Dr. Julie Smith klinikai pszichológus, 3 millióan követik őt önsegítő videóiért a TikTokon, az általa írt könyv pedig bestseller. Főként a közösségi médiáról, a járványról és a bennünket segítő egyszerű eszközökről mesél.
A 37 éves dr. Julie Smith klinikai pszichológus, akinek magánrendelője van Hampshire-ben és aki tíz évig dolgozott az NHS-nél. 2019 novemberében kezdett olyan TikTok videók megalkotásába, melyek tiszta és követhető tanácsokat tartalmaznak különféle mentális problémákkal szemben. Mostanra több, mint 3 millió követője van és januárban publikálta első könyvét, a Miért nem mondta EZT nekem eddig senki?-t, mely négy hétig állt a sikerlisták élén.
Rengeteg önsegítő könyv van már. Szerinted a tiéd miért ilyen népszerű?
Azt hiszem az tetszik benne az embereknek, hogy tényeken alapul. Klinikai pszichológus vagyok, tehát minden, amit leírtam a legfrissebb kutatások eredménye, és ezeket a dolgokat tanítják terápián is – attól függően, hogy miért vagyunk ott. Olyan készségek, amelyeknek mindannyian hasznát vehetjük.
Mindannyiunknak vannak olyan napjai, mikor rosszkedvűbbek vagyunk vagy éppen meggyűlik a bajunk a stresszel, a gyásszal vagy a szorongással – ezekkel a teljesen normális emberi érzésekkel, amelyek visszatartanak bennünket és amelyekkel a szükséges képességek hiányában nehezen küzdünk meg. Emellett épp most estünk keresztül egy járványon, ami miatt sokan azt gondolhatják: „Hogyan birkózhatnék meg mindezzel?”
Miért vágtál bele a közösségi médiába és a TikTokozásba?
Mikor terápiát tartottam, azt vettem észre, hogy sokan nem ismerik fel azt a tényt, hogy a terápia egy része oktató célú. Sokat időt töltünk beszélgetéssel és problémák megoldásával, ugyanakkor egy kicsit arról is tanulunk, hogy hogyan működik az elménk, miként tudjuk befolyásolni a hangulatunkat és az érzelmi állapotunkat, és ezáltal hogyan gyakorolhatunk hatást a mentális egészségünkre a mindennapokban.
Az embereknek annyi erőt adott ez az oktató szemlélet, hogy képesek voltak változtatni a mentális egészségük kezelésén. Mikor hazaértem egyre csak azt hajtogattam a férjemnek, hogy ezeknek a dolgoknak elérhetőbbnek kéne lenniük, és hogy az embereknek nem kéne feltétlenül eljönniük hozzám azért, hogy tisztában legyenek az alapokkal, amire azt felelte: „Akkor tedd elérhetővé! Töltsd fel Youtubera, vagy valami hasonló helyre.”
Eszközöket adni az embereknek – ez kognitív viselkedésterápia, nem igaz?
Ez egy keverék. Próbálok ragaszkodni a mindennapi eszközökhöz. Nagyon figyelek arra, hogy felhívjam a figyelmet „Ez csak a terápia oktató eleme, nem maga a terápia.” Ezek olyan eszközök, amelyeket bármikor könnyedén használhatunk, de egy könyv nem egyenlő egy terapeutával.
Gyakran a közösségi médiát okoljuk a fiatalok mentális problémáiért, főként az önbizalommal és a szorongással kapcsolatban.
A videóim egy részének a célja, hogy emlékeztessenek mindenkit arra, hogy a közösségi médián látottak nem mindig egyeznek a valósággal. Ügyelnünk kell arra, hogy milyen tartalmakat fogyasztunk és hogy ezek milyen érzéseket váltanak ki belőlünk, és a közösségi médiát az életünk kiürítése helyett annak gazdagítására használjuk.
A közösségi médián tapasztalt viselkedések, mint a ghosting, a trollkodás vagy a letiltás elszomorítóak lehetnek. Milyen tanácsot adnál azoknak, akik durvának tartják az online jelenlétet?
Azt, hogy ismerjék fel mekkora ereje van a döntéseiknek. Megvan a választásunk, hogy mennyi időt töltünk online, hogy kiket követünk és kiket nem és hogy milyen tartalmakat fogyasztunk. A vég nélküli görgetés közben úgy érezhetjük, hogy nincs választásunk.
A videóimmal tehát segíteni szeretném az embereket, és emlékeztetni őket arra, hogy legyenek figyelmesek – amennyiben valami negatív hatást gyakorol rájuk, mindössze egy döntésnyire vannak a változtatástól.
Van egy olyan felvetés, miszerint a Z és Y generáció hajlamosabb a mentális problémákra, úgymond törékeny hópelyhek. Erről mi a véleményed?
Ezzel a gondolattal egyáltalán nem értek egyet. A mentális egészség számomra olyan, mint a testi egészség. Senki sem immunis. Ha valakinek megzavarjuk az olyan alapvető védelmi mechanikáit, mint az alvás, a rutinok, a szociális kapcsolatok, a táplálkozás és a testmozgás, akkor sérülékenyebbé válik mind a fizikai, mind a mentális egészsége.
