„Mielőtt túlságosan is belemerülnénk abba, hogyan kell változtatnod az érzelmeiden és a gondolataidon, fontos megemlítenünk, hogy mindez a testedre is hatással van. Az érzelmeid és spirituális kötődéseid közvetlenül össze vannak kötve a fizikai testeddel. Nem csak egy test vagyunk, aminek a tetején ott a gondolkodó agy. Együtt dolgoznak. Egyek. Ha változtatsz az egyiken, a másik is megváltozik, amivel már a tudomány is tisztában van. Ha azzal küldenek haza, hogy meg fogsz halni, és te fekszel az ágyban, és nem tudsz kimenni, hogy lefuss pár kilométert, az egyetlen dolog, amit tehetsz, hogy megváltoztatod a gondolataidat. Ez erővel ruház fel.”
Dr. Kelly Turner
„Minden egyes gondolat hatással van a testre, akárcsak életünk valamennyi más aspektusa. Nem vagyunk elszeparálva egymástól. Ha bántalak téged, saját magamat is bántom. Ha megtagadom tőled a részvétet, saját magamtól is megtagadom, és ez hatással lesz a testemre. Mindenki megbocsátásra vágyik. Arra vágyunk, hogy részvétet érezzünk saját magunkkal szemben, és a saját érdekeinket helyezzük előtérbe. Ez a spirituális gyógyászat lényege. Ezért képes az egészet magába foglaló megközelítés meggyógyítani a testet, az elmét és a lelket. Az elme a szó szoros értelemben befolyásolja az immunrendszer működését.”
Marianne Williamson
„Ha van egy érzelem a szívünkben, ez az érzelem jelet küld az agyunknak. Ennek a jelnek a minősége határozza meg, milyen választ ad az agy az érzelemre. Ha magad elé kellene képzelned a szívből az agyba érkező jelet, az szép, egyenes, összefüggő hullámok nagyon finom sorozata lenne. Az agy összefogja ezt a lágy, egyenes, strukturált hullámköteget, és olyan vegyületek termelését indítja el a testben, melyek támogatják a testünkben zajló életet.
Ilyenkor igazán erőssé válik az immunrendszerünk, és szuper immunválaszt ad a testünk. Ezzel szemben ha az érzelem frusztráció, düh, gyűlölet, féltékenység, erőszak vagy félelem, a jel egészen másképp néz ki. Olyan, mint egy igazán rossz nap a részvénypiacon. Ilyenkor egy csomó kaotikus, strukturálatlan és egyenetlen hullám érkezik a szívből az agyba, amiket az agy befogad, majd azt mondja: »meg kell felelnem ennek a kémiának«. Ez pedig nem más, mint a stressz kémiája.”
Gregg Braden
„Ha stresszesek vagyunk, energiamezőnk felveszi az ellenállás állapotát. Ezért működik a poligráfia is – képesek vagyunk leolvasni ezeket az energiákat. Ez az energia a vérünkre is hatással van, nem áramlik megfelelő hatékonysággal. Hol felmelegszik, hol lehűl. Amikor stresszesek vagyunk, ellenállás van bennünk, és ez befolyásolja testünk pH-értékét. Sokkal savasabbá válik a stressz hatására. A helyi vagy a szisztémás, teljes testre kiterjedő savasodás hatására gyulladások keletkeznek, ami természetes reakció: több vér áramlik a problémás területre, hogy elősegítse a gyógyulást. Ez azonban elindítja testünket egy csúszós lejtőn, a gyulladás ugyanis tűzként terjed tovább, és idővel felgyújtja magát a házat is.”
Dr. Darren Weissman
A gyulladás az immunrendszer válasza. Vagy azért, hogy megjavítson egy károsodott szövetet, vagy hogy eltávolítsa a testből a káros anyagokat. Ez az öngyógyító mechanizmus átmeneti kellemetlenséget okozhat, és bőrpírral, duzzanattal, fájdalommal és viszketéssel járhat. A krónikus gyulladás azonban az egész testet kibillentheti az egyensúlyából, amit a test már nem képes egyedül helyrehozni. Túl nagy kihívás ez számára, ezért támogatnunk kell önmaga kijavításában.
