A hét legfőbb pontja a 13-ára eső telihold lesz. Ugyanis, Indiában ezen a napon ünneplik meg azt, hogy lepihennek az istenek 4 hónapra aludni! Így az ezt követő 4 hónapban leginkább a mestereink segítségére számíthatunk, mert kevesebb égi áldás lesz minden teendőnkön.

Fizikailag a csípönktől, le egészen a térdünkig kell jobban oda figyelnünk magunkra! Az adott területen kerüljünk minden beavatkozást, legyen az bármennyire is rutin feladat.

KOS

(március 21 – április 20)

Az együttműködéseink és a teendőink kerülnek fókuszba ezen a héten. Valamint, az adott bolygóállások végett az, hogy próbáljunk minél önzetlenebbül és támogatóan hozzáállni a fent említett életterületekhez. Szóval kényeztessük, szeretgessük a partnereinket, emellett végezzük úgy a feladatainkat, hogy megpróbáljuk a tőlünk telhető legjobbat kihozni magunkból!

BIKA

(április 21 – május 21)

Sokkal érzékenyebbek leszünk mások nehézségeire, mind a fizikai kihívásokra, mind pedig a finom kellemetlenségekre is. Szóval segíthetünk így is és úgy is. Arra viszont vigyáznunk kell, hogy lelkileg mennyire terhel meg bennünket mások nehézségei és/vagy keserűségei, hiszen most nem az lenne a cél, hogy mi is beleroppanjuk a történésekbe, hanem az, hogy képesek legyünk segíteni.

IKREK

(május 22 – június 21)

Most egy kis időt kell szánnunk arra, hogy képesek legyünk dolgokat átlátni, majd igényesen és jól megtervezni, mert így leszünk képesek arra, hogy mindent a lehető legjobban és leghatékonyabban tudjunk megoldani. Ugyanekkor ne zárkózzunk el a spontán adódó lehetőségektől, a lényeg az, hogy ezek a felvillanó lehetőségek is ugyanazt a célt szolgálják, mint az előre megtervezett elképzeléseink.

RÁK

(június 22-július 22)

A lelki nyugalmunk és békénk most különösen fontos szerepet fog betölteni ebben az időszakban, így próbáljunk olyan dolgokat csinálni, amelyek nyugalmas és békés természetűek. Lásd tanulás, gyakorlás, vagy végtelenül egyszerű és nyugodt feladatok végzése. Emellett persze az is lehet hatalmas húzóerő a kellemesség irányába, ha olyan emberekkel vesszük körbe magunkat, akik feltöltenek bennünket.

RÁK

(június 22 – július 22)

OROSZLÁN

(július 23 – augusztus 23)

Aktív hétnek nézünk elébe, nagyon sok olyan lehetőséget kapunk, amelyekkel másoknak is képesek leszünk segíteni. Így attól sem szabad most elrettennünk, ha új dolgokat kell elsajátítani, vagy új módszereket kell beépíteni a mindennapjainkba. Ezek a hosszútávon mind jól fognak szolgálni bennünket, szimplán annyi bennük a csavar, hogy ezeket most lehet, hogy nem saját magunk miatt tanuljuk meg! De a jövőben mi is képesek leszünk használni a megszerzett képességeket.

SZŰZ

(augusztus 24 – szeptember 23)

A beszéd és kommunikáció területei most sokkal jobban fókuszba fognak kerülni a hét folyamán, azzal a fennhanggal, hogy most képesek leszünk olyan tanácsokkal is szolgálni, ami képes lehet megváltoztatni mások hozzáállását akár mély, lényegi életterületeken is. Ehhez persze leginkább arra lesz szükség, hogy csak és kizárólagosan a másik fél javát akarjuk a tanácsadáskor.

MÉRLEG

(szeptember 24 – október 23)

A másokért tevés, másokért élés most különösen nagy szerepet fog kapni ebben a szakaszban, de ettől függetlenül vigyáznunk kell arra, hogy mindez ne a saját személyiségjegyeink kárára történjék meg. Hiszen hatalmas különbség van az önfeladás és az önátadás között! Szóval önátadjunk minden mennyiségben, de tartózkodjunk az önfeladás legapróbb kis morzsáitól is!

SKORPIÓ

(október 24 – november 22)

Ez az időszak kiváló lesz arra, hogy egy kicsit kinyíljunk, kitárulkozzunk a legmélyebb, legeldugottabb énünkkel kapcsolatban. Ezt persze nem kell mások irányába megtennünk, ezt csinálhatjuk magunkban is, akár egy magunkhoz írt levél keretén belül, mert a most adódó lehetőség az, hogy jobban és könnyebben fogunk tudni megfogalmazni dolgokat, és ezt a lehetőséget most nem szabad elszalasztani.

NYILAS

(november 23 – december 21)

Most a közvetlen környezetünkben élő szeretteinknek lesz ránk szüksége, jobban mint általában. Így próbáljunk úgy gazdálkodni az időnkkel, hogy mindenkire jusson legalább egy kicsi. Ez most értetendő lesz a vérszerinti ismerőseinkre is (rokonok) és az általunk, saját szabad akartunkból magunk mellé választott személyekre is, tehát a barátainkra is!

BAK

(december 22 – január 20)

A külvilági feladatköreink fognak előtérbe kerülni, például munka, pénzkereset. Ennek lesznek áldásos hatásai is, a kreativitásunk sokkal jobban fog szárnyalni és a teherbíró képességeink is magasabb fordulatszámon fognak pörögni. Arra viszont vigyázzunk, hogy ne terheljük túl magunkat, még akkor sem, ha olyankor nehezebb behúzni a józanész fékjeit, amikor az átlagnál jobban mennek a dolgaink.

VÍZÖNTŐ

(január 21 – február 19)

Ezen a héten nehezebb lesz a hétköznapi dolgokra, a mindennapos teendőkre és úgy általában, minden evilági dologra koncentrálni. Elvontabb, mélyebb, spirituálisabb, kézzel foghatatlanabb dolgok fognak minket foglalkoztatni. Így próbáljunk egy kicsit elvonulni a mindennapok mókus kerekétől, és próbáljunk elmélyülni a lelkünkben.

HALAK

(február 20 – március 20)

Ebben a szakaszban a világi és a világon túli életterek is terítékre fognak kerülni. A  belső hívásunk az lesz, hogy próbáljunk egyensúlyt teremteni mindkettőben. Mind a munkánk, boldogulásunk és belső világunk terén, törekedjünk az egyensúlyra, hogy e két világ támogatóan hasson egymásra is!

Forrás: www.bhaktikutir.hu