A belső tér felfedezése

Bár a testtel való azonosulás az ego egyik legalapvetőbb formája, a jó hír, hogy ezen a legkönnyebb felülemelkedni. De nem azzal, hogy megpróbálod meggyőzni magadat, hogy te nem a tested vagy, hanem hogy a figyelmedet a tested külső formájáról és az azzal kapcsolatos gondolataidról – szép, csúnya, erős, gyenge, túl kövér, túl sovány – átviszed tested belső életteliségének érzékelésére. Bármilyen is tested megjelenése, a külső forma alatt intenzíven eleven energiamező húzódik.

Ha még nem ismerős számodra a „belsőtest-tudatosság”, akkor egy pillanatra hunyd be a szemedet, és figyeld meg, van-e élet a kezeidben! Ne az elmédet kérdezd! Az azt felelné: „Semmit sem érzek.” Valószínűleg azt is mondja: „Valami érdekesebb gondolkoznivalót adj!” Tehát ahelyett, hogy az elmédet kérdeznéd, fordulj közvetlenül a kezeidhez! Ezen azt értem: ébredj a bennük lévő elevenség halovány érzésének tudatára! Az az életteliség ott van. Csupán oda kell irányítanod a figyelmedet, hogy észrevedd. Első alkalommal talán kis bizsergést érzel, később energiát vagy elevenséget. Ha figyelmedet egy ideig a kezednél tartod, az életteliség-érzés fölerősödik. Egyeseknek be se kell ehhez csukni a szemüket. Ők képesek érezni „belső kezüket”, miközben tovább olvassák e szavakat. Ezt követően irányítsd figyelmedet a lábfejedre, tartsd ott kb. egy percig, és érezd egyszerre a kezedet és a lábfejedet! Ezután vond be a többi testrészedet is – lábadat, karodat, hasadat, mellkasodat stb. – ebbe az érzékelésbe, amíg az elevenség globális érzéseként az egész tested tudatába nem kerülsz!

Amit „belső testnek” nevezek, az már nem a test, hanem életenergia, a forma és a formamentesség között húzódó híd. Tedd szokásoddá, hogy minél gyakrabban érezd a belső testedet! Idővel már be se kell csuknod a szemedet ahhoz, hogy ezt érezd. Figyeld meg például, vajon képes vagy-e érezni a belső testet, miközben hallgatsz valakit! Ez szinte paradoxonnak, önmagának látszólag ellentmondó dolognak tűnik, ám amikor kapcsolatban vagy a belső testtel, akkor már nem azonosulsz a testeddel, sem az elméddel. Más szóval: már nem azonosulsz a formával; a formával való azonosulás felől a formamentes irányába mozdulsz el, mely utóbbit Létnek is nevezzük. Ez a te lényegi (esszenciális) identitásod.

A testtudatosság nemcsak a jelen pillanatban horgonyoz le, hanem az egyúttal az ego börtönéből kivezető kijárat is.
Továbbá: erősíti az immunrendszert, növeli a test öngyógyító képességét.

BELSŐTEST-TUDATOSSÁG

Egy másik egyszerű, ám igen hatékony módszer az életedben történő térteremtéshez szorosan kapcsolódik a lélegzéshez. Azt tapasztalod majd, hogy érezve a levegő finom be- és kiáramlását, valamint mellkasod és hasad emelkedését és sülylyedését, a belső tested is tudatosul benned. Ezt követően átviheted figyelmedet a lélegzésről erre az egész testedben szétterjedten meglévő elevenségérzésre.

