Kutatások szerint napi ötven-hetvenezer gondolat cikázik át a fejünkön. Hogy mindez megfoghatóbb legyen: ha minden gondolat egy-egy szónak felel meg, az elménk elegendő szöveget termel ki ahhoz, hogy abból egy könyv születhessen – minden egyes nap. A könyvekkel ellentétben azonban a gondolataink nincsenek letisztázva. A jobb napjainkon is csak jóindulattal nevezhetők rendezettnek. Így az elménknek folyamatosan azon kell dolgoznia, hogy rendszerezze szürkeállományunk zagyvaságait. De hol is kezdjük? Mi legyen az első? Végül túl sok mindent próbálunk meg kézben tartani egyszerre, így a figyelmünk olyannyira elaprózódik, hogy semmire sem jut elég. Erre a jelenségre a legtöbben úgy utalnak, hogy „el vannak foglalva”. Azonban az elfoglaltság maga még nem jelent egyet azzal, hogy jó teljesítményt is nyújtunk.
Aki „elfoglalt”, valójában legtöbbször „funkcionálisan túlterhelt”.
Hogy mit értek ezalatt? Nincs időnk semmire, mert annyi mindenen dolgozunk egyszerre, azonban sokszor ezeket sem sikerül elvégezni. Bár ez a probléma nem a 21. század szüleménye, a technológia által kínált lehetőségek közel végtelen sorának köszönhetően napjainkban egyre súlyosabbá és súlyosabbá válik. Írásban, SMS-ben, telefonon, e-mailben, blogbejegyzésben, a Pinteresten, a Twitteren, Skype-on, FaceTime-on, Zoomon vagy Messengeren közöljük virtuális asszisztensünkkel, vagy esetleg egyszerűen kiabáljunk oda neki, hogy végezze el a feladatot, bármi legyen is az? És milyen sorrendben tegyük mindezt? (Jaj, és mielőtt hozzáfognánk, frissítenünk és aktualizálnunk kell, meg újraindítanunk, bejelentkeznünk, hitelesítenünk, visszaállítanunk a jelszavunkat, törölni a sütiket és az ideiglenes fájlokat, illetve feláldoznunk elsőszülött gyermekünket, és csak ekkor juthatunk el oda… hova is?)
A választás szabadsága kétélű fegyver.
Minden döntés összpontosítást igényel, az összpontosításba időt és energiát kell fektetnünk, és mindkét forrásunk véges – tehát rendkívül értékes.
Minden idők egyik legsikeresebb feltalálója, Warren Buffett a következő tanácsot adta hűséges pilótájának, Mike Flintnek. Épp utóbbi hosszú távú terveiről beszélgettek. Buffett megkérte rá, hogy írjon listát a huszonöt legfontosabb szakmai céljáról. Amikor Flint elkészült vele, Buffett megkérte, hogy karikázza be az öt legfontosabbat. Amikor megkérdezte, miért pont azt az ötöt karikázta be, Flint így felelt: „Hát, ez az öt az elsődleges, de a maradék húsz sem sokkal marad el tőlük. Ezek is fontosak, így dolgozni fogok rajtuk, ha lesz rá időm. Nem olyan sürgősek, de úgy tervezem, ezekre is energiát szentelek majd.”
Buffett így felelt: „Nem. Rosszul gondolod, Mike. Azok a dolgok, amiket nem karikáztál be, a »mindenképp elkerülendő« listára kerültek. Történjék bármi, ezekre a dolgokra biztosan nem fogsz időt szánni, amíg a legfontosabb ötöt meg nem valósítottad.”
Egy Vanity Fair magazinban megjelent interjújában Barack Obama korábbi amerikai elnök azt mondta: „Talán észrevették már, hogy csak szürke és kék öltönyt hordok; ezzel próbálom csökkenteni a meghozandó döntéseim számát. Nem szeretnék az ügyben dönteni, mit eszem vagy mit viselek, hiszen annyi másról kell döntenem.” Ugyanezért hord állandóan Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója szürke kapucnis pulóvert, Steve Jobs, az Apple néhai alapítója pedig fekete garbót farmerrel. Mivel ügyesen észrevették, milyen fárasztó vacillálni az egyes lehetőségek között, minden lehetőséget megragadtak arra, hogy csökkentsék a döntéshelyzetek számát az életükben.
Ahogyan Roy F. Baumeister pszichológus fogalmaz Akaraterő című könyvében: „Nem számít, mennyire józanok és emelkedettek próbálunk lenni; ha egyik döntést kell meghoznunk a másik után, annak élettani szempontból ára van. Más ez, mint a megszokott fizikai fáradtság – sőt, nem is tudatosul bennünk, hogy fáradtak lennénk, a szellemi energiánk szintje viszont lecsökken.” Ezt az állapotot döntési fáradtságként ismerjük. Más szóval, minél több döntést kell meghoznunk, annál rosszabbul döntünk. Ezért van, hogy sokkal nagyobb eséllyel eszünk egészségtelen ételeket vacsorára, mint reggelire, ugyanis a nap elején még buzog bennünk az akaraterő.
A döntési fáradtság, ha nem teszünk ellene valamit, a döntés elkerüléséhez vezethet.
Ez különösen igaz az élet nagy kérdéseire, amelyeket hajlamosak vagyunk az utolsó pillanatig halogatni. Ezek az ijesztő lehetőségek nem tűnnek el egyszerűen; a háttérbe húzódva várakoznak, és egyre fenyegetőbbé válnak. Melyik főiskolára jelentkezzünk? Hozzámenjünk-e a párunkhoz? Elfogadjuk-e az új állást? És amikor nem halogathatjuk tovább a döntés meghozatalát, a többi döntés után, amelyeket azért hoztunk meg, hogy ezt a fontosat ne kelljen, valószínűleg nem marad már energiánk, hogy erre összpontosítsunk. Így nem csoda, ha idegeskedünk, szorongunk, és túlterheltnek érezzük magunkat.
A tüneteket további elterelő hadműveletekkel próbáljuk meg kezelni. Ivással, evéssel, utazással, több évadnyi sorozatnézéssel és hasonlókkal. Még ha a Netflixen négyévnyi végignézendő film vár is ránk; valahogy semmi sem stimmel! Képtelenek vagyunk dönteni, és még feszültebbé válunk. A hosszú távú eredmény érdekében nem a tüneteket kell kezelnünk, hanem az okokat.
Muszáj csökkentenünk meghozandó döntéseink számát,
hogy arra koncentrálhassunk, ami igazán fontos.
Szellemi leltár
Ahhoz, hogy leszámolhassunk a döntési fáradtsággal, először is meg kell szabadulnunk a ránk nehezedő döntések súlyától, hogy távolabbról szemlélhessük őket: a távolság jóvoltából könnyebben azonosíthatjuk és megragadhatjuk a döntéseinket.
Ehhez írjuk le őket. Hogy miért?
Minden döntés, amíg nem hozzuk meg, és nem cselekszünk az érdekében, csupán egy gondolat. A gondolataink tartogatása pedig olyan, mintha a puszta kezünkkel akarnánk halat fogni: könnyen kicsusszannak a markunkból, és eltűnnek elménk mocsarának mélyén. Ha leírjuk a gondolatainkat, könnyebben megragadhatjuk és józanul átgondolhatjuk őket. Ha távolságot tartunk tőlük, megtisztíthatjuk az elménket a lomoktól. Jegyzetről jegyzetre haladva egyfajta leltárt készítünk azon meghozandó döntésekről, amelyek lekötik a figyelmünket. Ez az első lépés afelé, hogy visszaszerezhessük az irányítást az életünk felett. Így szűrhetjük ki a valódi jeleket a zajból. Itt kezdődik az utazásunk a Bullet Journal módszer világába.
Mintha csak egy ruhásszekrényt lomtalanítanánk; ugyanúgy ki kell szednünk mindent, hogy eldönthessük, mi marad, és minek kell mennie. A szellemi leltár egy egyszerű módszer, melynek segítségével számba vehetjük, az idők során mit zsúfoltunk be „szellemi ruhásszekrényünkbe”. Valószínűleg számtalan felesleges feladatra bukkanunk majd, amely jelentős mennyiséget köt le értékes lelki és szellemi forrásainkból.
Kezdetnek telepedjünk le a már említett üres papírlappal. Fordítsuk el vízszintesen, és osszuk fel három oszlopra (hajtsuk be kétszer, vagy húzzunk két vonalat, mint ahogy a Szellemi leltár táblázat is mutatja).
1. Az első oszlopba írjunk fel minden olyan feladatot, amellyel épp foglalkozunk.
2. A másodikba azokat, amelyekkel foglalkoznunk kellene.
3. Az utolsóba pedig azokat, amelyekkel foglalkozni szeretnénk.
Jegyzeteink legyenek rövidek, és tartsuk meg a listaformátumot. Ha valamelyik feladatról több másik eszünkbe jut, írjuk fel azokat is. Hagyjunk magunknak elegendő időt erre a feladatra, és ássunk mélyre. Legyünk őszinték. Öntsük ki a szívünket és az elménket, és írjunk fel mindent. Vegyünk egy nagy levegőt, majd lássunk hozzá!
Teszt
A szellemi leltár összeállításával világos képet kaphatunk arról, jelenleg mire szánjuk az időnket és energiánkat. Ez nem más, mint döntéseink térképe. A következő lépésben meghatározzuk, melyeket érdemes meghoznunk.
Folyamatosan elfoglaltak vagyunk, annyi mindent csinálunk (vagy kellene csinálnunk); így arra sem marad időnk, hogy feltegyük magunknak a kérdést, miért is tesszük mindezt. A szellemi leltár lehetőséget biztosít erre.
Lássunk neki: tegyük fel a kérdést a listára felírt minden egyes feladattal kapcsolatban. Nem kell bezuhannunk az egzisztenciális nyúlüregbe – egyszerűen tegyük fel magunknak a következő két kérdést:
1. Fontos ez? (Számunkra vagy egy szerettünk számára.)
2. Szükséges ez? (Gondoljunk a lakbérre, az adókra, a diákhitelre, az állásunkra stb.)
Tipp: Ha a lista egyes elemei esetében a kérdések megválaszolása problémát jelent, gondoljuk át, mi lenne, ha az adott feladatot nem teljesítenénk. Mármint soha. Lenne bármilyen érzékelhető negatív következménye?
Az a feladat, amely nem teljesíti a feltételt, valójában csupán a figyelmünket rabolja; nincs valódi értéke az életünkben. Húzzuk ki a listáról. Legyünk határozottak. Ne feledjük, hogy mindegyik kötelezettség egy megszületni vágyó tapasztalat, amely lehetséges jövőnket vetíti elénk. Ezért is küzd annyira a listánkon szereplő összes feladat önnön fennmaradásáért. Vagyis inkább mindegyik listaelemnek meg kell vívnia a saját harcát a lehetőségért, hogy életünk részévé válhasson.
Ha ezzel megvagyunk, kétféle feladatunk marad: azok, amelyeket el kell végeznünk (a kötelezettségeink) és azok, amelyeket el szeretnénk végezni (azaz a céljaink). A könyv során bemutatjuk, hogyan haladjunk előre mindkét típusú feladatainkkal. Mostanra azonban minden szükséges összetevő a rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy teleírjuk a jegyzetfüzetünket. Kivéve magát a füzetet.
Felmerülhet bennünk a kérdés, hogy mindezt miért nem a füzetbe kell felírnunk? Jogos. Ahogyan haladunk a könyvben, mérlegeljük az ötleteinket, és próbálgatjuk a módszereket, azon kaphatjuk magunkat, hogy még inkább megnyirbáljuk a szellemi leltárunkat. A naplónk felavatásakor csakis azok a feladatok kerülhetnek be a füzetbe, amelyeket fontosnak érzünk, illetve értékük van az életünkben. Ha céltudatosak vagyunk a tekintetben, mit engedünk be az életünkbe, olyan gyakorlatra tehetünk szert, amely túlmutat a naplónk keretein.
Forrás: A Bullet-journal módszer