Ebben a szakaszban a fő pillanat a március 25-re eső dél-indiai újév lesz! Indiában tradicionálisan ettől naptól kezdenek bele a tavaszi tisztító kúrákba, és a neem levelek vagy annak őrleményének fogyasztásába is!

Ezen a héten térdtől lefelé kell jobban óvnunk magunkat, a lábujjaink végéig. Sőt, mivel a Hold újra körbeért a Föld körül, 26-án és 27-én vigyáznunk kell a fejünkre is!


Horoszkóp Kos

Kos

(március 21 – április 20)

A munkánk és a pénzkeresetünk témakörei kerülnek előtérbe ebben az időszakban. Viszont arra most külön oda kell figyelnünk, hogy míg a külső világunk – munka, karrier stb. – azt fogja megkívánni tőlünk, hogy keményen odategyük magunkat és olyan dolgokat is bevállaljunk, amelyeket általában nem szoktunk, addig a személyiségünk most egy picit érzékenyebb és sebezhetőbb lesz.



Bika

(április 21 – május 21)

A befejezések és a lezárások dominálnak ezen a héten, némi begubózódással egybekötve. Így most egy kicsit el kell terelni, le kell kötni valamivel a figyelmünket. Ez lehet valami nagyon magas röptű, ami a lelkünket szólítja meg, és inkább a spirituális énünket. Vagy lehet valami nagyon szórakoztató, ami pedig a bennünk felgyülemlett feszültségek levezetésével tereli el a gondolatainkat.


Ikrek

(május 22 – június 21)

A lelkünk és a külvilági feladataink fognak ütközni egymással ebben a szakaszban. Egyrészről mély dolgok kerülnek előtérbe, másrészről pedig a munkánk és a karrierünk is foglalkoztatja a tudatunkat. A mély dolgok területén próbáljunk minél jobban az ősi civilizációk és kultúrák fényéből táplálkozni, míg a munkánk területén barátokkal és volt/jelen feljebbvalókkal konzultálni.


Rák

(június 22 – július 22)

Az együttműködéseink és azok hatékonysága fog fókuszba kerülni ebben az időszakban. Ez értendő lesz a privát életünk együttműködéseire és a világi életünk partnerkapcsolataira is. Viszont mindkét területen azonos lesz a megoldás a nehezebb témakörökkel kapcsolatban. A válasz egyszerű, most kommunikálni kell, és szinte nonstop. Ha nem érthető valami, akkor fogalmazzuk át és fussunk neki újra.


 Oroszlán

(július 23 – augusztus 23)

A személyes értékrendünk, valamint a lelkünk nyugalma és békéje kerül terítékre ezen a héten. És ezt most azon is múlik, hogy milyen emberekkel vagyunk körülvéve. Próbáljunk azok felé gravitálni, akiknek értékrendje stabilan kapcsolódik egy olyan kultúrkörhöz, ami ősi és egyben aktuális is. A modern dolgok nem fogják tudni megadni nekünk a biztonságérzetet.



Szűz

(augusztus 24 – szeptember 23)

Az intellektusunk és a racionális énünk fogja kitölteni ezt a szakaszt, de ügyeljünk az egyensúlyra. Mert hiába tálaljuk ki a száz százalékig levezethető, elmagyarázható és döccenőmentes rendszert, ha abban nincs benne az a lélekrész, amitől az egész kívánatos vagy élvezhető lenne. Mert a jóérzés nélkül az egész csak egy száraz, íztelen és szagtalan valami lesz, még akkor is, ha robotszerűen precíz az egész.


Mérleg

(szeptember 24 – október 23)

Az életviteli rendszereink, a szokásaink és a felelősségeink fognak előtérbe kerülni ebben az időszakban. Ki kell találnunk olyan új rendszereket, amelyek töltenek bennünket, és amelyek fejlesztenek és előre is visznek minket. És amint ezeket az újdonságokat képesek vagyunk új szokássá alakítani, azonnal más színben leszünk képesek arra is, hogy másképp lássuk a feladatköreinket is.



Skorpió

(október 24 – november 22)

Ahhoz, hogy ebben a szakaszban ne aggódjuk túl magunkat és ne forduljunk teljesen befelé, aktívan kell tartanunk magunkat. És ha most éppen sokat kell otthon maradnunk, akkor is le kell foglalnunk magunkat, mindennel, amivel csak lehet. Szortírozzuk ki a garázsunkat, a spejzszekrényünket. Válogassuk át a gyerekeink cuccait. Tegyük rendbe a kertünket. Bármit csinálhatunk, csak legyünk aktívak.


Nyilas

(november 23 – december 21)

A kommunikáció fog előtérbe kerülni ezen a héten, és minden formában. Legyen az írás, publikálás, beszéd vagy előadás. Természetesen most nem szükségszerű, hogy maga a beszéd személyes kontaktussal is járjon. Érintkezzünk telefonon, skype-on, vagy bárhogy, de vegyük fel a kapcsolatot szeretteinkkel és barátainkkal, és kommunikáljunk minél többet velük, ami nekünk is, de nekik is jó lesz!


Bak

(december 22 – január 20)

Mi magunk, a családunk és az otthonunk kerül terítékre ebben az időszakban. És a csoportkohézió kerül a legfontosabb pozícióba. Alakítsunk ki olyan fórumokat, ahol megvan az az érzés, hogy együtt csinálunk valamit, vagy az, hogy amit csinálunk, az egymásra épül. Így ha valaki valamit nem tud megoldani, akkor az egész család be tud lépni egy olyan szerepbe, ahol a segítségnyújtás, a támogatás alap.


Vízöntő

(január 21 – február 19)

Ebben a szakaszban bennünk lesz az a hívás, hogy egy kicsit befelé forduljunk, és hogy egy picit elszakadjunk a külvilágtól. Így arra kell majd összpontosítanunk, hogy legyünk minél aktívabbak és kommunikatívabbak. Sőt, attól se riadjunk vissza, hogy saját magunkat is jobban képviseljük, szóval bátran mondjuk el, hogy mi mit gondolunk egyes dolgokról, vagy hogy szerintünk hogyan kellene megcsinálni.


Halak 

(február 20 – március 20)

Ezen a héten semmilyen tárgyilagos dolgot nem fogunk tudni megoldani. Olyan állapotban leszünk, hogy ezek a dolgok nem fognak minket érdekelni. Így próbáljunk minél jobban a szeretteinkre összpontosítani. Figyeljünk oda a rokonainkra és a barátainkra, és próbáljunk minél több minőségi energiacserét beiktatni velük. A mostani időszakban ez jelenthet az éteren keresztül tartott intenzív kapcsolatot is.

www.bhaktikutir.hu