A legtöbb embert oly mértékben lekötik gondolataik, anynyira azonosulnak a fejükben karattyoló hanggal, hogy már nem érzik a bennük lévő életteliséget. Ha képtelen vagy érezni a fizikai testedet éltető erőt, magát az életet, aki vagy: ez a legsúlyosabb megfosztás, ami csak érhet. Ez esetben nemcsak a belső jóllét természetes állapotát helyettesíteni próbáló pótszereket kezdesz keresni, hanem valami olyant is, ami elfedi azt a folyamatos nyugtalanságot, amit akkor érzel, amikor nem állsz kapcsolatban azzal az elevenséggel, ami pedig mindig rendelkezésre áll, csak az emberek többnyire észre sem veszik. Sokak számára a pótszer: a drog okozta feldobottság; az érzékszervek túlingerlése például extrém hangos zenével; az izgalom, a borzongás vagy valamilyen veszélyes tevékenység vagy a szexmánia. Sokan még a kapcsolati drámát is az igazi életteliségérzés pótlására használják. A háttérben folyamatosan meglévő nyugtalanságérzés elfedésére bevetett legkeresettebb pótszer a bensőséges kapcsolat: egy férfi vagy egy nő, aki majd „boldoggá tesz”. Természetesen ez egyúttal az egyik leggyakrabban megtapasztalt „csalódás” is. És amikor a belső nyugtalanság idővel ismét a felszínre kerül, az illető emiatt általában a partnerét hibáztatja.

Vegyél most két vagy három tudatos lélegzetet! Figyeld meg, találsz-e ezt követően magadban egy kis elevenségérzést, ami átjárja egész belső testedet? Másként megfogalmazva a kérdést: érzed-e a testedet belülről? Érezd rövid ideig tested egy-egy részét! Érezd a kezedet, majd a karodat, a lábfejedet és az egész alsó végtagodat! Képes vagy-e érezni a hasadat, a mellkasodat, a nyakadat és a fejedet? Mi a helyzet az ajkaddal? Van-e benne élet? Ezt követően tudatosítsd belső tested teljes egészét! Kezdetben talán jobban érzed mindezt, ha a gyakorlathoz behunyod a szemed. Aztán amikor már érezni tudod a belső testedet, nyisd ki a szemed, nézz körül, és közben továbbra is érezd a testedet! Bizonyára akad olyan olvasó is, aki azt tapasztalja, hogy még csak be sem kell csuknia a szemét, e sorok olvasása közben is képes érezni a belső testét.

BELSŐ ÉS KÜLSŐ TÉR

Belső tested nem szilárd, hanem tágas. Az nem a fizikai formád, hanem az az élet, ami a fizikai formát élteti. Az az értelem, ami megteremtette és fenntartja a testet, ami egyidejűleg több száz olyan rendkívül bonyolult funkciót tud összerendezetten irányítani, aminek az emberi elme csak csöppnyi töredékét képes megérteni. Amikor ennek a tudatára ébredsz, valójában az történik, hogy ez az intelligencia ébred önmaga tudatára. Ez az a megfoghatatlan „élet”, amit egyetlen tudós sem talált még meg, mert az maga az a tudat, amelyik őt megtalálni igyekszik.

A fizikusok felfedezték, hogy az anyag látszólagos szilárdsága valójában érzékszerveink teremtette illúzió. Ez arra az emberi testre vonatkozóan is igaz, amit mi formának érzékelünk és gondolunk, holott 99,99%-a valójában üres tér. Az atomok méretéhez képest ilyen hatalmas űr található az atomok között, és ugyanekkora űr tátong minden egyes atom belsejében is. A fizikai test nem több mint „félreérzékelése” annak, aki vagy. Számos vonatkozásban a kinti űr mikrokozmikus változata. Hogy némi fogalmat alkoss az égitestek közti hatalmas térről, gondolj erre: a másodpercenként 300 000 km-es sebességgel haladó fény egy bő másodperc alatt ér a Holdról a Földre; a Nap fénye kb. nyolc perc alatt ér ide.

A legközelebbi űrszomszédunkról – a Proxima Centauri nevű csillagról, amely a mi Napunkhoz legközelebb eső Nap – 4,5 évig utazik a fény, amíg a Földre ér. Hát ilyen hatalmas a minket körülölelő tér. Aztán ott van az intergalaktikus tér, amelynek mérete minden értelmet meghalad. A mi galaxisunkhoz legközelebbi, Androméda-galaxisból a fény 2,4 millió év alatt ér el hozzánk. Hát nem döbbenetes, hogy a tested éppoly tágas, mint az univerzum?