Úgy gondolom, hogy egyre többen fedezik fel ezt, ami segít a mentális egészség köré vont stigma legyőzésében. Ez egy sokkal egészségesebb nézőpont.
Tehát manapság az emberek igazából nem törékenyebbek, csak könnyebben azonosítják a dolgokat?
Attól, hogy a testi sérüléseinkről beszélünk, nem leszünk törékenyebbek fizikálisan. Nincs több törött láb amiatt, hogy manapság begipszeljük őket. Jó irányba haladunk, de a változással mindig jár egy kis ellenállás is.
A „metakogníció” kifejezés kiemelt helyet kap a könyvedben. Miért fontos?
Ezek tulajdonképpen gondolatok a gondolatainkról. Terápián is előszeretettel alkalmazott eszköz, melynek segítségével hátraléphetünk egyet, hogy megfigyeljük a gondolatmentünket. Ezáltal igazi valójában láthatjuk a gondolatainkat.
Az emberek azt hiszik, hogy a terápia a gondolataink megváltoztatásáról szól. Igazából azonban nem mi döntjük el, milyen gondolatok jutnak eszünkbe – ez magától történik. Ami felől dönteni tudunk az, hogy mennyi időt szentelünk egyes gondolatainknak.
Mintha rossz véleménnyel lennél a pozitív gondolkodásról. Szerinted rossz dolog?
A pozitív gondolatok csodásak. Azonban van egy online divat, ami szerint csakis a pozitív gondolatok elfogadhatóak, a negatívak nem. Ha ilyen elvárásunk van magunkkal szemben, abban a pillanatban, hogy olyan negatív gondolataink támadnak, amelyeket nem tudunk irányítani, csalódunk magunkban, hogy nem vagyunk elég pozitívak. Vagy csak alapjában véve, nem vagyunk elegek. Ez csupán arra jó, hogy rosszul érezzük magunkat tőle.
A terápia általában arról szól, hogy megtanuljuk elfogadni a gondolatainkat, és döntéseket hozzunk azokat illetően.
Segíteni fog az általunk remélt iránya lépnünk az, ha eltöltünk egy kis időt a gondolatainkkal? Milyen hatást ér el a gondolatainkkal töltött idő? Teret adunk az agyunknak, hogy gondolkodjon és eldöntse, mit csináljunk következőnek.
Van egy fejezet a könyvedben, amelynek címe „Hogyan csináljunk meg valamit, ha nincs kedvünk hozzá?”. Mindannyian éreztünk már így. De mi a válasz?
Mindig lesznek olyan dolgok, amiket nincs kedvünk megcsinálni. Van egy módszer a pszichológiában, az úgynevezett dialektikus viselkedésterápia, röviden DBT, ami ellentétes cselekvést jelent. Fontos eleme a tudatos jelenlét, mikor tudatában vagyunk a cselekvésre való késztetésnek. Minden érzés kivált belőlünk egy ilyen késztetést, hogy (ne) csinálunk valamit. Sokszor csak az érzéseinket követjük, és azok alapján cselekszünk – ilyenkor nem választjuk el egymástól a késztetést és a cselekvést, csak cselekszünk.
Ha azonban tudatosítjuk magunkban, hogy ez egy késztetést, rájövünk, hogy nem kell az alapján cselekednünk – cselekedhetünk ennek ellenére is. Ez hasznos eszközzé válhat a látszólag jelentéktelen pillanatokban, amelyeknek eredménye viszont később megmutatkozik.
Mit gondolsz, hogyan fog változni az általad gyártott tartalom mikor (remélhetőleg) vége lesz a járványnak?
Nem gondolom, hogy a lezárásokkal együtt annak pszichológiai hatásai is el fognak tűnni. Az emberek hatalmas veszteségeket szenvedtek. Nem csak családtagokat és barátokat vesztettek el, hanem a megélhetésüket, a munkájukat, a pénzügyi biztonságot, a lakásukat, és a kintlét biztonságát is. Óriási változások történnek mindenkivel.
A terápia az ára miatt a legtöbb ember számára elérhetetlen, és az NHS is csak korlátozott mértékben áll a rendelkezésükre. Hogyan segítesz azoknak, akik ezzel a problémával küzdenek?
Részben emiatt is éreztem úgy, hogy meg kell írnom a könyvet. Nem beszélhetek mindenkivel egy terápia keretében, de valamit mégis tudok tenni. Megpróbálom megtanítani az alapvető dolgokat a lehető legszélesebb körben.
Nem akartam közszereplő lenni vagy a közösségi médián szerepelni – csak információt szerettem volna megosztani. Nem volt könnyű feladat. Három gyerek mellett dolgozva a visszajelzések adnak nekem erőt. Hihetetlen érzés. Minden nap kapok üzeneteket, amik így szólnak: „Hálásan köszönöm. Sokat jelent mindez.” A világ nem tökéletes, és nekem sincs meg a válaszom mindenre, de megteszem, ami tőlem telik.
Forrás: www.theguardian.com