Fogalmunk sincs, hogyan lazítsunk. Létezik egy egyetemes, intelligens életerő, amely mindenben és mindenkiben megtalálható.
A mélységes bölcsesség benső tudás képében honol valamennyiünkben. A tudás és bölcsesség e csodálatos forrásából intuíciónk révén meríthetünk.
Ez a megérzés, amely bármelyik pillanatban eligazít, hogy éppen mi a helyénvaló teendőnk.
Sokan nincsenek tudatosan kapcsolatban az intuíciójukkal, és azt képzelik, hogy olyan titokzatos erő, amelyet valamilyen transzcendens, misztikus élmény kísér. Az intuíció valójában fölöttébb praktikus, józan eszköz, amely mindig a rendelkezésünkre áll, hogy segítsen a mindennapi élet döntéseiben, gondjaiban és nehéz feladataiban. Az intuitív sugallatot a leggyakrabban valamiféle „megérzésnek” szokták nevezni.
A megérzés természetes, velünk született dolog. A kisgyermekek még ösztönösen művelik, habár gyakran még kiskorukban leszoktatják őket róla.
Megszoktuk, hogy úgy gondoljuk, egyesek intuitívak, mások nem. Például a nőket általában intuitívabbnak tartják a férfiaknál. Mégis sok férfi rendszeresen követi a megérzését. A valóságban mindannyiunkban ott rejlik ez a képesség. Van, aki tudatosan kifejlesztette, míg az emberek zöme megtanult átsiklani fölötte, vagy egyenesen elutasítja. Ugyanakkor akadnak, akik önkéntelenül is gyakran hallgatnak a megérzéseikre, jóllehet észre sem veszik.
Szerencsére némi gyakorlattal a legtöbben visszaszerezhetjük és fejleszthetjük természetes intuitív képességünket. Megtanulhatunk kapcsolatba lépni vele, követni és hagyni, hogy hatékony, vezető szerepet töltsön be életünkben.
Sok kultúrában – a természeti népeknél is – az intuíciót az élet hétköznapi és fontos aspektusaként tisztelik. Az az erős érzés hatja át életük minden pillanatát, hogy összeköttetésben állnak az egyetemes, teremtő energiával. Ezek a társadalmak hatékony szertartásokat alakítottak ki, amelyek elősegítik a benső, intuitív tartományokhoz való kapcsolódást. Ilyen például a csoportos tanácskozás, az álmok megbeszélése, az ének, a tánc és a látomások értelmezése. Az ilyen kultúrák tagjai megtanulnak bízni benső igazságérzetükben, és megtanulják követni, hogy bölcsesség formájában adhassák át másoknak. Ők mélyen átérzik, hogy az élet minden megjelenési formája kölcsönösen összekapcsolódik egymással.
Másrészről a modern, nyugati kultúra nem mindig ismeri el a megérzés létjogosultságát, gyakran még a létezését sem. Természetünk racionális jellegét tiszteljük, becsüljük és fejlesztjük, de (legalábbis mostanáig) mellőztük intuitív aspektusát.
Az oktatási rendszer jól tükrözi, sőt sajnos erősíti is ezt az elfogultságot. Szinte kizárólag a bal agyfélteke fejlesztésére összpontosít, és jórészt figyelmen kívül hagyja a jobb agyfélteke, vagyis az intuitív, holisztikus és kreatív képességek csiszolását. Gyakran ugyanez a helyzet az üzleti világban is. Egyes iskolák és szakmák csak az utóbbi években kezdték pártfogolni a kreativitást és a haladó gondolkodásmódot.
A racionális elme olyan, mint a számítógép: feldolgozza a beérkező információt, és az alapján logikusan következtet. A racionális elme véges: csupán közvetlenül a külvilágból kapott adatokkal tud számolni. Vagyis kizárólag a jelen életünkben tapasztalt és az öt érzékszervünk révén megszerzett ismeretek alapján tud működni.
Az intuitív elmének ezzel szemben, úgy tűnik, végtelen információkészlet áll a rendelkezésére, amelynek egy része nem közvetlenül a személyes tapasztalásból származik. A tudás és bölcsesség egyfajta mélységes tárházából, az egyetemes elméből merít. Arra is képes, hogy kiválassza a megfelelő információt, és pontosan azt közölje velünk, amire és amikor szükségünk van.
Megeshet, hogy beletelik egy kis időbe, amíg az üzenet átér, ha azonban lépésről lépésre megtanuljuk követni ezt az információáramlást, föltárul előttünk, miként kell cselekednünk. Ahogyan egyre jobban ráhangolódunk, életünk sodróvá válik, és erőfeszítések nélkül fog működni. Egész életünk, összes érzésünk és cselekedetünk összhangba kerül a körülöttünk élőkével.
Sokan rászoktatták elméjüket, hogy kételkedjen a megérzésben. Amikor intuitív sejtelmünk támad, racionális elménk azonnal azt mondja: „biztosan nem fog működni”, vagy „micsoda bolond ötlet”, és nem törődik vele. Rá kell szoktatnunk intellektusunkat, hogy hallgasson a megérzésünkre, hagyja érvényre jutni.
Szerencsére rövid idő alatt és kevés munkával ki lehet fejleszteni az intuitív képességeket.
Ez a folyamat azzal kezdődik, hogy figyelmünket befelé fordítjuk, így tudatosíthatjuk benső párbeszédeinket, és már felbukkanásukkor vagy nem sokkal utána nyakon csíphetjük őket. Ahogy egyre jobban megismerjük, mi zajlik bennünk, képesek leszünk észrevenni megérzéseinket, s egyre nagyobb odafigyeléssel tudunk majd bánni velük.
Ha föl szeretnénk venni a kapcsolatot az intuícióval, meg kell tanulnunk ellazítani az elménket és a testünket, hogy tudatosságunk alászállhasson a fejünkből, és szó szerint egy mélyebb helyre „zuhanjon”, közel a megérzések forrásához. Már pusztán az rettentően sokat segít, hogy a figyelmünk a testünk mélyére hatol.
Manapság hozzászoktunk a stresszhez, sokunknak fogalmunk sincs, hogyan lazítsunk fizikailag, mentálisan és érzelmileg – legfeljebb alvás közben (egyesek még akkor sem!).
Amikor már szereztünk egy kis gyakorlatot a lazításban és a befelé fordulásban, és oda tudunk figyelni akár a pillanatnyi, akár a később jelentkező sugallatainkra, akkor elkezdhetjük beépíteni a folyamatot a hétköznapjainkba.
Egy zsúfolt napon talán nincs időnk mély meditálásra. Viszont megtanulhatjuk rendszeresen „ellenőrizni” intuíciónkat a nap bármely szakában.
Ehhez rá kell szoknunk arra, hogy hébe-hóba megálljunk, és megfigyeljük, mi megy végbe bennünk.