A teljesség felé – Kötelezd el magad az igazságod mellett

A teljesség felé című könyvében Martha Beck egy négy szakaszból álló eljárást mutat be nekünk, amelynek alkalmazásával bárki visszanyerheti lényének csorbítatlan teljességét, s vele céltudatosságát és érzelmi egyensúlyát. A szerző Dante Isteni színjátékából ihletet merítve e klasszikus költemény keretrendszerében mutatja meg az olvasónak, miként élhet szívvel-lélekkel, kicsiny és könnyen végrehajtható lépések segítségével. Beck megtanítja nekünk, hogyan értelmezzük belső jelzéseinket, melyek igaz utunkra vezetnek, s miként ismerhetjük fel, hogy mire áhítozunk valójában kultúránk hamis meggyőződései helyett.

E fejezet célja, hogy segítsen kezelned mindazt a gáncsoskodást, amivel a kiteljesedés útján járva találkozhatsz. Ehhez pedig egyfajta szellemi harcművésszé kell képezned magad, aki képes a maga javára fordítani az ellenfél támadásának lendületét. Látod már, milyen hősies kalandba bocsátkoztál? Persze mint minden igazi hőstörténetben, először itt is különböző próbákat kell kiállnod!

Amikor az ember visszasírja az ismert rosszat

Miközben Dante lassan felküzdi magát a Purgatórium meredek, úttalan kaptatóin, csöndes nosztalgia ébred szívében, és a honvágy gyötörte utasemberekre gondol. Miközben rendületlenül halad tovább, ellenállhatatlan erővel kezdi vonzani a régi élete, amit szürreális utazása előtt folytatott. Egyre közelebb kerül egy alapvető identitásváltáshoz, és a küszöbönálló fordulattól visszarettenve sóvárogni kezd megszokott életrendje után.

Amikor az ember eljut arra a pontra, hogy a kiteljesedést válassza életformájának, olyan érzés fogja el, mint az utazót, mielőtt örökre hátat fordít szülőföldjének, hogy új hazát keressen magának: egy pillanatra visszariad a teljes identitásváltástól. Hiába érzi, hogy ez a változás meghozza neki a várva várt boldogságot, egészséget és céltudatosságot, bele sem mer gondolni messzemenő következményeibe. Pszichoneuro-immunológiai kutatások tanúsága szerint amennyiben túlságosan hirtelen ugrunk fejest bármilyen új helyzetbe, legyen bár mégoly előnyös, testünk-lelkünk képtelennek bizonyulhat elviselni a megrázkódtatást. Időt kell tehát adnunk pszichés és fizikai rendszereinknek az alkalmazkodásra. Éspedig oly módon, hogy – Mario Martinez antropológus szavaival élve – „búcsút veszünk az ismert nyomorúságtól”.

Valahányszor azt láttam, hogy egy-egy ügyfelem érdemi lépéseket tesz a kiteljesedés útján, egyben megfigyelhettem, hogyan gyászolják az ismert rosszat. Amikor Matt felesége életet adott gyermeküknek, a férfinak végül sikerült leszokni a dohányzásról, és nagyon büszke volt, hogy a kislányáért megtette, amire önmagáért sosem volt képes. Ám egyben különös szomorúság kezdte gyötörni. A munkahelyén a legtöbb barátja tovább fújta a füstöt – még a zimankós téli napokon is kijártak az épület elé, hogy egy szál cigaretta mellett eldiskuráljanak és tréfálkozzanak egymással. „Ráadásul – magyarázta Matt – a cigaretta olyan volt nekem, mint egy hű barát, akire mindig számíthatok.”