Mint az életben mindenből, a jóból is megárt a sok. A krónikus gyulladás idővel olyan betegségekhez vezethet, mint a reumatoid artritisz, a Crohnbetegség és számos más autoimmun betegség. A tény, hogy a negatív érzelmek gyulladást okozhatnak, alátámasztja, hogy ha meg akarunk gyógyulni, az érzelmi egészségünket is szem előtt kell tartanunk. Peter Crone rámutat arra, hogy bár a pusztán fizikai, hagyományos kezelések működhetnek egy ideig, ha nem vesszük figyelembe a mentális és érzelmi tényezőket is, jó esély van arra, hogy visszatérjen egy betegség. Folyamatosan ezt látjuk a daganatos betegségeknél is. Ha csak kemoterápiával és sugárkezeléssel harcolunk a rák ellen, és nem változtatunk az életmódunkon, illetve nem vesszük figyelembe a mentális és érzelmi tényezőket, nagyobb a valószínűsége annak, hogy a betegség visszatér.
A negatív érzelmek nemcsak gyulladást okoznak, de energetikailag is befolyásolják a testet. A modern tudomány már nekilátott, hogy bebizonyítsa, amit az ősi bölcsességek már évezredekkel ezelőtt tudtak: az érzelmek energiák, és ha nem kezeljük őket megfelelően, negatívan befolyásolhatják testünk energetikai rendszerét.
A negatív érzelmek elengedése
„A tradicionális orvoslás elmélete szerint, ha a csí, a prána, azaz az életerőt adó energia megakad valahol érzelmi vagy spirituális szinten, és nem kezeljük a blokádot, az idővel fizikai blokádokat is képes előidézni. Ez egyelőre csak elmélet, a nyugati orvostudomány ugyanis még nem bizonyította be. Ugyanez az elmélet igazolódott be azonban újra és újra azoknak a radikális remissziót átélő túlélők és gyógyítóik esetében is, akikkel interjút készítettem. Azt gondolom, nagyon fontos említést tennünk erről az elméletről, mely szerint az érzelmi blokádok fizikai blokádokat okozhatnak. A megoldás pedig az, hogy elengedjük őket, méghozzá úgy, ahogyan kedvünk tartja. Egyesek zumbaórákra járnak, mások pedig felkeresnek egy sámánt, hogy lélekvisszahíváson vegyenek részt. Van, aki a pszichoterápiát választja, mások pedig elégetik az exférjük összes levelét. Bármilyen módszert választhatsz, amivel sikerül elengedned a haragot, a szomorúságot, a gyászt vagy egy traumát (különösen a traumát). Ezek gyakran az agyunkban, annak tudat alatti részében vannak elzárva.”
Dr. Kelly Turner
„Amikor egy elme és testklinikát vezettem, a pácienseimnek mindig meg kellett vizsgálniuk szomorúságaikat és haragjukat. A tízhetes programunk után, aminek a meditáció, a mindfulness, a megbocsátás, a hála és a képzelet is fontos része volt, mindig megkérdeztem a résztvevőket. Mindig arra az eredményre jutottam, hogy egyeseknek egyszerűen nem sikerül meggyógyulniuk. Azok az emberek, akik nem gyógyultak meg, majdnem mindig ragaszkodtak egy szomorúságukhoz vagy egy haragjukhoz, ami fogva tartotta őket.”
Dr. Joan Borysenko
Ma már számtalan terápia elérhető, ami segít feloldani az elakadt energiákat, és meggyógyítani az érzelmi traumákat. A reiki, az érzelmi felszabadítás technika (EFT), a neurolingvisztikus programozás, a szemmozgásos traumafeldolgozás (EMDR), az akupunktúra, a csikung, a légzéstechnika, a hipnózis, a kranio szakrális terápia, a szent gyógynövények, a kiropraktika, a hangfürdő vagy hanggyógyítás, a PSYCHK, a thétagyógyá szat, a csakragyógyászat, a gyógyító érintés, a lebegésterápia, a haptonómia és a reflexológia csak néhány azok közül a módszerek közül, amiket sikeresen alkalmaznak az akadályok feloldására, és a gyógyulást elősegítő tér megteremtésére. Az az elmélet, ami szerint az érzelmi blokádok fizikai blokáddá válnak, azt is megmagyarázza, miért tekinti minden említett szakember kulcsfontosságúnak a megbocsátást és az elengedést a gyógyulás érdekében.
Forrás: HEAL – A gyógyító benned él
Ajánlott könyv:
Kelly Noonan Gores – HEAL – A GYÓGYÍTÓ BENNED ÉL
