Ha elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy elgondolkozzunk, mi elől menekülünk, vagy mi ellen harcolunk, arra kérjük az Univerzumot, hogy lépjen be az életünkbe, és vezessen minket a gyógyulás útján. Mindannyiunkban vannak száműzött érzések, feldolgozatlan tapasztalatok és emlékek, amikről azt gondoljuk, hogy majd idővel elillannak. Ilyen egyszerûen nem fognak eltűnni. Megérdemlik, hogy észrevegyük őket, hogy törődjünk velük és szeressük őket, hogy igazán meggyógyulhassanak. Azzal, hogy félünk szembenézni múltbéli érzéseinkkel, csak még több erővel ruházzuk fel őket. A feldolgozatlan érzések életünk minden egyes szegletére hatással vannak, akkor is, ha ezt nem tudatosítjuk magunkban. Azért fejlesztünk ki megküzdési stratégiákat és addiktív viselkedésmódokat, hogy elkerüljük az ezeknek az érzéseknek, emlékeknek és tapasztalatoknak a felidézésével járó fájdalmat. Minden megküzdési stratégia egy módja annak, hogy elmeneküljünk azoktól az érzésektől, amik bármelyik pillanatban felbukkanhatnak. A felszínre hozhatja mélyen gyökerezõ szenvedésünket, ha visszautasítanak minket, ha tehetetlennek érezzük magunkat, ha elveszítjük az irányítást, ha minket hibáztatnak valamiért, vagy ha megszégyenítenek bennünket. Ezek a triggerek aktiválják az érzést, amitõl agyunk azonnal vészriadót fúj. Ekkor vagy elrejtőzünk, vagy elmenekülünk, vagy harcolunk! Felkapjuk az italt, zabálni kezdünk, ráírunk egy volt szerelmünkre, vagy belekezdünk egy új projektbe. Mindegy, csak elrejtőzhessünk és elmenekülhessünk, és elnyomhassuk azokat az érzéseket, amiket olyan kétségbeesetten próbálunk elkerülni.
Abban a pillanatban, hogy nem védekezel többé a félelem ellen, felbukkan a szeretet.
Nemcsak az a baj, hogy menekülünk, hanem hogy nem vagyunk hajlandók szembenézni azzal, mi elõl menekülünk, és miért. Ezeket az érzéseket lassan és óvatosan kell feltárni. Nem téphetjük le túl gyorsan a sebtapaszt. Ezeknek az érzéseknek egy része hosszú történettel rendelkezik, ezért idõbe telik, amíg feltárjuk őket.
A korai gyermekkori emlékek befolyásolják, hogyan éljük felnőttként az életünket. Egy ideális világban a gyermek gondoskodó környezetben tölti első éveit, és erős érzelmi kötődéseket alakít ki. Ha egy gyermek biztonságban érzi magát, és gondoskodik róla a környezete, optimálisan fejlődik az agya, és olyan belső biztonság alakul ki benne, ami segíti õt abban, hogy hatékonyan eligazodjon a világban. Csecsemõként és kisgyermekként elsődleges gondozóinktól várjuk, hogy biztonságot nyújtsanak nekünk, és életben tartsanak minket. Túlélésünk érdekében valójában már biológiailag olyan programokkal jövünk a világra, melyek arra késztetnek minket, hogy erős köteléket alakítsunk ki gondozóinkkal.
Lehet, hogy most túlságosan nehéz számodra elgondolkodni azon, hogyan nem gondoskodtak rólad gyermekként, illetve hogyan befolyásolta egy trauma azt, menynyire érzed biztonságban, vagy mennyire látod értékesnek magad. Megértem, hogy ez nagyon félelmetes lehet. Nem arra kérlek, hogy feltárd menekülésed konkrét okait (ez szépen lassan fog megtörténni, miközben olvasod a könyvet). Egyelõre csak légy elég bátor ahhoz, hogy elgondolkozz. Hogy elkezdődhessen az igazi gyógyulás, tudatosítanunk kell magunkban, mi vált ki belőlünk bizonyos érzéseket, és látnunk kell a pusztító viselkedésmintáink mögött rejlő érzéseket. Hatalmas változásnak leszel a tanúja, ha elég bátor leszel közelebbről is megvizsgálni, amivel eddig nem voltál hajlandó szembenézni. A kulcs a fokozatosságban, a lassú tempóban van.
Nem az a baj, hogy menekülünk, hanem hogy nem vagyunk hajlandók szembenézni azzal, mi elől, és miért.