Zoey és legjobb barátnője, Laura ugyanannál a technológiai cégnél töltöttek be jókora stresszel járó munkaköröket. Ők ketten szinte mindennap együtt kávéztak, és szép álmokat szövögettek arról, hogy otthagyják a céget, és a saját lábukra állnak. Végül Zoey elhatározta, hogy valóra váltja ezt az álmot. Kilépett az állásából, és sikeres szabadúszó webdizájner lett. „Sokkal jobban boldogulok minden téren – magyarázta nekem. – Olykor mégis hullámokban áraszt el a szomorúság. Hiányoznak azok a kávézás közbeni beszélgetések Laurával, amikor jól kipanaszkodtuk magunkat egymásnak, és elviccelődtünk a munkánkról. Néha bizony visszasírom mindezt.”

Miután kiléptem az egyházamból, hónapokon át gyászoltam hajdani jól ismert nyomorúságomat. Bízvást mondhatom, hogy a lelki sebeim szépen gyógyultak, ám a puszta gondolattól is áruló szörnyszülöttnek éreztem magam, hogy hitehagyott mormonként élek Utahban. Fájdalmasan hiányoltam az együvé tartozás egykori érzését. S noha megkönnyebbültem és örültem, hogy végre megszabadultam az egyháztól, paradox módon olykor heves hiányérzet vett erőt rajtam, és nosztalgiával gondoltam régi, jól ismert viselkedésformáimra.

Amennyiben tehát te is követed valódi természeted sugallatát, ám utóbb azon kapod magad, hogy hiányzik a megszokott kultúrád, ne ess pánikba! Légy elnéző önmagaddal! Hagyj elegendő időt és teret arra, hogy búcsút végy régi életformádtól. Oszd meg szeretteiddel is az érzéseidet, s ha nem értenek meg, fordulj terapeutához vagy életvezetési tanácsadóhoz! Ám egy pillanatig se gondold, hogy csak azért, mert hiányzik a régi életed, okvetlenül vissza kell térned hozzá! Aki úgy dönt, hogy végigmegy a kiteljesedés útján, annak igenis búcsút kell vennie az ismert rossztól, vagyis a megszokott viselkedésformáktól és működésképtelen kapcsolatoktól, melyeket örökre hátrahagy. Ígérem neked, hogy ha elegendő időt adsz és teret engedsz magadnak a búslakodásra, szomorúságod végül szertefoszlik, és ujjongó öröm költözik a helyébe, amit korábban elképzelni sem tudtál. S amint ez megtörténik, egy újabb kapuhoz érsz.

Kötelezd el magad az igazság mellett!

Miután Dante és Vergilius nagy nehézségek árán felküzdik magukat az első néhány meredek kaptatón, rádöbbennek, hogy még be sem léptek a Purgatóriumba. Mindeddig azon a helyen bolyongtak, amit egyes kommentátorok „a purgatórium tornácának” neveznek – vagyis ki kellett állniuk e végső próbatételt, hogy végre valóban bejuthassanak a lélek megtisztulásának színhelyére. E hegyet megmászni olyan, mint sorban állni a hivatalokban: már az egy örökkévalóságba telik, mire az ember beteheti a lábát a kapun. Mert a Purgatórium tornácán túljutva, miután egy végtelenségnek tűnő ideig kapaszkodtak felfelé, pontosan ez várja Dantét és Vergiliust – egy újabb kapu.

Ám ezt a kaput a korábbitól eltérően, mely a tévedések sötétlő erdejében magasodott, egy angyal őrzi. Az angyal közli Dantéval, hogy csak azt bocsáthatja be az ajtón, aki szentül megfogadja, hogy többé nem tekint hátra. Míg a Pokol kapuján a „hagyj fel minden reménnyel” felirat állt, ennek mottója inkább a következő lehetne:

„Hagyj fel minden szándékkal, hogy visszaess régi hibáidba!”

Voltaképpen e végérvényes döntés jelenti a küszöböt, melyen túl nem csupán a gondolkodásmódunk változik meg visszavonhatatlanul, de a szavaink és tetteink is kezdenek összhangba kerülni lényünk teljességével.

Mint említettem, ha elfogadod az igazmondás kihívását, előbb-utóbb válaszúthoz érsz. Miután megtapasztaltad, milyen érzés személyes igazságodhoz híven beszélni és cselekedni egy bizonyos ideig, három lehetőség közül választhatsz: vagy továbbhaladsz a kiteljesedés útján; vagy tovább bolyongsz a Purgatóriumban az őszinte feltárulkozás addig elért szintjén; vagy visszatérsz azokhoz a régi titokhoz, hazugságokhoz és szokásokhoz, melyeket magad mögött hagytál. Az első lehetőség – hogy elkötelezetten továbbmenj a kiteljesedés útján – első hallásra talán nagyon radikálisnak tűnhet. És az is! Ám egy idő után torkig lennél vele, hogy körbe-körbe járkálj a Purgatórium egyazon szintjén; a régi hazugságaidhoz visszatérni pedig éppoly hiábavaló, mint a repülőgép törzsén támadt lyukat egy darab gumicukorral tömni be, ami az első esőben elolvad. Tehát ezen a ponton tedd fel magadnak a kérdést, nem jött-e még el az ideje, hogy végre eltökéld, mostantól a tetszésed szerinti tempóban, de csakis a kiteljesedésed útját fogod róni, amíg csak élsz! Mérlegelj nyugodtan, amíg jólesik, de tudd, hogy a végtelenségig nem odázhatod el a döntést!

Számos ügyfelem akadt, akik képtelennek bizonyultak belépni ezen a kapun. A tanácsadások alatt, amikor ráhangolódtak valódi gondolataikra és érzéseikre, töretlenül haladtak lényük csorbítatlan teljességének visszanyerése felé. Ám biztonságos tanácsadó-ügyfél kapcsolatunk keretei közül kilépve sosem merték őszintén kimondani a véleményüket, s még kevésbé megváltoztatni a viselkedésüket. A tanácsadók és terapeuták pontosan azért kezelnek mindent bizalmasan, hogy ügyfeleik és páciensek anélkül kerülhessenek összhangba saját személyes igazságukkal, hogy riadóztatnák a „valódi életük” szereplőit. Ekként az ügyfelek elegendő gőzt ereszthetnek le, hogy valamivel jobban érezzék magukat, ám mégsem nehezedik rájuk a kultúrájuk nyomása. Egyesek valósággal terápia- vagy szemináriumfüggővé válnak, és folyton olyan környezetbe vágynak, ahol önmaguk lehetnek anélkül, hogy „kiborítanák a bilit”. És ekként vándorolhatnak a Purgatórium tornácán éveken át – a Pokolból megszabadultak ugyan, a Paradicsomba mégsem nyerhetnek bebocsátást. És ezt nem kritikának szántam! Hazugságmentes évem során gyakran megesett velem is, hogy újonnan fellelt igazságaim egyszerűen túlságosan kényesnek tűntek, semhogy a terapeutámon és maroknyi bizalmas ismerősömön kívül bárkivel meg mertem volna osztani őket.

Ne sajnáld hát az időt és az energiát;
kérd ki nyugodtan belső tanítómestered sugallatát azt illetően, hogy az adott helyzetben személyes igazságod mekkora hányadát tárhatod a környezeted elé!

Ha eljutottál arra a pontra, melyen visszarettensz a teljes őszinteségtől, ám többé nem vagy hajlandó elfogadni az ismert rosszat, nagy óvatossággal haladj tovább! Keress megbízható személyeket a környezetedben, akiket beavathatsz a terveidbe! Tapasztald ki, milyen érzés fog el az önvédelemből kimondott hazugságok nyomán, és képzeld el, mit éreznél, ha mindenkor valódi éneddel összhangban beszélnél és cselekednél! Észre fogod venni, hogy egyre erősebben áhítozol lényed csorbítatlan teljességére. És eljön az a bizonyos pillanat, amikor többé nem akarsz visszatekinteni, bármennyire rémít is az előtted magasodó kapu. Úgy fogod érezni, hogy ellenállhatatlan erő vonz felé, mígnem végül átlépsz rajta – nem a régi énedként, amely új viselkedésformákat sajátított el, hanem vadonatúj emberként!

