„A férjembe körülbelül annyi romantika szorult, mint egy földigilisztába. Nagyon ritkán tesz aranyos gesztusokat, és azt a keveset is úgy kell kikönyörögnöm belőle.” Ha megelégelted a dolgot, és halvérű társadból Mr. vagy Mrs. Romantikust akarsz faragni, most megtudhatod, hogyan fogj hozzá.

1. számú technika: Vegyél fel más személyiséget

Találkoztál már olyan emberrel, aki egy adott helyzetben viselkedett valahogyan, majd egy másikban teljesen másképpen? Mintha két személyisége lenne? Sok olyan színész van, aki a színpadon kívül rettentően félénk, és nem tud végigülni egy interjút anélkül, hogy le ne izzadna, vagy ne küzdene a dadogással minden egyes kiejtett szónál. Ugyanezek az emberek azonban, amint színpadra lépnek, akár több ezer ember előtt is nyugodtan és hibátlanul játszanak. Hogyan csinálják? Úgy, hogy szerepet játszanak. A színpadon nem önmagukat adják, hanem egy másik személyt, akivel egy rövid időre osztoznak a testükön. Nagyon jó ez a technika arra, hogy hozzászoktass valakit ahhoz, hogy romantikus legyen, úgy is érezze magát, és romantikus dolgokat tegyen.

PÉLDA: Ned szeretné, hogy a felesége, Laura romantikusabb legyen.

Arra kéri őt, hogy képzelje valaki másnak magát, majd viselkedjen is úgy. Esetleg megnézhetnek együtt egy romantikus filmet, majd Laura felveheti a hősnő szerepét. Használhatnak kellékeket is a hangulathoz, és ha Laura belemegy, külön gyakorolhatja is a szerepét.

Ne becsüld alá az itt működő pszichológia hatékonyságát! Mindnyájan több szerepet játszunk az életünkben. Egy nő lehet egyszerre feleség, anya, lány, nővér, profi a szakmájában, barát és így tovább. Minden egyes szerepünkben máshogyan gondolkodunk, beszélünk és viselkedünk, úgyhogy itt csak egyetlen új szereppel toldjuk meg az adott személy repertoárját.

 

2. számú technika: Érzelmi táplálék

A másik igen nagy mértékben úgy viselkedik veled, ahogyan érzi magát, amikor veled van. Ha azt szeretnéd, hogy romantikusabb legyen veled, akkor add meg neki mindazt, ami ahhoz kell, hogy ő is megadja neked, amire szükséged van. Adni jó érzés, de ehhez érzelmi üzemanyagra van szükségünk. Ha a társadtól esetleg nem kapod meg a számodra kívánatos romantika-adagot, feltetted már magadnak valaha a kérdést, hogy te megadod-e neki azt, amire szüksége van?

Nem meglepő, hogy a férfiak és a nők által igényelt „adag” eltérő. Az azonban újdonságként érhet, hogy néhány egyszerű tettel nagy hatással lehetsz a társad romantikus kifejezőkészségére. Összpontosíts a következőkre. A férfiak ego-orientáltak, tehát a nőknek tudatniuk kell velük, hogy mennyire okosnak, ügyesnek és fantasztikusnak tartják őket. A nőket ugyanakkor érzelmi úton lehet jobban „hizlalni”: szeretettel, érdeklődéssel, a szeretetet szavakba öntve és megbecsüléssel. Ha a férfi elég érzelmi táplálékot ad a feleségének, a nőnek elég üzemanyaga lesz, és vágyat érez a közelségre és a romantikusabb együttlétre.

 

3. számú technika: „Tell and Sell” – az úgynevezett elfogadtató interjú

Gondoskodnunk kell róla, hogy a másik tudja, hogy mit akarunk. Gyakran az a helyzet, hogy a partnered készségesen a rendelkezésedre áll, és képes is arra, amit szeretnél, csak éppen fogalma sincs róla, hogy mi az. Figyelj oda rá, hogy világosan közvetítsd a kívánságaidat. Amikor romantikáról van szó, egy feleség például nagyon könnyen azt képzelheti, hogy a férje tudja, mit szeret, és mire vágyik – de előfordulhat, hogy ez nem így van. Ha pedig már tudja, a feleségnek pozitív visszajelzéssel bátorítania kell, hogy egyre szívesebben akarja elnyerni a felesége tetszését.

 

4. számú technika: Egy vadonatúj te

Néha ahhoz, hogy megváltoztassunk valakit, nekünk magunknak is változnunk kell. Ha azt szeretnéd, hogy a partnered romantikusabb legyen, próbálkozz másik „csalival”. Anélkül, hogy hosszan fejtegetnénk az egyéni ízléseket, elmondhatjuk, hogy az emberi lények – az emberi természet velejárójaként – élvezetüket lelik az újdonságokban. Tehát nem rossz ötlet valami újat mutatni a partnerednek.

 

5. számú technika: Egy másik világban

Amint az 1. számú technikánál említettem, a legtöbben változatos szerepekben jelenünk meg. Ez azonban hátráltathat is. Ha a férjed olyan szerepben „lát” téged, ami nem romantikus, nehezebben fog tudni visszaváltani. Más szóval, míg valaki csodálatos anya lehet, a férjének nőként, a feleségeként is látnia kell ahhoz, hogy romantikus érzések ébredjenek benne. És míg egy férfi az idős édesanyja jó és figyelmes fia lehet, a feleségének máshogyan is kell látnia őt. A romantika néha azért hagy alább, mert az, ahogyan a társunkat látjuk, megreked egy nem romantikus üzemmódban. Minél több időt tölt együtt két ember, annál jobban összeszövődnek a különböző szerepeik. A szikra visszanyeréséhez el kell szigetelnetek a kettőtök kapcsolatát a többi szerepeitektől.

Stratégia-áttekintő

  •  Alakíttass ki a másikkal egy személyiséget, mintha csak szerepet játszana. Ezáltal anélkül, hogy ez zavarná, hozzászokhat, hogy romantikusabban viselkedjen.
  •  Ha érzelmileg táplálsz valakit, az hajlandóbb lesz megmutatni a romantikusabb oldalát.
  •  Közvetítsd érthetően, hogy mit szeretnél, és a lehető legtöbb pozitív megerősítéssel támogasd a másikat. Ezáltal a partnered még jobban szeretne a kedvedre tenni, mert tudja, hogy mit tegyen, és visszajelzést is kap.
  •  A partnered étvágyát fokozandó, főzz neki valami újdonságot. Ha felrázod önmagad, azáltal a partnered is máshogyan lát majd.
  •  Mindnyájan több különböző szerepet töltünk be az életben, melyek között vannak romantikusak is, de a többség nem az. Ahhoz, hogy a partneredet a megfelelő hangulatba hozd, ügyelj rá, hogy a romantikus szerepedben légy.

Forrás: Változtass meg bárkit

Ajánlott könyvek:

Változtass
meg bárkit

Olvass
az emberekben

Vegyél rá bárkit bármire