A fizikai testedről tehát – ami forma –, abba mélyebbre tekintve kiderül, hogy lényegében formamentes. Tested így a belső térbe vezető átjáróvá válik. Bár a belső térnek nincs formája, mégis rendkívül eleven. Az az „üres tér”: élet a maga teljességében, a megnyilvánulatlan Forrás, amiből minden megnyilvánuló származik. Hagyományos megfogalmazással ezt a Forrást Istennek nevezzük.

A gondolatok és a szavak a formák világához tartoznak, emiatt a formamentest nem fejezhetik ki. Ha tehát azt mondod: „érzem a belső testemet”, az tulajdonképpen gondolat teremtette „félreérzékelés”. Valójában az történik, hogy a testnek tűnő tudat – az a tudat, aki vagyok – önmaga tudatára ébred. Amikor többé már nem tévesztem össze valódi lényemet az „én” időleges formájával, akkor a határtalan és az örök dimenziója – Isten – ki tudja fejezni magát „rajtam” keresztül, és vezetni tud „engem”. Egyúttal megszabadít a formafüggőségemtől. Ám a pusztán intellektuális felismerés, illetve hit, miszerint „én nem ez a forma vagyok”, nem segít. A kulcsfontosságú kérdés így szól: képes vagyok-e ebben a pillanatban érzékelni a belső tér jelenlétét? Ez valójában a következőt jelenti: képes vagyok-e érzékelni a saját jelenlétemet; még pontosabban: a jelenlétet, aki vagyok?

De egy másik útjelző segítségével is megközelíthetjük ezt az igazságot. Kérdezd meg magadtól: „Tudatában vagyok-e a pillanatnyi történésen kívül magának a mostnak, annak az élő, időtlen belső térnek, amiben minden történik?” Bár ennek a kérdésnek látszólag semmi köze a belső testhez, meglephet, hogy a most terének tudatosítása révén hirtelen mennyivel elevenebbnek érzed majd magadat belül. Érezd a belső test elevenségét! Azt az életteliséget, ami a Lét örömének lényegi része. Be kell lépnünk a testbe, hogy felülemelkedhessünk rajta, hogy rájöhessünk, nem a testünk vagyunk.

Amennyire a hétköznapi életed lehetővé teszi, használd a belsőtest-tudatosságot arra, hogy teret teremts! Amikor vársz; amikor valakit meghallgatsz; amikor megállsz, hogy megnézd az égboltot, egy fát, egy virágot, a partneredet vagy a gyermekedet; érezd közben a benned lévő elevenséget! Ez azzal jár, hogy figyelmed, illetve tudatod egy része formamentes marad, s csak a maradéka áll a formák külső világának a rendelkezésére. Valahányszor így „lakod” a testedet, az „horgonyként” segít, hogy jelen tudj maradni a mostban. Megakadályozza, hogy elvesszél a gondolkodásban, az érzelmekben, illetve a külső helyzetekben.

Valahányszor gondolkozol, érzel, érzékelsz és megtapasztalsz, tudat születik bele a formába. Tudat reinkarnálódik egy gondolatba, egy érzésbe, egy érzékszervi érzékelésbe, egy élménybe. Az újjászületések köre, amiből a buddhisták kitörni óhajtanak, valójában folyamatosan zajlik, és abból kizárólag a jelen pillanatban – a most erejével – tudsz kilépni. A most formájának teljes elfogadásával összhangba kerülsz belül a térrel, ami a most lényege. Az elfogadás révén belül tágassá válsz. Ha a forma helyett a térre hangolódsz: ez hoz valódi rálátást és egyensúlyt az életedre, illetve az életedbe.

Forrás: Új Föld

Ajánlott könyvek: