Március 14-én a Nap követi a Merkúrt a Ráhu mellé a Halakba. A Merkúr ebben a jegyben a leggyengébb, és sem a Nap, sem a Ráhu társulása nem tesz neki jót, így a sok észt igénylő tevékenységek számára nem ez az időszak a legkedvezőbb. A kommunikációt illetően viszont jó hatásokra számíthatunk; az elszigetelődés fala is szakadékai átjárhatóbbá válnak, az érzelmek kifejezése könnyebbé lesz. Arra azonban vigyázzunk, hogy ne legyünk túlságosan nyersek vagy gátlástalanok – a Ráhu hatásai kedveznek ezeknek a tendenciáknak, hajlamossá tehet minket a trágárságra, előhozza a bántó szándékokat. Ha ezeket a hatásokat ellenőrzésünk alatt tartjuk, akkor személyes kapcsolatainkon nagyon hatékonyan dolgozhatunk. Az anyagi gyarapodást is kedvezően segíti ez a periódus, különösen 15-étől, amikor a Mars lép át a Vízöntőbe; különösen igaz ez az ipari jellegű, fizikai erőkifejtéssel járó feladatokra.

21-én a Vénusz és a Szaturnusz között bolygóháború alakul ki – ez a két bolygó az érzelemvilág és a kötelességtudat közötti konfliktusokra, vagy az anyagi nehézségek és nélkülözés kedvezőtlen érzelmi hatásaira utal.
Március 25-én a Merkúr ismét jegyet vált; a szellemi tevékenységekkel és a kommunikációval kapcsolatos nehézségek legalább pár napra szertefoszlanak – még az aznap esedékes óraátállítás hatásait is jobban képesek leszünk elviselni. Az új hónap beköszöntével a Merkúr pályája retrográddá válik ugyan, de 9-éig a számára kedvező Kosban marad a Jupiter társaságában – ezután azonban visszatér a Halakba, ahol a leggyengébb, és ahol a Nap meg a Ráhu kedvezőtlen hatása árthat neki. Ezzel a lépéssel meghosszabbítja a 7-én az újholddal kialakuló négybolygós együttállást is, egészen a holdhónap végéig. Ebben a Nap, a Merkúr és a Vénusz vesz részt, így a legsúlyosabban érintett területek az intelligencia és a kommunikáció, az érzelemvilág és az erkölcsi tartás. Érdemes – ha nem is feltétlenül könnyű – józannak és becsületesnek lenni ebben az időszakban. 10-én a Szaturnusz és a Mars bolygóháborúja konfliktusok kialakulására utal, amelyekben a teherbírás és kitartás elégtelen volta játszik szerepet.

Éppen március 25-ére esik egyébként a Holi tavaszfesztiválja is, amikor az emberek Krisna isten példáját követve – színes festékporokkal és festékes vízzel szórják meg egymást, hogy megünnepeljék, hogy a tavasz immár ténylegesen megérkezett körünkbe, és visszahozza a színeket és a vidámságot életünkbe.