ugyanekkora mértékben – kollektívnek kell lenniük. A kultúrán kell változtatnunk ahhoz, hogy minél többen képesek legyenek szabadon változtatni az életükön.
Neked is tudnod kell: nem gép vagy elromlott alkatrésszel. Olyan érző lény vagy, akinek a szükségletei nincsenek kielégítve.
Közösségre van szükséged. Értelmes munkára van szükséged, nem pedig azokra a silány ál-értékekre, amelyekkel a hétköznapi világ hangos zajjal körülvesz, és amelyek szerint a boldogságot pénz és tárgyak használata hozhatja el.
Szükséged van a természetre.
Szükséged van arra, hogy érezd, hogy tisztelnek.
Biztos jövőre van szükséged.
Ajánlott könyv:
Johann Hari – Elveszett kapcsolatok
