Blogger: olvas.lak írása

,,Hatalmas szabadságot kapsz, ha nem veszel semmit magadra. “ – Don Miguel Ruiz

Miután befejeztem az iskolát, sosem gondoltam volna, hogy sajátoménak mondhatok majd egy munkafüzetet. Ellenben amikor megkeresett az @edesviz_kiado, azonnal beleszerettem ebbe a könyvbe!

Természetesen a borító volt az, ami egyből felkeltette a figyelmem, hisz meseszép, de a szép külső mellett a belseje is eszméletlen.

Sokan indítottuk úgy az évet, hogy megfogadtuk, jobban törekszünk a jóra vagy jobbra, hogy változtatunk magunkon, szokásainkon. Korábban nálam is láthattátok már, hogy elkezdtem nyitni az önfejlesztő, pszichológiai könyvek felé, ezzel is megadva az esélyt magamnak arra, hogy folyamatosan fejlődjek és jobban megismerjem saját magam, a határaim, a korlátaim, az elmém.
Nem elég, ha fizikailag jól vagyok, de szeretnék mentálisan is arra törekedni.

Csodás, figyelemfelkeltő színei ösztönöznek arra, hogy újra és újra a kezedbe vedd. Vidámságot, boldogságot sugároz magából.
A könyv évszakokra van bontva, így én időszakosan fogom használni.
Hiába még csak február van, én úgy éreztem, hogy a tavasszal kezdem.

Különböző alcímek között válogathatunk, így sok témával tudunk megismerkedni.

Én jelenleg a “Hitelesség a “Kövess engem” világban “ fejezettel tudok a legjobban azonosulni, és abban elmélyülni. De sok különböző témát boncolgat, így bárki megtalálhatja azt, ami leginkább foglalkoztatja.
Sokszínű interaktív és érdekes feladatokkal vezet rá arra, hogy elvégezd a megadott feladatokat.

Az első benyomásom alapján nagyon hasznos lehet a mai rohanó világban. Szomorú, de a jelenlegi felgyorsult világban sokan elfelejtik, hogy az érzéseinkkel is foglalkozni kell, és ez nem szégyen. Ha te jól érzed magad a bőrödben, akkor a környezetedre, az életedre is hatással vagy.

Ha felkeltettem az érdeklődésed, akkor a moly.hu-n elolvashatod a hosszabb értékelésemet is.✨

Köszönöm a recenziós példányt az @edesviz_kiado -nak!✨