Hogyan hozz meg fontos döntéseket? 

Elárulok egy titkot azzal a nagyon fontos döntéssel kapcsolatban, amit meghozni készülsz. Tudod, melyikről beszélek. Készen állsz? Íme: azt a bizonyos döntést már meghoztad.
Hogyan? Lehet, hogy az agyad még nem árulta el neked, pedig így van: nem kell döntened. Pusztán fel kell venned a kapcsolatot az elméd azon részével, ahol a döntés megszületik.

Emberek ezreit segítettem, vezettem nagy döntések meghozatalában, úgyhogy már láttam elégszer, hogyan is működik. Ha sikerül ezt a zseniális, folyton tevékeny agyadat egy csöppet elcsitítanod, akkor meglátod a választ, amint az békésen várakozik a bensődben. Mindig is ott volt.

Az élet nagy döntései a lényednek egy nagyon mély rétegéből erednek. Valószínűleg arra tanítottak, hogy hagyd figyelmen kívül a lényed ezen részét, mert az gyakran nem ért egyet a körülötted lévőkkel. Ugyanakkor megtanulhatod, hogyan vedd fel a kapcsolatot vele, és ha így teszel, akkor a számodra megfelelő, örömteli élethez fog vezetni.

1. Az első lépés az elcsendesedés. Ülj pár percig egy nyugodt helyen azzal a tudattal, hogy erre a kis időre nem kell semmit sem tenned. Csak lazíts és lélegezz.
2. Ezután idézd fel az életed egy olyan szakaszát, amikor nyugodt és boldog voltál. Ez lehet egy tengerparton töltött óra csupán, vagy egy munkahely, amit nagyon szerettél, vagy akár egy szeretteiddel töltött alkalom.
3. Fókuszálj az emlék által kiváltott testi érzetekre. Hagyd magadat feloldódni bennük. Érezd a hőmérsékletét, a tapintását, a helyét: a fejedben érzed, a lábadban, a zsigereidben? Ne akard erőltetni vagy megváltoztatni. Csupán csak élvezd.
4. Ahogy a békére koncentrálsz, képzeld el, hogy a mellkasod közepén egy fény jelenik meg. Ahogy ellazulsz, egyre fényesebb és nagyobb.
5. Most képzeld el minél élethűbben, hogy mi fog történni, amikor meghozod ezt a fontos döntést. Miközben elképzeled a körülményeket, figyeld meg, hogy a belőled áradó fény növekszik-e vagy zsugorodik, fényesebb lesz-e vagy haloványabb, vagy megváltozik-e a színe.

Ahogyan a jövőt egyre egyre élénkebben képzeled el, a fényed annak megfelelően fog változni, hogy az éned esszenciája milyen döntést hozott meg korábban. Ha az igazi éned azt akarja, hogy haladj előre, akkor a képek élénkek és szépek lesznek. Ha fakók vagy kellemetlenek, akkor az igazi éned már rég eldöntötte, hogy az utad másfelé fog vezetni.

• Képzeld el, hogy a transzformációt követően hogyan leszel majd a világban: erőd teljében, energikusan, és céltudatosan. Képzeld el, hogy az életedet – a jelenlegi munkádat, a családodat, a kreatív ötleteidet – áthatja ez az érzés. Figyeld meg, hogy mi az, ami megjelenik!
• Képzeld el, hogy másokra milyen hatással van a kiteljesedésed! Képzeld el, hogy a mellkasodból ragyogó fény tíz, száz vagy akár ezer embert is megérint. Érezd a fényed ragyogását és erejét.

Bármilyen döntéssel is nézel most szembe, remélem, hogy ez a gyakorlat néhány perc erejéig mélyreható elégedettséggel, csodálattal és tisztánlátással fog megajándékozni.

Forrás: A teljesség felé
Forrás: https://marthabeck.com

Ajánlott könyvek: