Bevezetés a mentális gyakorlásba

A mentális gyakorlás kifejezéssel azt szeretném bemutatni, hogyan aknázhatjuk ki a homloklebenyünket és használhatjuk ki fejlett tulajdonságait a legjobban ahhoz, hogy jelentős változásokat vihessünk végbe az életünkben. Gyakorlás közben fókuszáltabb és céltudatosabb a szándékunk. Nem egyszerűen csak lefuttatunk egy sor rutingyakorlatot; olyan teljesítményt nyújtunk, mintha éppen egy koncerten lépnénk fel. Ez a lényeges különbség az elmében. A gyakorlásnak le kell másolnia a dolog konkrét elvégzésének az élményét. Ez esetben a mentális próba és a konkrét előadás egy és ugyanaz. Minden egyes alkalommal, amikor elindítunk egy cselekvést, belemerülünk egy viselkedésmintába, előadunk valamit, érzelmet fejezünk ki vagy változtatunk a hozzáállásunkon, jobbá kell válnunk. Ezért gyakorlunk – hogy jobbá váljunk benne, és hogy legközelebb, amikor előadjuk ezt a valamit, az már könnyebben menjen.

Röviden, az én mentálisgyakorlás-definícióm így szól: emlékezni arra, amit meg akarok mutatni, majd kognitív szinten megtapasztalni, hogy milyen fizikailag, lépésről lépésre végrehajtani az adott cselekvést. Azaz mentálisan látom az „énemet”, amint fizikailag demonstrál vagy gyakorol egy adott cselekvést vagy képességet. A személyes változás tekintetében a mentális gyakorlás azt jelenti, hogy végiggondoljuk és látjuk magunkat egy helyzetben, amint másképpen viselkedünk (vagy egyszerűen mások vagyunk) ahhoz képest, ahogyan korábban viselkedtünk (vagy amilyenek voltunk). Ahelyett, hogy túlélő üzemmódban élnénk és dühösek, lehangoltak, elnyomottak, elnyomók, betegek vagy bármely egyéb módon korlátozottak lennénk az érzelmi függőségeinknek köszönhetően (amit mi engedünk meg nekik), gyakorolhatjuk – tisztán kognitív szempontból –, hogy egészségesek, nyugodtak, együttérzők legyünk, vagy tetszés szerint bármilyen egyéb pozitívabb érzést.

A mentális gyakorlással kapcsolatos sok érdekes dolog egyike az, hogy a testünket egyáltalán nem kell bevonnunk, vagy legalábbis sokkal kisebb mértékben, mint képzelnénk, és mégis meglesz a jutalma. Ha fel tudod idézni, a 2. fejezetben megismert zongorás kísérlet kapcsán megtanultuk, hogy azok, akik fizikailag megérintették a billentyűket, hogy elővarázsolják a zenei hangokat a hangszerből, éppen csak ugyanolyan mértékben fejlesztették a képességeiket (vagyis ugyanannyi idegi áramkörük volt az agyi scan mérések szerint), mint azok, akik egyszerűen fejben gyakoroltak. Emlékszel? Az egyik csoport tagjai előtt ott volt a zongora, és öt napon keresztül napi két órán át gyakorolták az adott dallam lejátszását. A másik csoport tagjai megfigyelték és memorizálták a gyakorlási technikát, majd naponta ugyanannyi időt szántak gyakorlásra, csak előttük nem volt ott fizikailag a zongora – mindössze a fejükben. Pusztán azzal változtattak az agyuk fizikai összetételén, hogy aktiválták a homloklebenyüket, és ezzel a mentális gyakorlást olyan valóságossá tették, hogy az agyuk azt konkrét háromdimenziós valóságként észlelte. Az agyat nem érdekelte, hogy ott vannak-e a billentyűk fizikailag, vagy sem; az áramköröket mindenképpen behuzalozta. A mentális gyakorlásos csoportba tartozó emberek gondolatai ennyire valóságossá váltak. Mentális gyakorlással, ha fókuszáltak tudunk maradni, az agy nem tudja megkülönböztetni a tevékenység fizikai elvégzését az arra való visszaemlékezéstől.

Az elképzelésnek, hogy puszta gondolkodással meg tudjuk változtatni az agyunkat, óriási következményei vannak bármilyen típusú változásra az életünkben. A mentális gyakorlás révén anélkül is képesek leszünk új szinteket létrehozni az elménkben, hogy a gondolkodáson kívül fizikailag bármi mást tennénk.

Érdekes módon, amint a 10. fejezetben láttuk, máris elég ügyesen ki tudjuk zárni az egyéb jeleket a környezetünkben. Amikor szeretnénk, a szelektív hallásunk segítségével elérhetjük, hogy csak azt halljuk meg, amit hallani akarunk. (Ha ki akarjuk deríteni, milyen szinten gyakoroljuk ezt a képességünket, csak meg kell kérdeznünk az oldalbordánkat, egy családtagot vagy a barátunkat.) Szó szerint azáltal válunk le, hogy elmozdítjuk a figyelmünket a külvilágtól. Nyilvánvaló, hogy azok a mentális zongoristák rengeteg figyelmet tudtak az előttük lévő feladatra fordítani, és képesek voltak kizárni a mentális aktivitásuk nagy részét jellemző kívülálló gondolatokat.

Az első lépések ahhoz, hogy véget vethessünk az ismerős érzéseken keresztül működő gondolkodási mintának és az érzelmi állapotoktól való függésnek, az egyéb agyi központok elcsendesítése és az adott képességre irányuló fókuszálás. A homloklebeny profi szinten hajtja végre a feladatot, ha rávezetjük.

Az is nagyon érdekes, hogy mi történik akkor, amikor a karmester fellép a pódiumra, és csendre inti az összes hangszert. Amikor a homloklebeny csendet kér, az nem csak elcsendesíti azokat a központokat; olyan, mintha a tudatunk teljesen ki is ürítené azokat az egyéb áramköröket. Ha továbbvisszük a metaforát, a rézfúvósok, fafúvósok és minden más hangszer, amelyre a homloklebenynek szüksége van, a színpadon marad, a többiek pedig mind hátrahúzódnak a színfalak mögé. Hatalmas változások állnak be az agyi aktivitásban és az észlelésünkben, amikor fókuszált koncentrációban maradunk. Elvész az idő- és térérzékelésünk. Mind közül a legjelentősebb változás az, hogy a test elcsendesedik, és mi transzszerű állapotba kerülünk. Azokban a pillanatokban, amikor igazán elcsendesedünk, megismerhetjük az agy rendes működését, és meg is változtathatjuk azt – és ezáltal az elménket is megváltoztathatjuk.

Forrás: Fejleszd a gondolkodásod

Ajánlott könyvek: