Mindannyian spirituális útkeresésen veszünk részt, akár tudatában vagyunk ennek, akár nem. Ki ne keresné közülünk a beteljesülést, és a világban és az univerzumban elfoglalt helyünk értelmét?
Amikor gyermekkoromban elvetett küldetésem magvai áttörtek pszichém talaján és a tudatos feleszmélés fénye rávetette sugarait, frusztráltnak éreztem magam, hiszen tudtam, hogy alszom, de nem tudtam, miként ébredjek fel. Megnyugvást találtam Ramakrishna szavaiban, aki leírta, hogy a dióhéj nehezen nyílik szét, amikor még zöldell, de midőn megérik, egy csapásra feltárul.
A mindennapi élet osztálytermében tapasztalt kihívások hozták el az én érésemet is. De ezt a folyamatot – nem csak az én esetemben, hanem bárki számára – felgyorsíthatják és táplálhatják azok a mentorok, akikkel útközben találkozunk. Fel tudsz idézni olyan mentorokat, akik valamilyen formában befolyásolták és elmélyítették az életedet? Lehet, hogy egy fiatalkori tanárod volt az egyik, vagy egy szerző, egy terapeuta, egy spirituális vezető.
Az a két év, amelyet a Békés szív, harcos szellem írásával töltöttem, lehetőséget adott arra, hogy elgondolkozzam, kik voltak az életemet legmélyebben érintő példaképek, tanárok és útmutatók – különösen a négy legfontosabb – és radikálisan eltérő – mentor, akik kaput nyitottak a pszichémben a két évtized alatt tartó folyamat során. Ebben a memoárban név szerint is azonosítom ezeket a mentorokat, de itt azonban a találkozásainkban játszott archetipikus szerepük alapján hivatkozom rájuk:
- A Professzor: egy bolíviai tudós-misztikus, aki olyan iskolát hozott létre, amelynek tanterve a megvilágosodáshoz fokozatosan vezető spirituális gyakorlatok globális örökségét tartalmazta.
- A Guru: egy amerikai születésű spirituális mester, akinek radikális tanításai túlléptek a létező technikákon, de a későbbi viselkedése másfajta tanulságokat hagyott maga után.
- A Harcos-Pap: egy harcművész, metafizikus, gyógyító és karizmatikus spirituális csirkefogó, aki lelkeket mentett meg, és ajtókat nyitott a jövőbeli karrierem és hivatásom felé.
- A Bölcs: a valóság híve, akinek paradox tanítása – egy- szerű, mégis nehéz, gyakorlatias, mégis idealista – a jelen cselekvésben gyökerező új világosságot hozott.
Ahogy a mondás tartja: „Csak egy fény van, de több lámpás”. Mindannyian saját példánkon keresztül segíthetünk megvilágítani az utat barátainak és szeretteinek. Mégis néhány lámpás, ahogyan a mentoraim, a legszikrázóbb fénnyel égtek, legalábbis egy ideig.
Az első két mentorom, a Professzor és a Guru inspirált A békés harcos útjának megírására, míg a Harcos-Pap és a Bölcs befolyásolta mindazt, ami utána következett.
Felfedték a spirituális keresés előnyeit és felelősségét, hogy egy napon megvilágíthassam az Utat más felfedezők számára, akik különféle módszerekkel vagy eszközökkel keresik az értelmet, békét és ébredést.
Mentoraim jelentős adottságokkal és emberi esendőségekkel rendelkeztek. Életük együttesen felfedte, hogy minden tanár ember, és minden embernek vannak hibái. Már nem hiszek az úgynevezett „tökéletes mesterekben”. Mégis megőriztem az örökké tartó tiszteletet ezen tökéletlen tanárok mindegyike iránt.
Mindegyiküknek megvoltak a maguk adottságai és vakfoltjai. Más tanítók, guruk és spirituális tekintélyek hatalmas együttes mezőjében jelentek meg, akik közt voltak jóindulatúak, veszélyesek vagy megtévesztettek. Nem volt mindig könnyű megkülönböztetni az egyik típust a másiktól. Az egyes mentorokhoz vonzó körülmények, és az, hogy végül miért léptem tovább, adja a történetem lényegét.
A Professzor egyedülálló háttere és felkészültsége lehetővé tette, hogy tudományos alapokon nyugvó misztikus iskolát hozzon létre – módszeres, lépésről lépésre felfelé törekvő tanítással a megvalósítás egyre magasabb szintjeihez. Az integratív meditációk, elmélkedések, mozgástréningek, légzésgyakorlatok és betekintési eszközök együttes hatása visszafordíthatatlan tanulási folyamatot indítottak el bennem.
A Guru felfedte mély és ritka tudását, miszerint minden egyes cselekedetével és minden lélegzetvételével képes átadni magát az isteninek. Követők egyre nagyobb közösségét vonzotta még akkor is, amikor óva intett a vak engedelmességtől, ahogy a gyermek engedelmeskedik a szülőnek, és azt is tanácsolta, hogy kerüljük a kamaszos lázadást. Inkább érett (vagy legalábbis idővel azzá váló) tanítványokat keresett, és emlékeztetett arra, hogy „Mielőtt spirituálissá válhatsz, előbb teljesen emberré kell válnod.” (Más szóval, járj, mielőtt futni próbálnál – vagy épp repülni.)
A Harcos-Pap egyedülálló tanításaival – saját életéből és adottságaiból merítve – megtanított bízni a belső tudásomban, és megmutatta, hogyan kell spirituálissá változtatni a mindennapi életet. Az általa feltárt hatékony eszközök között szerepelt: az az életcélrendszer, amelyet az Élj céltudatosan című könyvben osztok meg.
A Bölcs visszahozott a földre, az egyszerű valóságba és a „hétköznapi zen” megtapasztalásába. Ahogy Will Rogers egykor mondta: „Nem az bánt, amit nem tudsz; hanem az, amit tudsz, hogy nem így van” – a Bölcs társaságában újra át kellett vizsgálnom mindazt, amit tudni véltem, és el kellett ismernem adósságomat mindazokkal az ismert és ismeretlen emberekkel szemben, akik lehetővé tették az életemet és az evolúciómat.
Az általuk tanított gyakorlatokon, elveken és nézőpontokon túl a mentoraim kulcsokat adtak olyan ajtókhoz, amelyek egyébként zárva maradtak volna, hogy más életeket is megvilágítsak. Más tanítók, guruk és spirituális tekintélyek hatalmas együttes mezőjében jelentek meg, akik közt voltak jóindulatúak, veszélyesek vagy megtévesztettek. Nem volt mindig könnyű megkülönböztetni az egyik típust a másiktól. Az egyes mentorokhoz vonzó körülmények, és az, hogy végül miért léptem tovább, adja a történetem lényegét.
És bár a történet az enyém, az út mindannyiunké.
Forrás: www.spiritualityhealth.com