Nincs több idő az elrejtőzéshez
Lehet, hogy azt gondolod most: Ez túl nehéznek tűnik, ugorjunk is át rajta, vagy olvassuk el Gabby egy másik könyvét a manifesztációról. Értem. Nem könnyû szembenézni a múltunkkal, nem könnyû gyógyulás. Ez igaz, ám sokkal nehezebb nem szembenézni vele és megragadni a negatív mintákban – sokkal nehezebb az, ha sohasem ismered meg az igazi békét. A valósággal való szembenézés spirituális gyakorlat, és szükség van rá ahhoz, hogy szabadnak érezzük magunkat. Kétszer is gondold meg, mielőtt félreteszed ezt a könyvet, s egy másik könyvemet választod helyette. Ez a legőszintébb vallomásom, valójában a manifesztációról írt legfontosabb könyvem, hiszen minél inkább meggyógyulunk, annál boldogabbak leszünk, és minél boldogabbak vagyunk, annál több örömet vonzunk magunkhoz.
Az öröm a legnagyobb teremtőerő.
Nincs több idõ az elrejtőzéshez. Amikor megremeg a körülöttünk lévő világ, mozdulatlanná válhatunk, és elrejtőzhetünk az érzéseink elõl. De ki is törhetünk, és szembenézhetünk azokkal a mélyen lévő sérülésekkel, amik menekülésre késztetnek minket. Ebben a pillanatban két út áll előtted: vagy tovább olvasol, vagy becsukod a könyvet, és folytatod a menekülést.
Ha tovább olvasol, ígérem, hogy az út végén az érzelmi szabadság vár rád. A szabadsággal pedig eljön az öröm is. Ez egy igen komoly ígéret, és nem mondanám, ha nem gondolnám komolyan. Ha úgy döntesz, bízol benne, és tovább olvasol, ígérem, hogy a könyv lapjain békére találsz. Bízz abban, hogy az út, amelyre elviszlek, biztonságos lesz, s hogy spirituálisan vezetni foglak. Egyik lépést a másik után tesszük meg.
Kezdjük valami egyszerűvel. Arra kérlek, hogy légy bátor, és nézz szembe a kiváltó okokkal, a triggereiddel, és azzal, hogyan is szoktál menekülni. A kíváncsiságod elengedhetetlen ahhoz, hogy világosan láss – csak így tudod megtenni az előtted álló következő lépést. Azokat a lépéseket, melyek megszabadítanak azoktól a gyermekkori mintáidtól, amik továbbra is ott rejlenek az életedben.
A triggerek
Elképzelhetõ, hogy még sohasem ismerted fel a triggereket, vagy hogy mostanáig egyfolytában menekültél. A triggerek olyan pillanatok, amikor a leginkább aktiválva érzed magad, s valószínűleg, nem tudod, miért. Amikor triggerelve vagy, visszatérhetsz mondjuk egy gyermekkori viselkedésmintádhoz, vagy valamelyik megküzdõ stratégiádhoz, hogy eltompítsd a kellemetlen érzést. Akkor beszélünk triggerről, amikor egy esemény aktivál egy implicit emléket (érzelmi választ), s ez felidéz benned egy olyan megoldatlan tapasztalatot, amit kellemetlennek találtál, vagy amit nem tudtál kontrollálni. Majdnem minden lehet ilyen trigger. Például egy dal is kiválthat, felidézhet bennünk egy implicit emléket azokból az idõkbõl, amikor bizonytalanságban éreztük magunkat.
Egy parfüm illata is kiválthatja bennünk azt az érzést, amit akkor éreztünk, amikor valaki bántott minket. Az én esetemben ez az az érzés volt, hogy elveszítem a kontrollt, vagy hogy kihasználnak. Anélkül, hogy tisztában lennénk a saját triggereinkkel, megtaláljuk a módját annak, hogy igazoljuk és elfogadhatóvá tegyük a viselkedésünket. Hozzám hasonlóan talán te is azt mondogattad magadnak, hogy „Mindenki sokat iszik”, vagy hogy „Teljesen normális, hogy állandóan stresszelek”. De az is lehet, hogy sohasem próbáltad igazolni a viselkedésedet, hanem egyszerûen elfogadtad, hogy destruktív viselkedésmintáid személyiséged részét képezik.
A triggerek azonosítása
Most még nem fogjuk felfedni, pontosan mi váltja ki belőled az elrejtőzést, a menekülést vagy a harcot – elsőként a viselkedésmintáidat vizsgáljuk meg. Megmutatok neked egy olyan írásos gyakorlatot, ami kulcsfontosságú a szabadság felé vezetõ úton. Készen kell állnunk arra, hogy megnézzük, mi is a képlet, ha valóban dolgozni szeretnénk vele. Végezd akkor ezt a gyakorlatot, amikor van egy kis szabadidõd magadra, és használd ezt az idõt az önmagadról való elmélkedésre. Érdemes ülve végezni ezt a gyakorlatot, hogy mindent papírra vethessünk közben. Azt fogod tapasztalni, hogy folyton vissza akarsz térni ehhez a gyakorlathoz, s ki akarod egészíteni. Ez jó dolog.
Az is rendben van, ha valamilyen okból kifolyólag túlságosan megterhelőnek éreznéd most ezt a gyakorlatot, és nem vagy kész rá, hogy megvizsgáld a triggereidet. Térj vissza hozzá, ha már úgy érzed, készen állsz rá. Haladj a saját tempódban. Ha elvégzed a gyakorlatokat, elképzelhetõ, hogy aktiválnak benned valamit. Miután mindent kiírtál magad- ból, menj el sétálni, tornázz vagy táncolj a szobában.
Amikor a személyes fejlődésünkön dolgozunk, mozdulatlanná válhatunk, ledermedhetünk. Erre az a legjobb ellenszer, ha megrázzuk magunkat.
Ha készen állsz a kezdésre, kezdd azzal, hogy megvizsgálod azokat az embereket, helyeket és helyzeteket az életedben, amik menekülésre, harcra vagy addiktív viselkedésre késztetnek, vagy arra, hogy túlzóan reagálj, vagy egy adott módon viselkedj. Gyakori például, hogy egy szerelmi kapcsolatban a partner emlékeztet minket egy megoldatlan implicit emlékre vagy egy olyan élményre, amit a szüleinkkel vagy egy felnőttel éltünk át.
Nézzük meg közelebbről ezeket a triggereket.
Vegyél elõ egy jegyzetfüzetet, és rajzolj rá három oszlopot. Az első oszlopban sorold fel azokat a dolgokat, amik kiváltanak belőled egy bizonyos viselkedésmintát. Az én személyes triggereim a következők voltak (azért csak voltak, mert már megszűntek):
- Amikor elveszítettem az irányítást a munkámban.
- Amikor azt mondták, maradjak csöndben.
- Amikor kihasználtak.
- Amikor azt mondták, tévedek.
Írj nagyon konkrétan. Lehet, hogy nálad az is kiváltó ok, ha a férjed anélkül megy el otthonról, hogy elköszönne. Nem kell kitalálnod, miért aktivál ez téged intenzív módon, csak jegyezd fel azokat a dolgokat, amik kiváltanak belőled valamit. Légy konkrét, és ne fogalmazd át a szavakat. Hagyd, hogy a tollad gondolkodás nélkül mozogjon. Ha egyszerûen csak írsz, meg fogsz lepődni, mi minden kerül a lapra. Vegyél egy mély lélegzetet, és kezdd el a folyamatot.
Miután kitöltötted az első oszlopot, folytasd a másodikkal, és készíts egy listát arról, milyen érzést váltanak ki belőled ezek a triggerek. Ha például azt mondták nekem, hogy maradjak csendben, őrült dühöt éreztem, és a legszívesebben megütöttem volna valakit. Légy konkrét. Milyen érzések aktiválódtak benned, amikor megjelent ez a trigger? Lehet, hogy mostanáig nem is tudatosítottad magadban ezt az érzést. Lehet, hogy csak annyit láttál, hogy vágytál arra, hogy bezárkózz, vagy annyira megviselt, hogy megbénultál. Ez is teljesen normális. Csak jegyezd fel, milyen érzések (vagy az érzések hiánya) bukkannak fel benned, amikor megjelenik egy trigger.
Most folytasd a harmadik oszloppal, és jegyezd fel, hogyan reagálsz a triggerekre és érzésekre. Ebben az oszlopban a reakcióidat és a válaszaidat gyűjtheted össze – azt, hogyan bújsz el, hogyan menekülsz, vagy hogyan harcolsz. Néhány példa a saját életemből:
Lehet, hogy egy-két oszlopot üresen fogsz hagyni. Ez a gyakorlat nagy szabadságot biztosít a számodra, még akkor is, ha nem tudsz teleírni minden cellát. Ne ítélkezz. Az is jó, ha csak az egyik oszlopot töltöd ki. Légy kedves és gyengéd magadhoz minden egyes lépésnél. Ne gondold túl a dolgot, és ne kényszerítsd arra magad, hogy erőnek erejével egyre mélyebbre juss el. Tiszteld magad azért, hogy elég bátor voltál ahhoz, hogy megfigyeld a reakcióidat.
Forrás: Boldog napok