A tudatos családban a szerző szülőként, saját életéből vett példákon keresztül és klinikai pszichológusként szerzett tapasztalataiból merítve olyan gyakorlatias és praktikus stratégiákkal vértezi fel az olvasót, amelyek megmutatják a tudatos szülői lét rendkívüli erejét. Tanácsaival segít túllépni a gyermekneveléssel kapcsolatos – kulturálisan belénk nevelt vagy saját belső korlátaink által sugalmazott – félelmeinken és illúzióinkon.
Dr. Shefali ebben az interjúban feltárja, hogyan válhatunk teljes lényünkkel jelen lévő, tudatos szülővé.
Első könyvedre, A tudatos szülőre, Oprah Winfrey azt mondta, hogy ez volt a legátfogóbb könyv, amit a gyereknevelésről valaha olvasott. Azt mondod, hogy a tudatos szülővé váláshoz vezető út első lépéseként először mélyen magunkba kell néznünk. Mit tanácsolsz azoknak a szülőknek, akik félnek szembenézni saját félelmeikkel?
Felhívom a figyelmüket arra, hogy ha nem ébrednek tudatára saját „tudattalan érzelmi csomagjuknak”, akkor fokozatosan gyermekeikbe csepegtetik ezeket a félelmeket, míg végül már ők fogják cipelni ezeket a terheket. Semelyik szülő nem kívánja ezt gyermekének.
Ha szülőként megértjük, hogy mennyire fontos folyamatosan mélyen magunkba nézni, megtanulhatjuk, hogy ne saját elképzeléseinktől vezérelve reagáljunk, hanem abból a kapcsolatból, mely gyermekünk valódi lényéhez fűz. Ebből a térből bensőséges és őszinte kapcsolatot tudunk gyermekeinkkel kialakítani.
A tudatos család című új könyvedben írod, hogy a változás a szülő viselkedésénél kezdődik, nem a gyermekénél. Beszélnél erről egy kicsit?
Mi sem szeretjük, ha a munkatársaink, az élettársunk vagy a barátaink helyre raknak vagy irányítanak, és ugyanez igaz a gyermekeinkkel kialakított kapcsolatunkra is. Ha a viszony alapjául az a hozzáállás szolgál, hogy a gyereknek kell megváltoztatnia a viselkedését, akkor egy teljesen működésképtelen hierarchia alakul ki, amely az irányításon, félelmen és megszégyenítésen alapul. Ha azonban ráébredünk, hogy mi vagyunk azok, akik megváltoztathatjuk az otthoni körülményeket – és saját reakcióinkat –, akkor felszabadítjuk a gyerekeket a terheink cipelése alól.
Tegyük fel magunknak a kérdést: „Mit változtassak magamon vagy az otthonunkon, hogy gyermekem szabadon kibontakozhasson?” Ez a nézőpontváltás nagy bölcsességgel és sok új felismeréssel jár, ami azonnal kihat a gyermekkel alkotott kapcsolatunkra is.
A gyerekekkel való konfliktus elkerülhetetlen. Hogyan tudjuk lecsillapítani magunkat, amikor türelmetlenek és dühösek vagyunk? Te úgy fogalmazol, hogy „meg kell találni a zent a hisztiben…”
Hajlamosak vagyunk a konfliktust negatívnak minősíteni, és minden áron megpróbálni elkerülni. De mi lenne, ha a konfliktusokat lehetőségnek tekintenénk, amelyek segítségével növekedhet a tudatosság, a bensőségesség és nagyobb megértésre tehetünk szert? Az első lépés természetesen, hogy tudatosodjon bennünk, hogy mikor alakul ki a konfliktus. Egy pillanatnyi szünet és önreflexió nélkül egyszerűen a régi hitrendszereink alapján fogunk reagálni a helyzetre.
Konfrontálódástól való félelmünkben bezárkózunk, visszahúzódunk, miközben neheztelést hordozunk magunkban. Jobb, ha ehelyett a következő lépéseket tesszük:
1) tekintsük a konfliktust elkerülhetetlennek;
2) lássuk meg a konfliktus hozta aranyat érő lehetőségeket;
3) ne hagyjuk, hogy a konfliktus megfélemlítsen és bezárkózásra késztessen;
4) tárjuk fel szívünket, és beszélgessünk el őszintén, hogy mindkét fél feltárhassa hitrendszereit, érzéseit és akadályozó életszemléletét;
5) találjunk olyan megoldást, amely mindkét fél számára pozitív.
