Ami a Tigriseknek szerencsét hoz

  • Tigris évek: …1914, 1926, 1938, 1950, 1962, 1974, 1986, 1998, 2010, 2022…
  • Szerencseszínek: kék, szürke, narancssárga, fehér
  • Szerencseszámok: 1, 3, 4 és az ezen számjegyeket tartalmazó számok (pl. 13 és 43)
  • Szerencsét hozó virágok: sárga liliom, cinerária (csodaszem)
  • Szerencsenapok: minden kínai holdhónap 16. és 27. napja
  • Szerencsés irányok: kelet, észak és dél
  • Szerencsés hónapok: a 3., 7. és 10. kínai holdhónap

 

Amit a Tigrisnek érdemes elkerülnie

  • Szerencsétlen szín: barna
  • Szerencsétlen számok: 6, 7 és 8
  • Szerencsétlen irány: délnyugat
  • Szerencsétlen hónapok: az 1., 4., 5. és 11. kínai holdhónap

 

Anyagiak

Az anyagiak terén váratlan szerencse mosolyog a Tigris szülötteire 2018-ban, és jó eséllyel nyereségnek örvendhetnek szerencsejátékok, lottó vagy tőzsdei befektetések révén.

Karrier

A Tigrisnek szinte a lehetetlenséggel határos munkahelyi előléptetésben részesülnie 2018-ban. Ez részben annak köszönhető, hogy nem szentel figyelmet a főnökével való viszony ápolására. Hátráltatja továbbá az is, hogy gyakorta dicsekszik pénzügyi státuszával, jövedelmeivel, illetve a részvételével zajló projektekkel kapcsolatban.

Szerelem

A Tigris férfiak szerelmi élete rendkívüli fejlődésnek indul 2018-ban, és jó eséllyel létesíthetnek kapcsolatot egy művelt, kedvező társadalmi helyzetű, noha meglehetősen önfejű hölggyel.

A Tigris nőknek meg kell ragadniuk a szerencséjüket, és ezzel az év kínálta lehetőséget a szerelmi életük felvirágoztatására.

Egészség

A Tigris hajlamos a kifáradásra, és könnyedén kijön a sodrából, ami kártékonyan hat az egészségére 2018-ban. Nehézséget okoz majd számára jó orvost találni, amikor megbetegszik.

Ha a Tigris jegyében születtél, idén érdemes kerülnöd az extrém sportokat, mint amilyen a barlangászás és a hegymászás. Továbbá javallott több húst, halat, illetve tenger gyümölcseit tartalmazó ételt fogyasztanod.

 

Pénzügyek 2018-ban — ★★★★★

image1

Az anyagiak tekintetében szerencsés évre számíthat a Tigris 2018-ban. Váratlan bevételre tehet szert, akár egy lottónyeremény vagy sikeres tőzsdei befektetés formájában.

Ezenfelül számos lehetősége adódhat üzleti kapcsolatok, társulások kialakítására, ami egyben pénzügyi előnyt is jelenthet számára.

A Tigris férfiak romantikus partnere jelentős szerepet játszhat mindebben: talán általa nyílik lehetőségük új partnerkapcsolatok létesítésére, vagy épp a nő segítségének köszönhetően válnak sikeressé.

 

Karrierkilátások 2018-ban — ★★★★☆

2018 során a Tigrisnek nem sok esélye lesz előléptetésre a karrierjében.

Ugyanakkor Tigrisként  jó lehetőségek várnak az ingatlanpiacon, a hőenergiával kapcsolatos projektek kapcsán, valamint a kultúriparban, így amennyiben karriered ezen területek valamelyikén építed, jó kilátásokkal tekinthetsz a következő évre.

Az alkalmazottak számára 2018 kedvező év lesz a karrierjük megalapozásához. Jelentős támogatásra számíthatnak felsőbb körökből, például a vezetőség tagjaitól.

 

Szerelem 2018-ban — ★★★★☆

A Tigris férfiak viszonylag jó kilátásokkal bírnak a simage2zerelem terén. Az általuk idén megismert potenciális partnerek mind nagyon kedvesek, bár némelyikük önfejűnek bizonyulhat.

A Tigris nők általában véve jól kijönnek az emberekkel, és könnyedén tudnak együttműködni másokkal. Idén talán épp egy meglévő ismerősükkel nyílik lehetőségük romantikus kapcsolatot létesíteni. Az illető talán nem ismeri fel, hogy érzelmeik túlmutatnak a barátságon, ezért előfordulhat, hogy magukhoz kell ragadniuk a kezdeményezést, és jelét kell adniuk vonzalmuknak.

 

Egészség 2018-ban — ★★☆☆☆

image3

A Tigris nem bizonyul kimondottan szerencsésnek az egészség terén 2018-ban. Gyengélkedhet, vagy különféle gyulladások jelentkezhetnek szervezetében. Azonban az is megeshet, hogy még ideje sem lesz kórházba menni, amikor betegeskedik.

Tigrisként óvatosnak kell lenned, ha hegymászáson vagy kalandos barlangászáson szeretnél részt venni. Bár a karriered jól alakul 2018-ban, azért sok vesződséggel is jár, és ez időnként rendkívül kimeríthet. Tanácsos tápláló ételeket fogyasztanod, mint például halat, húst vagy tenger gyümölcseit. Emellett javasolt időt szakítanod egy-egy tóparton vagy parkban tett sétára, hogy egyensúlyba hozd az elmédet és az érzéseid.

 

A KÍNAI ASZTROLÓGIA HÓNAPJAI

A kínai asztrológiában a hagyományos kínai napkalendáriumot használják a hónapok meghatározására, így az állatövi év februárban kezdődik, a február 5-e körüli két napban.

 

Első hónap (2018. február 16. – március 16.):  Fejlődés

A Tigris az első hónap folyamán nagy előrelépést tehet mind a hivatás, mind a kapcsolatok terén. Ugyanakkor hajlamos lesz érzelmi krízisekbe sodródni, és emiatt nagyobb önuralmat kell gyakorolnia az indulatai kezeléséhez. A Tigris képes előnyt kovácsolni az adottságaiból, és megragadni a sikerre vivő lehetőségeket, miáltal nagy vagyont fog tudni felhalmozni. Ugyanakkor képtelen megfelelően kezelni a vagyonát.

 

Második hónap (2018. március 17. – április 15.): Szerencse

A Tigris jól teszi, ha a második hónapban meghúzza magát, és inkább a közös hang megtalálására törekszik a munkahelyén a kollégáival. Az anyagi szerencse most a pártfogásába veszi. Érzelmi töltetű viták is nehezíthetik a Tigris életét a hónap folyamán. Nagyobb figyelmet kell szentelnie az egészségének, és javasolt több pihenőt beiktatnia munka közben is.

 

Harmadik hónap (2018. április. 16 – május 14.): Változás

Nagy változások köszöntenek be a Tigris életében az év harmadik hónapja során. Ilyen lehet például egy esetleges munkaköri áthelyezés vagy az ingadozó szociális juttatások következtében előálló helyzetek. Ugyanakkor előnyt kovácsolhatnak az időszak nyújtotta lehetőségekből, amennyiben maguk kezdeményeznek változást új stratégiák vagy üzleti területek bevezetésével. Ez esetben nagy valószínűséggel növelhetik bevételeiket, és nyereségre tehetnek szert. A Tigris gyakorta bocsátkozhat vitába a partnerével, a Tigris férfi számára pedig most rendkívül nehéz lesz fenntartani egy stabil párkapcsolatot. Megfelelő étrendre van szüksége ahhoz, hogy elkerülje a lép és a gyomor különféle megbetegedéseit.

 

Negyedik hónap (2018. május 15. – június. 13): Javulás

A Tigris jegy szülöttei most jóval nagyobb szerencsének örvendhetnek a karrierjükben, ami részben anyagi juttatások formájában nyilvánul meg. Azok, akik sales és design területeken dolgoznak, előléptetésben és fizetésemelésben részesülhetnek. Az anyagi szerencséjük következtében a kapcsolataik is sokkal jobban alakulnak a hónap során, és e téren is rendeződnek, sőt kedvezően alakulnak a kilátásaik.

 

Ötödik hónap (2018. június 14. – július 12.): Felemás

Az anyagi szerencse kitart a Tigris szülöttek mellett az ötödik hónapban is. Ebben az időszakban a többségük kemény munkával jó megélhetésre tehet szert. Tudatosabban kell figyelniük a munkahelyi kapcsolataik változásaira, különben váratlan balszerencse érheti őket. Ahogy a mondás tartja: a szerencse forgandó. S most minél magasabban van, annál nagyobbat bukhatnak. A kapcsolatok terén a Tigris férfiak most népszerűbbek az ellenkező nem köreiben, mint valaha.

 

Hatodik hónap (2018. július 13. – augusztus 10.): A legjobb

2018-ban a hatodik hónap lesz a legszerencsésebb a Tigris számára, amikor is jó eséllyel köthet házasságot a nagy Ő-vel.

 

Hetedik hónap (2018. augusztus 11. – szeptember 9.): A legrosszabb

Várhatóan ez lesz a 2018-as év legrosszabb hónapja a Tigris számára. Nem csupán a kapcsolatai fordulnak rosszabbra, de a balszerencse különféle megnyilvánulásai még az életét is veszélybe sodorhatják. A Tigrisnek a befektetési terveit is át kell értékelnie annak érdekében, hogy elkerülje a váratlan anyagi veszteséget.

 

Nyolcadik hónap (2018. szeptember 10. – október 8.): Eseménydús

A nyolcadik hónap eseménydúsnak bizonyulhat a Tigris számára a karrier területén. Ugyanakkor a felfordulás közepette is képes lesz egyensúlyban maradni és irányítása alatt tartani a dolgokat, amennyiben időt szán arra, hogy az eseményeknek megfelelően változtasson hozzáállásán és tudatállapotán. A pénzügyei is szerencsés fordulatot vehetnek ebben a hónapban. Ugyanakkor ébernek kell lennie az egészségügyi állapotát illetően.

 

Kilencedik hónap (2018. október 9. – november 7.):Megkönnyebbülés

A kilencedik hónapban a Tigris óriási megkönnyebbülést élhet meg, és végre levetheti magáról a túlzott mennyiségű munka és az állandó nyomás terheit. Mi több, még az anyagi helyzete is javulásnak indul a hónap során. Ideális időszak ez ahhoz, hogy újra áttekintse a munkával vagy a munkahelyével kapcsolatos terveit, és minden hiányosságot orvosoljon az esetleges problémák elkerülése érdekében.

 

Tizedik hónap (2018. november 8. – december 6.): Kedvező

Általában véve jócskán fellendül a Tigris szerencséje a tizedik hónap során. Ennek ellenére könnyen előfordulhat, hogy elkényelmesedik, és nem kellően törekszik a fejlődésre az életében. Fontos, hogy erősen motiválja magát a cselekvésre, és ezzel pótolja a hiányosságait. Továbbá jól teszi, ha nem fogadja el a dolgokat első látásra, azok éppen aktuális állása szerint. Ezt a tanácsot annak ellenére is érdemes betartania, hogy ebben az időszakban általában véve nagy szerencse mosolyog rá. A Tigris számára tökéletes alkalom ez a házasságkötésre is, mivel most szerencse kíséri minden lépését.

 

Tizenegyedik hónap (2018. december 7. – január 5.): Megpróbáltatások

A Tigris nagy változásokra számíthat a 11. hónap folyamán, amennyiben a versenyszférában dolgozik. Ezek a változások leginkább a személyes kapcsolatait fogják érinteni. A túl sok munka következtében a Tigris enyhébb megbetegedésekre számíthat, azonban minden esetben gyorsan felépül ezekből.

 

Tizenkettedik hónap (2018. január 6. – 2019. február 4.): Kedvező

A Tigris szülöttek anyagi szerencséje fellendül a 12. hónapban, és briliáns teljesítményt nyújtanak, amennyiben megfelelően végzik a munkahelyi feladataikat. Bölcs dolog kedvezőbb befektetési stratégiát választaniuk a bevételeik növeléséhez, ugyanakkor tekintettel kell lenniük a lehetséges kockázatokra is. A Tigris férfiak hullámhegyeket és -völgyeket egyaránt tapasztalhatnak a kapcsolataikban e hónap során.

Forrás: chinahighlights.com

Könyvajánlónk, hogy elkerüld a balszerencsét:

tigris-ajanlo