A szerencsekerék domináns eleme a középkori és a reneszánsz filozófusok írásainak. Bármerre tekintettek is a világba, ennek manifesztálódását látták a kiemelkedő személyiségek – férfiak és a nők – életének és halálának alakulásában, akik fölemel kedtek a csúcsra, és a mélybe zuhantak egy szempillantás alatt, ahogy a szerencséjük megfordult.

Maga Fortuna egyike a legnagyobb hatalommal rendelkező ősi istenségeknek, és egy sor bizonyíték támasztja alá, hogy hatása hosszú ideig fenn maradt a kereszténység térhódítása után is. A középkor egyik legjelentősebb művében, A filozófia vigasztalásában Boethius elmeséli jogtalan bebörtönzésének történetét, és hogy miként tartotta fenn lelki erejét társalgásai által a filozófia nagy női alakjával, aki megjelent előtte zárkájában.

Iránymutatásait unokatestvére, Dame Fortuna hatalmánál fogva adta, akinek kereke felforgathatja bárki életét a hétköznapi emberektől kezdve a királyokig, jó vagy rossz szerencsével ajándékozva vagy sújtva le, szeszélyétől függően, kerekének megforgatásával.

Léteznek olyan tarotkártyák, amelyeken bekötött szemmel ábrázolják őt, jelezve tetteinek önkényességét. Képtelenség elkerülni a változásokat, amelyeket Fortuna-hoz.

Nostradamus képi világában a legkülönfélébb teremtmények szerepelnek a kerék körül: páva, ami a bukást megelőző büszkeség jelképe; csótány, amely a trágya tetején mászik; az erő oroszlánja, amely könnyen válhat ártalmatlanná; egy furcsa teremtmény, amelynek teste kutya, feje pedig egy pápa; és egy kígyó, amely egy pompás ruhába öltözött férfi nyaka köré tekeredik fel.

Szemben vele egy udvaronc akaszkodik az oroszlán farkára, feltételezhetően abban a reményben, hogy részesül az erejéből. A bal felső sarokban Isten keze nyúlik ki a felhők közül, amint kezében tartja a kerék forgatásához használt nyelet. Azaz az istennőt a keresztény isten váltotta fel, ő a kerék forgatója és ő változtatja meg minden ember sorsát.

Értelmezése

Hogy mit értünk szerencse alatt – legyen az jó vagy rossz –, rettentő nagy mértékben függ attól, hogyan élünk és látjuk életünket. Vannak, akik mindent a szerencsével magyaráznak – ha kedvezően alakulnak az események, vagy ha ellenkezőleg, rosszul, rögvest kijelentik, hogy a forgandó szerencse hatására alakult így.

Mások számára a szerencse valami olyan, amiért meg kell dolgozni, apró kitartó lépésekkel törekedni a kiérdemlésére. Valójában a szerencse jelképezi azokat a dolgokat, amelyek fölött nem mi rendelkezünk. Jelenthet valami jót, ami utunk során ránk talál, kedvezőbb lehetőségeket és nagyobb bevételt; ám ugyanígy jelentheti az ellenkezőjét (függetlenül attól, hogy a kártya álló vagy fordított helyzetben van).

Fortuna sokféle sorsot oszthat ki számunkra, és bármi jöjjön is, megfelelő módon kell megküzdenünk vele. Mindenekelőtt az olyan változást képviseli – legyen az jó vagy rossz irányú –, ami teljességgel a körülményeken múlik. Egész biztos, hogy e kártya jelenléte többnyire rossz irányba fordítja a kártyákból kiolvasható jelentést. Alapvetően mi vagyunk saját szerencsénk megteremtői. Emiatt a fordított állású kártyákra vonatkozó szabályok itt kevésbé érvényesülnek.

Még ami negatív válasznak tűnik, arról is kiderülhet, hogy valami egészen mást hordoz, és még ha a kártya a szerencse rosszabbra fordulásának jelentését hozza is, csakis a többi kártya együttes értelmezése határozza meg, vajon jót vagy rosszat hoz összességében.

Jellegzetes utalásai

Álló helyzetben: Sors ◆ Jó és rossz szerencse fordulata ◆ Elkerülhetetlenség ◆ Váratlan események ◆ Fejlődés ◆ Kezdet és vég

Fordított állásban: Rossz szerencse ◆ Elbukás A szerencse megfordulása ◆ Váratlan események

nostradamus-megnezem