Munkád során általában párokkal és családokkal dolgozol. Általában milyen témákkal keresnek fel a szülők? Mit gondolsz, honnan ered a legtöbb szülői szorongás?
A legtöbb szülő egy mély félelemszakadékban él. Gyermekieket egy „még-nem-eléggé” szemüvegen keresztül látják, és folyamatos késztetést éreznek, hogy „megjavítsák” őket. Megszállottan tolják a gyereket, hogy így vagy úgy sikeres legyen. A gyerek számára a teljesítmény így nagy teherré válik, de a szülő is nagyban magáénak érzi ezt a súlyt.
A gyerekek folyamatos stresszben, állandó irányítás alatt és a tennivalókban nyakig merülve nőnek fel, ezért a belső hangjukhoz és az élet iránti szeretethez és boldogsághoz fűződő kapcsolat helyét átveszi a szorongás, hogy jól teljesítenek-e majd a következő nagy megmérettetésen, és felvételt nyernek-e a megfelelő egyetemre.
Csak ha mi, szülők levetkőzzük a gyermekeink jelenével és jövőjével kapcsolatos félelmet, akkor leszünk képesek kapcsolatba lépni velük a megfelelő határok megtartása mellett, nem pedig azzal a mániákus irányítási vággyal, amellyel megpróbáljuk megvalósíttatni velük azt a jövőt, amit szeretnénk számukra.
Miért nem működik a hagyományos fegyelmezés? Hogyan tudunk jól nevelt gyermeket nevelni?
A hagyományos nevelés azt a hierarchikus szemléletet követi, amely féktelen és korlátlan hatalmat ad a szülő kezébe. E szerint a modell szerint a szülő önhatalmúan dönthet arról, hogyan reagál, ha gyermeke felbosszantja. Gyakran teljesen abszurd módon próbáljuk gyermekeinket tanítani.
Például a szobájába küldünk egy kétéves gyereket, miközben nem is sejtjük, hogy ezzel a szégyenen és félelmen kívül semmit nem tanítunk neki. Fontos tisztában lenni azzal, hogy a gyermek viselkedése abból adódik, hogy bizonyos készségeket még nem sajátított el, másrészt abból, hogy nem állítunk megfelelő, egyértelmű határokat, harmadrészt pedig a gyermek érzelmeinek zaklatottságából.
A fenti esetek mindegyikében szülőként a mi feladatunk közbelépni és megállapítani, hogy mire van szükség az adott helyzetben. A megszégyenítés, fenyegetőzés, kiabálás és büntetés csak félelmet, szégyenérzetet és megbántottságot ébreszt a gyermekben, és nem a sokkal mélyebben gyökerező problémát orvosolja. Ha a szülő a gyermek tanításának szent feladatában nem az irányítás és manipuláció eszközeihez folyamodik, azzal segít a gyermeknek felismerni saját önfegyelmező képességét és a dolgok megbeszélésében rejlő erőt, aminek köszönhetően a gyermek mélyebb és együttműködőbb kapcsolatot tud kialakítani a szülővel.
Ha egyetlen tanácsod adhatnál a szülőknek, mi lenne az?
A tanácsom a következő lenne: a nevelés egy örömteli kapcsolat, amelyben sokkal többet tanulhatunk gyermekeinktől, mint amennyit mi valaha is taníthatunk nekik. Ha tanulóként tekintünk magunkra ebben a kapcsolatban, akkor minden gyermekünkkel töltött pillanatban – amelyből rengeteg lesz – fejlődhetünk, és közelebb kerülhetünk tudatosságunk legmagasabb szintjéhez. Így a nevelés lesz a legmélyebb átalakuláshoz és változáshoz vezető út. Micsoda csodálatos lehetőség!
A világon számos oktatási központban dolgoztál, többek közt a Goldie Hawn nevéhez fűződő MindUp Foundationnél és a Kids in the House-nál. Mi volt a legnagyobb átalakulás vagy leginspirálóbb eset, amivel találkoztál?
Látom, ahogy a tudatos nevelés egyre szélesebb körben terjed, egyre több szülő kész meglátni gyermekében saját éretlenségének és érzelmi kondicionálásának tükrét.
Ahelyett, hogy gyermekeiket arra használnák, hogy önmagukat jobban érezzék, a szülők egyre inkább készek megváltozni annak érdekében, hogy gyermekeik legőszintébb énje szabadon kibontakozhasson.