A Sedona – módszer segítségével láttam, ahogy az érzelmeink elengedésének folyamata olyan képességgé növi ki magát, amellyel több pénzünk, jobb kapcsolataink, csodásabb egészségünk és fizikai jóllétünk lehet, és amellyel képesek lehetünk a boldogságra, higgadtságra és fókuszáltságra, bármi történjen is körülöttünk.
Jól hangzik, nem? Én is ezt gondoltam még 1976-ban, amikor találkoztam Lester Levensonnal, a férfival, aki a Sedona-módszer megalkotását inspirálta, illetve a mentorom is lett. Akkor még lelkes, ám zavarodott kereső voltam, és számos keleti és nyugati tanító tanfolyamán részt vettem. Néhány fontos, mégis nyugtalanító kérdés egyszerű és erőteljes válaszára vágytam, mint például: „Mi az életem célja?”, „Mi az igazság?”, „Ki vagyok én?” Számos hallott vagy átélt dolog csak még több kérdést szült. Úgy tűnt, senkinek nincs igazán kielégítő válasza, vagy ezek nem igazán teljesültek ki valódi természetükben. Jelen volt egy erős és majdnem univerzális hiedelem is, hogy a növekedés kemény munka, amihez fel kell tárnod a lelkedet, és újra kell élned a fájdalmas, megoldatlan problémáidat. Mindez megváltozott ezzel a figyelemre méltó férfival való szerencsés találkozásom során.
Egy közismert előadó tanfolyamán találkoztam Lesterrel, ahol az előadó vendégeként vett részt. Aznap néhányan együtt mentünk ebédelni. Lester jelenléte azonnal egyedülálló hatással volt rám. Teljes békében volt, egyenlő félként kezelt bennünket, és nagyon jól érezte magát. Szerény és könnyed beszélgetőtárs volt, és mindenkit a barátjaként fogadott – még engem is, egy vadidegent. Nyilvánvaló volt, hogy ő már felfedezte a válaszokat, amiket én még kutattam, és befejezte a keresést. Tudtam, hogy több mindent kell kiderítenem.
Amikor megkérdeztem Lestert arról, hogy mivel foglalkozik, meghívott egy tanfolyamra, amit a következő héten tartott. Mindösszesen annyit mondott, hogy „emberek egy csoportja körbeül egy asztalt, és elenged”. Nem tudtam biztosan, mit jelent az elengedés, de azt tudtam, ha már csak az irányát megmutatja azoknak a minőségeknek, melyeknek ő volt az élő megtestesítője, akkor határozottan akarom. Döntöttem, és lefoglaltam a helyem.
Nem tudtam pontosan, mi az, amibe belekeveredtem, és mivel már rengeteg tanfolyamot elvégeztem, volt bennem egy egészséges mértékű szkepticizmus is. Azon tűnődtem, hogy „Óh, Istenem, vajon ez egy újabb csalódás lesz az utamon?” De ahogy kibontakozott a tanfolyam, magamon és a többi résztvevőn is megfigyeltem, hogy a régi meggyőződéseinket és korlátozásainkat elképesztő könnyedséggel és sebességgel vetjük le anélkül, hogy újra kellene élnünk, vagy ki kellene fejtenünk az élettörténetünket.
Ahogy fejlődött a Lesterrel való barátságom, több olyan dolgot fedeztem fel vele kapcsolatban, ami megerősítette a róla alkotott első benyomásomat. Olyan férfi volt, aki mesterévé vált az élet legnagyobb kihívásainak. 1952-ben, negyvenkét éves korában fizikusként és sikeres magánvállalkozóként a világi sikerek csúcsán állt, mégis boldogtalan és nagyon egészségtelen ember volt. Számos egészségügyi problémával küzdött, többek között depresszióval, májnagyobbodással, vesekővel, lépproblémával, túlsavasodással és fekélyekkel, amelyek átlyukasztották a gyomrát, és elváltozásokat hoztak létre. Valójában annyira rosszul volt, hogy a második szívinfarktusa után az orvosok hazaküldték New Yorkba, a Central Parknál lévő penthouse lakásába meghalni.
Lester imádta a kihívásokat. Szóval ahelyett, hogy feladta volna, úgy döntött, hogy visszatér a belső laborjába, és keres néhány választ. Eltökéltségével és összpontosításával képes volt keresztülvágni a tudatos elméjén, hogy ráleljen arra, amire szüksége volt. Ott rátalált a személyes növekedés végső eszközére – egy módszerre az összes belső korlátozás elengedéséhez. Annyira izgatott lett a felfedezéstől, hogy három hónapig intenzíven használta. Az időszak végére a teste újra teljesen egészséges lett. Ezenkívül a béke egy olyan mély állapotába lépett, ami egészen a halála napjáig, 1994. január 18-ig jelen volt vele, és soha el nem hagyta.
Mindnyájan korlátlan létezők vagyunk,
és csupán az elménkben tárolt
korlátozottságfogalmak határolnak bennünket.
Ezek a korlátozottságfogalmak nem igazak;
és mivel valójában nem igazak,
könnyedén el tudjuk engedni vagy ki tudjuk tisztítani őket.
Lester a saját tapasztalata alapján megértette, hogy ezt a technikát nemcsak egyedül tudja gyakorolni, hanem másoknak is meg tudja tanítani. Ennek eredményeképpen elkezdett emberekkel dolgozni, kis csoportokban és egyénenként is.
Lester erősen hitt abban, hogy a személyes növekedés nem függ semmilyen külső forrástól, így a tanártól sem, és senki szemében nem akart guru lenni. Így 1973-ban Lester rájött, hogy a tanításait olyan rendszerbe kell rendeznie, amivel lehetővé teszi másoknak is a tanítást – kihagyva őt az egyenletből. Kidolgoztak egy módszert, hogy a személyes növekedésre irányuló erőteljes tanításait átformálják egy csináld-magad rendszerré.
A közös munka lehetővé tette, hogy több időt töltsek Lesterrel, figyeljem működés közben, és lássam, hogyan kezeli az élet elkerülhetetlen kihívásait. Le voltam nyűgözve. Az egyik kapcsolódási formánk az volt, hogy kávézókban ültünk, és hosszasan beszélt. Gyakran mondta, hogy „Az irodám az aktatáskám, és a legközelebbi hely, ahol egy jó kávét lehet kapni”. A megértésem és az igazságról való közvetlen megtapasztalásom egyre csak mélyült minden alkalommal, amikor együtt voltunk – még akkor is, ha soha nem beszéltünk ezekről. Ő inkább egy élő példa volt, és nem egy „megmondóember”. Ez segített nekem abban, hogy minden pillanatban megtaláljam a lehetőséget az elengedésre, és így nagyobb szabadságot éljek meg, ez pedig egy olyan gyakorlat, ami mind a mai napig velem van.
Annyira elkötelezett voltam, hogy még támogató csoportokat is elkezdtem tartani az Upper West Side-on lévő lakásom nappalijában a Sedona-módszert használó embereknek. De nem sokkal később rájöttem, hogy érnem és növekednem kell, hogy Lesternek vagy a bimbózó szervezetének a hasznára lehessek. Úgy döntöttem, hogy nem alkalmazottként, hanem önkéntesként és aktív résztvevőként fogom támogatni, miközben továbbra is vizsgálom annak különböző formáit, hogy az elengedés milyen hatással van a mindennapi életemre.
Nem sokkal ezután belekezdtem a saját üzletembe, és ékszereket árusítottam. A vállalkozásom sikere lehetővé tette, hogy részmunkaidőben dolgozzak, illetve teljes időmet az életem és az elengedés felfedezésének szenteljem. A ’70-es évek végén Lester kiköltözött Arizonába. A kurzusokon való részvételt leszámítva ebben az időszakban csak alkalmanként találkoztunk, de továbbra is mély hatást gyakorolt rám.
Később, 1981-ben meghívtak Phoenixbe, hogy újra részt vegyek az oktatói képzésen. A tanfolyammal új fejezet kezdődött a kapcsolatunkban. Újra fellobbant bennem a vágy, hogy Lester közelében dolgozzak azon, hogy a világ elé tárjuk a módszert. Rendszeres workshopokat kezdtem tartani New Yorkban a Sedona-módszer végzőseinek, és évente néhány alkalommal Arizonába repültem, hogy további képzéseken, illetve az „Intenzívek” nevű egyhetes vagy még hosszabb elvonulásokon vegyek részt.
Lehetőséget kaptam, hogy csatlakozzak a fivéremhez egy befektetési részleg létrehozásában édesapám ingatlanértékesítéssel foglalkozó cégében. Életünk során először lettünk barátok a fivéremmel. El tudtam engedni a korábbi kapcsolatunkból cipelt régi csomagot, és fantasztikus üzleti csapattá váltunk. De volt egy visszatérő problémánk, méghozzá az, hogy sokkal több üzletbe kezdtünk bele, mint amit ténylegesen le is zártunk.
Majd egy napon váratlanul hívást kaptam Lestertől: a hogylétem felől érdeklődött. Elmeséltem neki, mi történik. Ő pedig egy mondattal válaszolt, ami teljesen megfordította a zárási arányunkat és az üzleti karrierem hátralévő részét. Egyszerűen annyit mondott, hogy „A bankban bankolj, és ne a fejedben”. Annyira el voltam foglalva az álmodozással, hogy milyen nagyszerű lesz majd, ha megkötjük a szerződést, hogy elszalasztottam megkötni őket. Amint a fantáziálás helyett elengedéseket kezdtem végezni, sokkal több megállapodást kezdtünk lezárni.
Az elengedéssel kapcsolatban egy másik fontos tanulsággal szolgált az, amikor egy kilenc bevásárlóközpontot tartalmazó listát kaptam valaki olyantól, akit akkoriban előszeretettel Xerox-ügynökként emlegettek a szakmában. A Xerox-ügynök olyasvalaki, aki írásos listát kap más ügynökök ingatlanairól, amit lemásol, és elküld más ügynököknek vagy megbízóknak anélkül, hogy leellenőrizné a tényeket, vagy kapcsolatba lépne a tényleges tulajjal vagy a listát küldő ügynökkel. Elküldtem egy példányt a listáról az egyik jobb ügyfelemnek, és azonnali, majdnem teljes árú választ adott. Természetesen nagyon izgatott voltam, így felhívtam telefonon azt az embert, akit a megbízónak gondoltam, csakhogy kiderült, hogy a lista egy Xerox-ügynöktől származik, és nincs rá mód, hogy a valódi tulajdonossal kapcsolatba léphessek.
Zavarodottságomban felismertem, hogy az elengedésen kívül semmi mást nem tehetek. Így hát elengedtem. Kitisztítottam az elmém, és elengedtem minden érzésemet a helyzettel kapcsolatban, mígnem eljutottam arra a pontra, hogy rendben volt az is, ha megkötöm az üzletet valamikor, és az is, ha nem. Az irodánkba érkező következő hívás a bevásárlóközpontok tényleges igazgatójától érkezett, egy ingatlanokat kereső hirdetésre reagált, amit épp mi adtunk fel a Wall Street Journalban. Amikor elénk tette a listát ugyanazokról az ingatlanokról, majdnem hanyatt estem.
Ez csupán egy a sok esemény közül, ami oda vezetett, hogy megértsem egy Lestertől többször hallott megállapítás igazságát:
„Még a lehetetlen is lehetségessé válik, ha teljes megengedésben vagy vele.”
1987 első hónapjaira sikerült annyi pénzt összegyűjtenem, hogy Arizonába költözhessek, és ismét csatlakozva Lesterhez támogassam őt abban, hogy megossza ezt a csodálatos technikát a világgal. Fivérem és édesapám legnagyobb döbbenetére áttelepültem Phoenixbe, teljes munkaidős önkéntes lettem Lester nonprofit szervezeténél, a Sedona Institute-nál, és mindent megtettem, amire csak szükség volt, hogy terjedjen a módszer híre. Lester életének hátralévő részében szorosan együttműködtem vele a küldetésén, csaknem teljesen pénzbeli térítés nélkül. Nem bántam, hogy ingyen dolgozom, mert láthattam, mennyi jót viszek véghez, illetve hogy személy szerint én is mennyivel jobb ember lettem.
A ’90-es évek elejére a kapcsolatunk Lesterrel a kölcsönös bizalom és tisztelet terévé növekedett, és Lester úgy döntött, átadja nekem tanításainak szerzői jogait, és felkért munkásságának folytatására. A halálát követően két évig tartottam fenn az e célból létrehozott szervezetét. Aztán 1996-ban úgy döntöttem, hogy hatékonyabb lenne, ha új céget alapítanék, hogy még nagyobb mértékben közvetíthessük a módszert a világnak.
Az egyik legmegkapóbb dolog számomra az elengedés folyamatával kapcsolatban, hogy a rendíthetetlen béke, boldogság, öröm és nyugalom érzetét eredményezi számomra, bármi történjen is körülöttem. Nem mintha ne lennének még most is hullámvölgyek, de, ahogy Lester mondta, ez tényleg „fordítva fekvő módszer”. A saját közvetlen megélésemből tudom, hogy amiről régebben azt gondoltam, hogy csúcsélmény, vagy valami tényleg elképesztő, az most normális, és a csúcs egyre feljebb és feljebb kerül. Elképzelésem sincs arról, milyen messze van a „fenn”, és nagyon várom már, hogy megtudjam.
Forrás: A Sedona – módszer
Ajánlott könyvek:
A SEDONA-MÓDSZER
CSODÁK ÚTJA
NE AGYALD TÚL!
