Haemin Sunim Dél- Koreai születésű seon buddhista tanár, író. Olvasók millióinak nyújt szellemi táplálékot rohanó világunkban, világsikerű könyvei, bölcsességei lelassulásra, elgondolkodásra késztetik a kor emberét.
Miért vagyok olyan elfoglalt?
Amikor minden túl gyorsan változik körülöttem, megállok, és azt kérdezem: „Vajon a világ ilyen zűrzavaros, vagy az elmém?”
ÁLTALÁBAN ÚGY GONDOLJUK, hogy az elme és a világ egymástól függetlenül létezik. Ha valaki megkérdezné, hol van az elménk, a legtöbben vagy a fejükre mutatnának, vagy a szívük felé, de semmi esetre sem egy fa vagy az égbolt irányába. Egyértelmű határvonalat húzunk a között, mi zajlik az elménkben, és mi történik a környezetünkben. A határtalan külső világhoz képest az elme, amely az emberi testben lakozik, aprónak, sérülékenynek vagy akár erőtlennek tűnhet. Buddha tanításai szerint azonban az elme és a világ közötti határvonal valójában igen keskeny, átjárható, és végső soron csupán látszólagos. Objektíven szemlélve nem arról van szó, hogy a világ örömteli vagy szomorú hely lenne, s ennek megfelelő érzéseket váltana ki belőlünk. Valójában az érzések úgy jönnek létre, hogy az elme kivetíti szubjektív tapasztalatait a világra. A világ nem eredendően örömteli vagy eredendően szomorú hely – a világ egyszerűen csak létezik.
Lehet, hogy könnyebb ezt megérteni, ha elmondom, amit egy kedves barátom mesélt, egy felelősségteljes, pedáns, buddhista apáca. Nemrégiben megbízták a templomuk egyik meditációs csarnokának átépítésével. Miután nagy nehézségek árán beszerezte a különböző engedélyeket, és felkutatta a megfelelő kivitelezőt, egyebek közt így nyilatkozott az építkezés folyamatáról:
„Amikor elérkezett az idő, hogy cserepek kerüljenek a tetőre, mindenhol cserepeket láttam, amerre csak jártam. Megfigyeltem, milyen anyagból készültek, milyen vastagok, és milyen a mintázatuk. Amikor a padlón dolgoztunk, csakis padlóburkolatokat láttam magam körül. Minden figyelmemet a színekre, az anyagokra, a mintázatra összpontosítottam, szem előtt tartva a tömörfa padló időtállóságát. Hirtelen rádöbbentem, hogy amikor a világot szemléljük, csak egy töredékét látjuk: azt, ami foglalkoztat minket. Az a világ, amit látunk, nem az egész univerzum, csupán egy korlátozott része, amely felkeltette az elme érdeklődését. Ez az aprócska világ azonban az elme számára a teljes univerzum. A valóságunk nem a teljes univerzum, hanem csupán egy kis része, amelyre a döntésünk alapján odafigyelünk. Eszerint az elménk számára ez a kis világ a teljes univerzum. Az elme nélkül nem létezne ez az univerzum.”
Minél többet gondolkodtam rajta, annál több értelmet nyert az okfejtése. A világunk azáltal létezik, hogy tudatosítjuk magunkban. Nem élhetünk olyan valóságban, amelynek nem vagyunk tudatában. A világunk az elménktől függ, az által létezik, az elménk pedig a világtól függ, hiszen az a tudatosságunk tárgya. Más szavakkal: az elménk tudatossága tölti meg a világot élettel. Amire az elménk összpontosít, az lesz a mi világunk. Ezt figyelembe véve nem mondhatjuk, hogy az elme és a külvilág kapcsolata lényegtelen lenne, ugye?
Nem tudunk és nem is akarunk tudni minden egyes dologról, ami a világban történik. Ha mindenről tudnánk, megzavarodnánk a temérdek információtól. Ha a világot az elménk szemszögéből vizsgáljuk – ahogyan a barátom tette –, könnyedén felismerhetjük, mit várunk tőle, mert az elme arra fog koncentrálni. Ha elfogadjuk, hogy az a világ, amelyet az elménk nézőpontján keresztül szemlélünk, korlátozott, és ha meg tudjuk tanítani az elménknek, hogy bölcsen válassza meg, mire összpontosít, akkor képesek leszünk a lelkiállapotunknak megfelelően megtapasztalni a világot.
Szerzetesként és oktatóként rengeteg különféle hatás ér. Hétköznap tanítok és kutatást végzek, hétvégén pedig pár órát autózom, hogy elvégezzem feladataimat tanárom templomában. Időbeosztásom az iskolaszünetekben még sűrűbb. Meg kell látogatnom idősebb szerzeteseket, tolmácsként szolgálom közülük azokat, akik nem beszélnek angolul, különböző templomokba látogatok el, hogy a dharmáról tartsak előadást, és saját meditációs gyakorlataimra is próbálok egy kis időt szánni. Mindezek mellett a kutatásaimat is folytatom, és tudományos folyóiratokba írok.
Őszintén szólva, néha azon töprengek, vajon muszáj-e, hogy egy zen buddhista szerzetesnek ilyen zsúfolt legyen az időbeosztása. Aztán eszembe jut, hogy nem a külvilágon söpör végig forgószél, hanem az elmémen. A világ még sosem panaszkodott arról, hogy milyen elfoglalt. Amikor mélyen magamba nézek, és megvizsgálom, miért ilyen szoros az időbeosztásom, mindig rájövök, hogy egy bizonyos mértékig örömöt jelent számomra az elfoglaltságokkal teli élet. Ha tényleg pihenni szeretnék, megtehetném, hogy lemondok néhány meghívást. Valójában viszont örülök a felkéréseknek, mert szeretek olyan emberekkel találkozni, akiknek szükségük van a tanácsaimra, és szeretek segíteni nekik csekély tudásommal. Mély elégedettséggel tölt el mások boldogsága.
Van egy híres buddhista mondás: Buddha szemében mindenki buddha, egy disznó szemében pedig mindenki disznó. Ez azt jelenti, hogy a világot mindenki a saját elméjének megfelelően tapasztalja. Amikor az elméd boldog és együtt érző, akkor a világban is ezeket a dolgokat tapasztalod. Amikor az elméd tele van negatív gondolatokkal, akkor a világ is negatívnak tűnik. Ha túlterheltnek és elfoglaltnak érzed magad, jusson eszedbe, hogy nem vagy tehetetlen. Ha az elme megnyugszik, a világ is megnyugszik.
A világot csak az elménk ablakán keresztül szemlélve ismerjük.
Amikor az elménk lármás, a világ is az. Amikor az elménk békés, a világ is békés. Elménk megismerése épp olyan fontos, mint törekvésünk a világ megváltoztatására.
*
Bepréselem magam a metrókocsiba. Körülöttem mindenütt emberek vannak. Bosszankodhatok ezen, de azt is gondolhatom, milyen vicces, hogy nem kell kapaszkodnom. Az emberek sokféleképpen reagálhatnak egy helyzetben. Ha közelebbről megfigyeljük, kiderül, hogy nem a helyzet zavar minket, hanem az, ahogyan szemléljük.
*
A cunami nemcsak a víz miatt félelmetes, hanem a tárgyak miatt is, melyeket a víz felénk sodor. A tornádó nem csupán a szél miatt rémisztő, hanem a tárgyak miatt is, melyeket a szél felkap és felénk hajít. Nemcsak azért érezzük szomorúnak magunkat, mert valami rossz dolog történt, hanem a történtekkel kapcsolatban kavargó gondolataink miatt is.
*
Ha kellemetlen érzés támad benned, ne ragadj le nála, és ne forgasd magadban. Hagyd, hogy szabadon távozzon. Az érzés magától elmúlik, ha nem táplálod azzal, hogy időt töltesz vele.
*
A serpenyő aljára ragadt ételt is úgy tudjuk eltávolítani, ha vizet öntünk rá, és várunk. Kis idő elteltével magától fellazul. Ne küzdj azért, hogy a sebeidet begyógyítsd. Adj időt a szívednek, és várj. Idővel a sebeid maguktól begyógyulnak majd.
*
Ha tudjuk, hogyan legyünk elégedettek, befejezhetjük küzdelmeinket, és megnyugodhatunk. Ha tudjuk, hogyan legyünk elégedettek, élvezhetjük a másokkal töltött időt. Ha tudjuk, hogyan legyünk elégedettek, megbékélhetünk a múltunkkal, és megszabadulhatunk terheinktől.
*
Ha nem sikerült változtatnod egy szerencsétlen helyzeten, bár többször is megpróbáltad, változtass azon, ahogy a helyzetet szemléled. Valójában semmi sem jó, és nem is rossz. A jó és a rossz mindig nézőpont kérdése. Hasonlítsd össze a helyzetedet egy szerencsétlenebb emberével, s máris nem érzed olyan rossznak a sajátod.
*
Ha zaklatott vagy, légy tudatában zaklatottságodnak. Ha ingerült vagy, légy tudatában ingerültségednek. Ha dühös vagy, légy tudatában haragodnak. Amint sikerül tudatosítod ezeket az érzéseket, nem sodornak magukkal. A tudatosságod révén külső szemlélőjük lehetsz. A tudatosság eredendően tiszta, mint a nyílt égbolt. A stressz, az ingerlékenység és a harag átmenetileg beárnyékolhatja az égboltot, de nem tudja beszennyezni. A negatív érzelmek jönnek-mennek, mint a felhők, a végtelen égbolt azonban változatlan marad.
*
Ha a harag, a kétségbeesés és a bánat felgyülemlik a szívünkben, ahogy a méreganyagok a testünkben, tennünk kell valamit ellenük. Gyakorold, beszélj a mentoroddal, meditálj a szeretetteljes kedvességen. Ahogy egyre több erőfeszítést teszel, a méreg távozni kezd.
*
Fájdalmat okoznak az emlékek? Próbálj mindig megmaradni a jelen pillanatban. Fordítsd a figyelmed az itt és mostra. Meglátod, a gondolataid elcsendesednek, amikor a jelenre koncentrálsz. Ha a gondolataid elcsendesednek, az emlékek is elcsendesednek. Hiszen az emlékek lényegében gondolatok.
*
Amikor munka után, hazafelé menet azon gondolkodsz: „Így kell leélnem az egész életem?”, próbáld ki a következőket. Kelj fel kicsit korábban másnap reggel, ülj egy darabig csendesen, mintha meditálnál, lélegezz mélyen, lassan, és kérdezd meg magadtól, hogyan segít a munkád másoknak, még ha jelentéktelen módon vagy közvetetten is. Minél jobban összpontosítasz másokra, annál könnyebb lesz felismerned a munkád értelmét és célját.
*
Íme, napjaink egyik dilemmája: számtalan televíziós csatorna létezik, de semmi nincs, amit érdemes lenne nézni. A túl nagy a választék boldogtalanná teszi az embert.
*
Úgy érzed, összezavarodtál? Engedj meg magadnak egy jó nagy éjszakai alvást. Másnap reggel, amikor felkelsz, a problémád könnyebbnek tűnik majd. Ez tényleg működik.
*
Ha szeretnél békésebben aludni, amikor a fejed a párnára helyezed, gondolj azokra az emberekre, akik iránt hálát érzel, vagy olyan alkalmakra, amikor te segítettél másoknak, és ez elégedettséggel töltött el. Ezek az emlékek melengetik majd a szíved, és békésebb éjszakákkal ajándékoznak meg.
*
Ha szeretet van a szívünkben, még a legvilágiasabb dolgokat is szentnek és csodálatosnak látjuk. A szívünkben lévő szeretet révén még az idegenekkel is kedvesebben, gyengédebben bánhatunk.
*
Ha nincs szeretet a szívünkben, a világ értelmetlenné és zűrzavarossá válik. Ha nincs szeretet a szívünkben, még a családtagjainkat és a barátainkat is idegeneknek érezzük.
*
Ha nyíltak vagyunk másokkal, felvállaljuk sebezhetőségünket és őszinteségünket. Ha jóindulattal közelítünk másokhoz, boldogok akarunk lenni, társas kapcsolatokkal körülvéve. Csukd be a szemed, végy nagy levegőt, és mondd azt:„Éljenek szeretetben és biztonságban a barátaim és az ismerőseim!” E szavak révén te is szeretetben és biztonságban érzed majd magad.
*
Ha megbékélünk magunkkal, és teljes mértékben elfogadjuk önmagunkat, a többiek megközelíthetőnek tartanak minket, és olyannak kedvelnek, amilyenek vagyunk.
*
Bárcsak képes lennél látni a valódi természetemet! A fizikai testemen és a címkéken túl az érzékenység és a sebezhetőség folyama húzódik. Az előítéleteken és a feltételezéseken túl a nyitottság és a hitelesség völgye terül el. Az emlékeken és az egón túl a tudatosság és az együttérzés óceánja hullámzik.
*
A bölcs ember nem harcol a világgal. Egyszerűen a legoldottabb és legjátékosabb módon testesíti meg az igazságot, amellyel azonos.
Ajánlott könyvek:
Haemin Sunim és Youngcheol Lee – AZOK A DOLGOK, AMIKET CSAK AKKOR LÁTSZ, HA LELASSÍTASZ
Haemin Sunim – AZOK A DOLGOK AMIKET AKKOR IS SZERETHETSZ, HA TÖKÉLETLENEK
