Manapság személyes pénzügyekkel foglalkozó könyvek ezrei ígérik, hogy megtanítják, hogyan költsünk kevesebbet, tegyünk félre, fektessünk be okosabban, menjünk nyugdíjba hamarabb, szabaduljunk meg a hiteltől gyorsabban, és oldjunk meg mindenféle pénzügyi talányt útközben. Ám egyik sem fogalmaz olyan jól, mint ez az 1937-ben kiadott könyv.
Napoleon Hill, a nagy gazdasági válság korában élő szerző, Franklin D. Roosevelt elnök egykori tanácsadója több mint 500 embert interjúvolt meg a legsikeresebbek közül, akiket az ország valaha látott, hogy kiderítse, mi a jó szerencséjük kulcsa. Minden tudását 200 oldalba sűrítette, és Gondolkodj és gazdagodj! címen meg is jelentette, mely minden idők legkelendőbb könyvévé vált.
Arra senki se számítson, hogy tőzsdézéshez vagy szerencsejátékhoz talál benne tippeket. Annak ellenére, hogy Hill korának legikonikusabb üzletembereivel készített interjút, megállapításai közt egyetlen nehezen elsajátítható képesség sem szerepel. Az egész alapvetése az, hogy segítsen az embereknek legyőzni a pszichológiai akadályokat, melyek gátolják őket a meggazdagodásban.
„Ha csak kívánjuk, attól nem leszünk gazdagok – írja Hill. – Ám ha annyira vágyunk rá, hogy az már szinte megszállottsággá válik, akkor konkrét tervezéssel és a meggazdagodás szándékával, valamint azzal, hogy kitartunk a terveink mellett, és a kudarcot számításba sem vesszük, gazdaggá válhatunk.”
Az egyik fejezetben 6 lépésben foglalja össze, hogyan válthatjuk át a vágyat annak „pénzügyi megfelelőjére”.
- lépés. Rögzítsd az elmédben a pontos összeget, amelyre vágysz. Nem elég csupán annyit mondani, hogy „sok pénzt akarok”. Határozz meg egy konkrét összeget!
- lépés. Határozd meg pontosan, mit akarsz adni a vágyott összegért cserébe. (Olyan nincs, hogy „semmiért valamit”.)
- lépés. Jelöld ki a pontos dátumot: mikorra szeretnéd, hogy már a birtokodban legyen a pénz, amelyre vágysz?
- lépés. Dolgozz ki egy konkrét tervet a vágyad megvalósítására, aztán vágj bele, akár készen állsz, akár nem, és lendítsd mozgásba a terved.
- lépés. Írd le világosan és tömören, mennyi pénzre akarsz szert tenni, határozd meg ennek időkorlátját, jelentsd ki, mit szeretnél a pénzért cserébe adni, és világosan írd le a terved, hogy hogyan szándékozol ezt összegyűjteni.
- lépés. Naponta kétszer olvasd fel hangosan ezt az írásos nyilatkozatot, egyszer lefekvés előtt, és egyszer ébredés után. OLVASÁS KÖZBEN LÁSD, ÉREZD ÉS HIDD, HOGY EZ A PÉNZ MÁR A BIRTOKODBAN VAN.
Elég kézenfekvőnek tűnik az egész, és ha összehasonlítod lényegében bármelyik személyes pénzügyekkel foglalkozó útmutatóval, ugyanezekkel az egyszerű lépésekkel találkozol majd. Csak azokhoz több a körítés.
Hill könyve arra emlékeztet, hogy az igazi gazdagság elérésének egyik módja az, ha megértjük, hogy leginkább az érzéseink és a gondolkodásmódunk akadályoz meg minket a siker elérésében, és hogy a mi feladatunk az, hogy kitaláljuk, hogyan győzzük le ezeket.
„Mikor a gazdagság átveszi a szegénység helyét, a változás általában jól kigondolt és megfontoltan végrehajtott tervek eredménye – írja Hill. – A szegénységhez nem kell terv. Senkinek sem előmozdítania, mert arcátlan és könyörtelen. A gazdagság félénk és szégyenlős. Magunkhoz kell vonzani.”
Az eredeti cikk szerzője Mandi Woodruff.